Nyeretlen írek ellen tart főpróbát a veretlen magyar válogatott

Ez lesz az utolsó főpróba: a magyar válogatott Írországot fogadja kedden felkészülési mérkőzésen. Ezután már az Európa-bajnokság és a portugálok elleni első csoportmeccs következik, és Marco Rossi szövetségi kapitány nagy javulást vár a csapatától a Ciprus elleni, múlt heti találkozóhoz képest. Elárulta, a keddi kezdőcsapat már nagyon hasonlít majd ahhoz a tizenegyhez, amelyet a kontinensviadalon pályára szeretne küldeni.

2021. 06. 07. 17:26
null
válogatott sajtótájékoztató Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tízmeccses veretlenség már tekintélyt ad. Nem csak mi tartjuk számon, hogy a magyar válogatott a legutóbbi tíz mérkőzésén veretlen maradt, egy, már Budapesten tartózkodó portugál újságíró hozakodott elő vele, ráadásul roppant felkészülten. Tudta, hogy ennyire jó szériával a csapatunk húsz éve rukkolt elő utoljára, akkor 2000 márciusa és 2001 áprilisa között 12 összecsapáson nem talált legyőzőre, és így nem kellett Einsteinnek lennie kiszámolni azt, hogy az esetleges csúcsbeállítás azt jelentené, hogy kedden este nem kapunk ki Írországtól, de ami még fontosabb, az első Eb-meccsünkön Portugáliától sem.

Bár szerint egyelőre még mindenki az írekre összpontosít, ám a három klasszis csoportellenfél, Portugália, Franciaország és Németország unos-untalan előjött a hétfői sajtótájékoztatón. Például úgy, ez az utolsó főpróba mennyire szolgálhatja a felkészülést ellenük, miben hasonlók az írek hozzájuk. A szövetségi kapitány elsőként azt emelte ki, hogy az írek rendkívül kemények, fizikálisan roppant erősek, és erre számíthatunk az Eb-ellenfeleknél is, majd inkább a saját csapatáról beszél:

 

Marco Rossi szerint van különbség az írek és a portugálok között
Fotó: Havran Zoltán

 

– Abban bízom, hogy a játékunk a futball mindkét fázisában sokat javul majd. Ciprus ellen az első félidőben a labdabirtoklás során csúszott be sok hiba, a másodikban pedig akkor, amikor az ellenfél támadhatott. Írország ellen muszáj többet nyújtanunk tehát védekezésben és támadásban is. Pénteken több olyan futballista is pályára lépett, akik még sohasem játszottak egymással, de most az Írország elleni csapat már meglehetősen hasonlítani fog arra a kezdő tizenegyre, amelyet a portugálok ellen elképzelek. Nem egyezik meg vele, mert akad még néhány kérdés, amelyet magamban tisztázni szeretnék, ugyanakkor már látni akarom azokat is, akik Ciprus ellen nem vagy csak keveset játszottak. Az egyetlen kivétel aki még mindig izomfáradtságra panaszkodik, de június 15-re, amikor megkezdjük az Európa-bajnokságot, minden jel szerint már rendben lesz.

Azt nem lehet állítani, hogy az ír válogatott a fénykorát élné. A csapat csütörtökön 4-1-re nyerni tudott Andorrában, amit jellemző módon ott mindenki komoly tettként kezel. John Egan csapatkapitány szerint már régóta vártak erre a sikerre, ami önbizalmat és magabiztosságot adott neki és a társainak. A kissé meglepő örömködés oka az, hogy Írország 2019 novemberében győzött utoljára, azóta tizenkét meccset játszottak le sikerélmény nélkül. Úgy is mondhatnánk, a régóta veretlen magyarok és nyeretlen írek csatáját láthatjuk kedden este. Ez az Andorra elleni diadal ráadásul meg is hozta az írek étvágyát, Stephen Kenny szövetségi kapitány ugyanis azt nyilatkozta, ők bizony győzni jönnek Budapestre.

 

Nikolics Nemanja nagyon szeretne győzelemmel hangolni az Európa-bajnokságra
Fotó: Havran Zoltán

 

– Ez a meccs ugyanolyan fontos a szemünkben, mint a portugálok elleni – jelentette ki Nikolics Nemanja, a magyar válogatott csatára. – Az írek jobbak, mint a ciprusiak, angolos focit játszanak, keresik az ütközéseket, a párharcokat, rengeteget futnak. Ma is elemeztük őket, és sok olyan játékelemet szeretnénk kipróbálni, amelyeket az Európa-bajnokságon akarunk alkalmazni. Ez lesz az utolsó felkészülési mérkőzésünk, szűk egy hetünk marad még a finomhangolásra, és ezt az időt szeretnénk egy újabb győzelemmel a hátunk mögött tölteni. Ez mentálisan is jót tenne Portugália ellen készülve.

Helyben vagyunk: még az írekről beszélünk, de már a portugálokra gondolunk.

Felkészülési mérkőzés, kedd: Magyarország–Írország, Szusza Ferenc Stadion, 20.00 (tv.: M4 Sport)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.