Tóth János Rudolf nem akart rivaldafénybe kerülni

Most, 70 évesen könyvet írt Tóth János Rudolf, amelyben többek között arról mesél, hogy kivel milyen volt muzsikálni.

Budapest, 2019. október 16. Tóth János Rudolf (Janó, Tóth úr) gitáros, zeneszerző, énekes a Hogy volt?! című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának SZOP stúdiójában. A műsorban a meghívott vendégek a Ferenczi György Máté Péter-díjas szájharmonika-művész, énekes, hegedűs, gitáros munkásságát, életpályáját elevenítik fel. MTVA Fotó: Zih Zsolt Fotó: MTVA/Zih Zsolt

Tóth János Rudolf szeret visszahúzódó lenni, azt azonban mégsem kerülhette el, hogy legendás karriert fusson be. Igaz, nem is szereti ezt a szót, hogy karrier, ő csak muzsikálni akar. És tette mindezt a 70-es, 80-as évek meghatározó zenekaraiban is, a Kexben, a Bergendyben és a Hobo Blues Bandben. Közben pedig bejárta egész Európát, akkor, amikor ez még a mostaninál is nagyobb dolog volt. Ahogy mondja, a hazatérés mindig fájdalmas volt, mert itthon akkoriban semmi sem változott. Mégis hazajött. Most, 70 évesen könyvet írt Tóth János Rudolf, amelyben mesél. Többek között arról, hogy kivel milyen volt muzsikálni.

Tóth János Rudolf (Janó, Tóth úr) gitáros, zeneszerző, énekes
Fotó: MTVA/Zih Zsolt

A tervek szerint a könyve a 70. születésnapján jelent volna meg. Noha ez valamelyest csúszott, azért már a kezünkben foghatjuk. Ebben több helyen írja, hogy erre vagy arra nem gondolt volna korábban. Arra igen, mondjuk fiatal zenészként, hogy egyszer könyve jelenik majd meg?

Nem. Az utóbbi időben érlelődött meg az elhatározás, hogy össze kéne foglalnom az életem. A korosztályomból, hogy is fogalmazzak, egyre többen távoznak az élők sorából. Azt a kontrasztot akartam bemutatni, amit én fiatalon megéltem. Én 23 évesen eljutottam – ahogy akkor hívtak – a nyugati világba. Előbb Németországba, aztán Svájcba, később pedig még sok-sok helyre. Mindig, amikor haza kellett jönnöm, egy megmagyarázhatatlanul kellemetlen érzés fogott el. Nem azért, mert haza kell jönnöm, hanem mert itthon semmi nem változott. Ugye a '70-es évekről beszélek – válaszolta az Origónak adott interjúban.

Amikor azt írja, hogy köszönöm a családomnak a türelmet, akkor konkrétan a könyv megírásának az időszakára gondol, vagy úgy mindenre?

Utóbbi. Nekem szerencsém volt, ha nótát kellett csinálni, vagy valamit megírni, akkor nagyon nagy türelemmel viseltetett irányomba a családom. Békén hagytak olyankor, amikor nekem erre szükségem volt.

A teljes interjú ide kattintva érhető el.