Hétfőn megérkezett a magyar kajak-kenu válogatott Milánóba, a szerdától vasárnapig tartó síkvízi világbajnokság helyszínére. Az egykor minden idők legfiatalabb felnőtt világbajnoka titulust kiérdemlő Nádas Bence immár a csapat egyik rangidőseként készülődik az év fő versenyére.

Nádas Bence és Milánó
− Jól érzem magam, köszönöm szépen az érdeklődést! Szerintem jók leszünk párosban. Tíz éve voltunk itt, Milánó kedves a számomra, akkor is olimpiai párosban versenyeztem. Bízom benne, hogy most egy szép eredménnyel tudunk zárni.
Sajnos 2015-ben nem sikerült döntőbe kerülnünk, reménykedem, hogy ezúttal elöl tudunk végezni, és tudunk majd örülni az elért eredménynek
− adott helyzetjelentést lapunknak Olaszországból a 29 éves kajakos. A tíz évvel ezelőtti kajak-kenu világbajnokságon K2 1000 méteren lett 14. Nádas Bence és Boros Gergely. Utóbbi később a szövetség szakmai igazgatója volt, Nádas pedig számos partnerrel járt be rögös, de sikeres utat. Az egyaránt egyéni olimpiai aranyérmes Tótka Sándorral és Kopasz Bálinttal is komoly eredményeket ért el.

Megkevert kajakos kártyák
Idén például a négyessel indult és lett a 7. az Európa-bajnokságon, a vb-n mégis K2-500 méteren rajtol a 22 éves Kurucz Leventével, aki pályateszteket követően lett a párja azok után, hogy Kurucz és Opavszky Márk az ötödik helyen végzett a kontinensviadalon. Tóth Dávid, a kajakosok új szövetségi kapitánya új egység létrehozása és a csapatember prototípusát megtestesítő Nádas Bence mellett tette le a voksát.
− Ha ez a feladatom, hogy valamilyen szinten egy picit segítsem a csapathajós eredményességet, bízom benne, megfelelek neki. Mindig is igyekeztem a legjobb tudásom szerint csinálni a dolgaimat.
Az eddigi éveim alapján tényleg minden azt mutatja, hogy amilyen csapathajóval foglalkozunk Hűvös Viktor edző és én, az előbb-utóbb jó eredményekre tudja váltani a munkát. Nagyon jó érzés, hogy ennyi emberrel tudok jól működni párosban.
Bízom benne, hogy most Leventével is így fog alakulni. Az előjelek jók. Úgy jöttünk ki Olaszországba, hogy akár még a dobogóra is oda tudunk érni. Szerintem ha sikerül a bennünk rejlő potenciált kihozni, akkor ott leszünk dobogó környékén − tekintett előre Nádas Bence, aki arra nem vállalkozott, hogy összehasonlítsa a vele világbajnok, olimpiai 4. Kopasz Bálintot és a Párizsban párosban ezüstérmet szerző Tótka Sándort az ifjú Kurucz Leventével.