Végső búcsút vettek pályatársai Pécsi Ildikó színművésznőtől

„Egy szóval fel tudtál emelni minket a földről, akár magánéleti, akár szakmai problémáink voltak.”

Forrás: MTI2020. 12. 19. 17:30
GMESI Gyrgy; PCSI Ildik
Gémesi György, Gödöllõ polgármestere búcsúzik Pécsi Ildikó színművésztől Fotó: Kovács Attila Forrás: MTI/Kovács Attila
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A művészet iránti alázatát méltán bizonyítja, hogy bár a legnagyobb magyar színészekkel játszott rendszeresen, mégsem okozott nehézséget neki velünk, amatőrökkel színpadra lépni – mondta, felidézve, hogy a Művészetek Háza színháztermében maga is számtalanszor volt partnere. Megismerhette Pécsi Ildikót, az embert, aki élete végéig alkotott, akinek alapérték volt a hűség.

Fontosnak tartotta, hogy elérjen a nézők szívéhez, ettől volt hiteles és profi – mondta a művészről.

Szinetár Miklós rendező, aki Pécsi Ildikó osztályfőnöke volt a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, számos emlékét idézte fel a színészről. Mint mondta, Pécsi Ildikó rendkívüli jelenség volt. „Rendkívüli módon életszerető, kicsattanó a színpadon, gyönyörű, öröm volt ránézni. De nemcsak azért, mert szép volt, hanem azért, mert nagyon tehetséges is volt” – mondta, hangsúlyozva, hogy Gorkij és Moliere darabjaiban is nagyszerűen játszott. „Ez egy kerek élet, ami sikeres és ami a legfontosabb, nagyon hasznos volt” – fogalmazott, hozzátéve: használt a társadalomnak, a nézőinek, volt értelme az életének.

A megemlékezésen L. Péterfi Csaba, Szűcs István, a Talamba Ütőegyüttes és a Gödöllői Frédéric Chopin Zenei AMI tanárai is közreműködtek.

Pécsi Ildikó december 5-én, életének 81. évében hunyt el.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.