Felavatták a Groupama Aréna előtt Kocsis Sándor szobrát

Megható ünnepség keretében szombat délelőtt – napra pontosan kilencvenedik születésnapján – a Groupama Aréna előtt felavatták Kocsis Sándor, az Aranycsapat 68-szoros válogatott jobbösszekötője bronzszobrát. Lelkes Márk szobrászművész alkotásáról a legendás „Kocka” Barcelonában élő, de az ünnepségre húgával, Alizzal együtt megérkezett fia, ifjabb Kocsis Sándor méltatásképpen csak annyit mondott: „Ez tényleg az én édesapám!”

Már fél órával az ünnepség kezdete előtt gyülekeztek a Fradi-stadion előtt a fő- és mellékszereplők. Ifjabb Kocsis Sándor húga, Aliz és az FC Barcelona hivatalos küldötteinek társaságában érkezett, Pau Vilanova-Vila Abadal az intézményi kapcsolatokért felel, Ramón Alfonseda pedig a veteránok, tehát a klub ex-labdarúgói képviseletében jött el Budapestre. A ferencvárosi legendák közül találkoztunk Rákosi Gyulával, Bálint Lászlóval, Szőke Istvánnal, Kű Lajossal, a miniszterelnöki tanácsadóként is tevékenykedő Vincze Ottóval, tisztelgett egykori játékostársa és ellenfele szobránál Raduly József, kilencvenkét évesen a legidősebb élő magyar válogatott labdarúgó, természetesen Kubatov Gábor, az FTC elnöke és Szabó Tünde sportért felelős államtitkár is.

„Fantasztikus, mennyire elkapta a művész azt a grimaszt, azt a mozdulatot, amely olyannyira jellemezte édesapámat” – áradozott lapunknak Lelkes Márk alkotásáról ifjabb Kocsis Sándor, aki megdicsérte a magyar bajnok remek játékát a csütörtöki, Espanyol elleni Európa-liga-csoportmeccsen, mert hiszen a „kis Kocka” is ott szurkolt Cornellában a mérkőzésen a Fradinak.

A legendás jobbösszekötő fia természetesen – a meghatottságtól könnyeivel küszködve – beszédet is mondott a szobor átadásánál, tört magyar szavakkal keverve a spanyolt, hiszen huzamosabb időt sohasem töltött Magyarországon, s a napvilágot is Svájcban, Zürichben látta meg, hatvanegy évvel ezelőtt, amikor édesapja még a magyar sporthatóságok által kieszközölt eltiltását töltötte.

Tarlós István, Budapest főpolgármestere sohasem titkolta, hogy nagy rajongója „Kockának”. A politikus beszédében felidézte a halhatatlan jobbösszekötő sikerekben és csalódásokban is gazdag pályafutásának kulcsmomentumait. Azt, hogy már 17 évesen bemutatkozott szeretett Fradijának támadósorában, szó került az 1948-1949-es ferencvárosi Dream Teamről, amikor 30 fordulóban 140 gólt szerezve lett bajnok a csapat, és ebből a 140-ből Kocka 33-at vállalt magára, de még ezzel sem tudott gólkirály lenni, mert Deák „Bamba” 59-et rúgott… „Kocka pályafutásának csúcsára az 1952-es olimpia megnyerése és az 1953-as londoni Évszázad mérkőzése után 1954-es világbajnokságon ért el, amikor gyakorlatilag egymaga verte meg a sérült Puskás távollétében Brazíliát és Uruguayt, és lett öt mérkőzésen szerzett 11 góljával a torna gólkirálya. Nem vagyok hivatott az örök vita eldöntésére, mármint, hogy Puskás vagy Kocsis volt-e a nagyobb futballista, de ténykérdés: amíg Öcsi csak a bal lábával varázsolt, addig Kocka a jobbal és főleg a fejével is, nem véletlenül nevezték el Barcelonában Aranyfejnek, Cabeza de Orónak” – mondta a főpolgármester, aki megemlékezett az elveszített világbajnoki döntőről és az 1961-es, ugyancsak balsikerű Benfica-Barcelona (3:2) BEK-fináléról is, amelyen a Kubala, Kocsis, Evaristo, Suárez, Czibor álomötös rohamozta a portugál kaput, három „mágikus magyarral”.

Ha már szó került legendás csatársorokról; Kocsis a negyvenes évek második felében a Budai II, Kocsis, Deák, Mészáros, Czibor ötösfogat tagjaként ontotta a gólokat a Fradiban, majd amikor 1950-ben arra kényszerült, hogy átigazoljon a Honvédba, a nem kevésbé pazar Budai II, Kocsis, Babolcsay, Puskás, Czibor kvintettel parádézott. Barcelonában már említettük a Kubala, Kocsis, Evaristo, Suárez, Czibor álomötöst, de mind között alighanem az Aranycsapat támadó szekciója volt a legjobb: Budai II, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor.

Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője és a Magyar Sportújságíró Szövetség elnöke beszédében felidézte „Kocka” egyszerre dicsőséges és tragikus életútját, amely egy barcelonai kórház udvarának kövezetén ért drámai véget. „Akik ismerték, azt mondják, Kocsis képtelen volt feldolgozni az említett csapásokat (az 1954-es berni vb-döntő, az 1961-es BEK-finálé és jobb lábfeje elvesztése – a szerk.), leküzdeni a honvágyat. Már csak betegen, kevéssel halála előtt jutott haza, mégis azt mondta, hogy a rövid pesti látogatás mindennél többet adott neki.” Mint ahogy azt sem volt könnyű megemészteni, hogy Puskás mögött örökre másodhegedűsi szerepbe kényszerült, pedig rajongói szerint – és nem kevesen vannak mind a mai napig – semmivel sem maradt el zsenialitásban a Száguldó Őrnagy mögött.

És szombaton, tehát pontosan hét évvel azok után, hogy Kocsis Sándor földi maradványai a Szent István Bazilika altemplomában örök nyugalomra leltek, a legendás jobbösszekötő bronzszobor képében is hazatért, méghozzá oda, ahová való: imádott Ferencvárosa stadionjához, példaképként az utókor számára.