
A vb-címvédő Lando Norris (McLaren) megértette riválisa panaszait azzal kapcsolatban, hogy az elektromos meghajtás hangsúlyosabb szerepe miatt a pilótáknak rendszeresen kell tölteniük a versenyek alatt az akkumulátort, de az újoncok mellett is kiállt: – Akiknek ez az első évük a Forma–1-ben, ők brutálisan jónak tartják az autókat. Akik viszont már régebb óta itt versenyeznek, korábbi autókat is vezettek, van viszonyítási alapjuk, szóval ez kicsit relatív – mondta a brit autóversenyző.
Nos, az FIA szűk két hete kijelentette, hogy a csapatokkal, a motorgyártók képviselőivel és a pilótákkal egyeztetve már Miamiban jönnek a változások. Ami a legfontosabbakat illeti száraz körülményekre vonatkozóan:
- Az időmérők módosuló energia-visszanyerés paramétereinél csökken a maximális visszatöltés, de annak teljesítménye nő, amitől azt várják, hogy több padlógázas szakaszra kerül sor. A maximális teljesítmény növelése a futamokra is vonatkozik, a versenyzőknek ezáltal kevésbé kell majd odafigyelniük az elektromos energia beosztására.
- A nagydíjak során változtatnak az elektromos rásegítés felső határán, ezzel elkerülve a váratlan helyeken kialakuló jelentős tempókülönbséget két pilóta között. a pilóták között. A gyorsítási zónákban maradnak az eddigi értékek, a körök többi részén viszont csökken a teljesítmény.
- A rajtokhoz az FIA kifejlesztett egy olyan rendszert, ami felismeri, ha egy autó a kuplung kiengedése után rendellenesen lassan gyorsul. Ilyenkor az elektromos rendszer automatikusan rásegít majd a hajtásra, hogy az autó elérje a minimális gyorsulást, emellett pedig egy vizuális rendszer figyelmezteti a hátrébb haladó pilótákat.
Száraz időben is kiszámíthatatlanság
Jelen állás szerint az esős körülmények esetére hozott apró módosítással Floridában nem kell törődni, ugyanis az időjárás-előrejelzés alapján pénteken és szombaton garantált a harminc Celsius-fok körüli napos idő, és vasárnap is csak helyi idő szerint este (vagyis a futam után) érkezhet meg a csapadék.
Ugyanakkor ha a meteorológusok csak néhány órát is tévednek, akkor 2022-höz hasonlóan, Verstappen nagy örömére idén is esőben zárulhat a Miami Nagydíj.
A változások amúgy is nagyban befolyásolhatják a hétvégét. Az eddigi három 2026-os nagydíjon például nyilvánvaló volt, hogy a Mercedes sokkal rosszabbul rajtolt a Ferrarihoz és a McLarenhez képest, így a vonatkozó módosítás a konstruktőri éllovast segítheti. Ám amit itt nyernek az Ezüstnyilak, azt később elveszíthetik, hiszen várhatóan nem lesz akkora tempóelőnyük futam közben, mint amekkorát Ázsiában lehetett látni. Ráadásul új fejlesztéseket is hoztak a csapatok Miamiba, ahol a frissen módosított menetrend értelmében a szabadedzésen egy helyett másfél órán át tesztelhetik azokat. A McLaren-főnök Andrea Stella teljesen új MCL40-est ígért, és a nyilatkozától függetlenül is szinte minden szakértő – köztük a Mercedes és a Ferrari csapatfőnöke is – arról beszél, hogy „új bajnokság indul" májusban.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!