Javított a Győr a Konferencialigában
A Konferencialigában a Győr már megtette a magáét ezen a héten. A magyar bajnok az izlandi Víkingur elleni BL-búcsú után 6-2-re nyert az Atert Bissen otthonában, ezzel gyakorlatilag eldöntötte a párharcot, Efraín Juárez pedig megszerezte első győzelmét az ETO kispadján. Nfansu Njie kétszer talált be, Claudiu Bumba, Vitális Milán, Viktor Djukanovic és Bánáti Kevin egyszer volt eredményes. Az újonnan kölcsönvett Djukanovic góllal mutatkozott be, a támadójáték tehát sokat javult, ám a védekezés továbbra sem volt hibátlan. A Nürnbergbe vágyó, emiatt a klubbal feszült viszonyba került Tóth Rajmund rossz passzából született az első luxemburgi gól, és a házigazdák 4-1 után további helyzeteket is kialakítottak.

Új edző, két távozó Debrecenben, Böde Dániel fején találta a szöget
A Debrecen és a Paks ma kezdi meg az idényt, ezért nem tudhatjuk, milyen formában vannak. A DVSC új vezetőedzővel, az észt Gert Remmellel és átalakuló kerettel fogadja a Pjunyik Jerevánt.
A Loki elveszítette két meghatározó támadójátékosát: Szűcs Tamás a portugál Famalicaóhoz, Bárány Donát a holland Den Haaghoz igazolt, utóbbit Szendrei Ákossal próbálja pótolni.
Az új szakvezetőnek ezért nemcsak saját elképzeléseit kell gyorsan átadnia, hanem a távozók pótlását is meg kell oldania. Az örmény ellenfél már játékban van, az első fordulóban kettős győzelemmel, 4-0-s összesítéssel búcsúztatta a máltai Marsaxlokkot.
A Paksra még nagyobb nevű ellenfél vár. Bognár György együttese a görög Panathinaikoszt fogadja telt ház előtt. A párharc esélyese egyértelműen az athéni csapat, de Böde Dániel szerint a magyar kupagyőztes nem feltartott kézzel lép pályára. „Nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, de nem feltartott kézzel megyünk neki” – mondta a paksiak csapatkapitánya, aki abban bízik, hogy a továbbjutás kérdése csak az athéni visszavágón dől el.
A magyar csapatok programjaEurópa-liga-selejtező
Konferencialiga-selejtező
|






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!