Szokás szerint az ötezer méteres versenyekkel zárult a kajak-kenu Európa-bajnokság. Az 1000 és az 500 méteren elért siker után, mondhatjuk, Csikós Zsóka felszabadultan, teher nélkül állhatott rajthoz, csak éppen maratonistaként, sőt világbajnokként a hagyományok alapján tőle már-már elvárható volt az újabb győzelem.

Csikós Zsóka kilőtt a rajt után, kétszáz méter után az élre állt és a vezető pozíciót nem is engedte át az első fordulóig. Okosan cselekedett, hiszen mögötte akadtak kisebb csetepaték, ami viszi az energiát. Csikós ezután azt a taktikát alkalmazta, hogy a fordulók előtt az élre állt, az egyenesekben pedig vizezett. Egyetlen kivétellel, amikor őt is kicsit megbillentették, több esélyt aztán nem is adott a vetélytársaknak.
Ez így ment egészen a befutóig, amikor aztán robbantott és mindenkit maga mögött hagyott. Így született meg a harmadik aranyérme a racicei Eb-n.