Balsors

A szokottnál is tovább merengtem, miről írjam a mai jegyzetemet.

Írjak az MSZP-ről, amely szerint a kormány szándékosan cserbenhagyja azokat, akiknek a megélhetése az állami bértámogatástól függ, s követeli, hogy álláskeresési támogatás címen kilenc hónapon át adjanak a rászorulóknak havi százezer forintot? Vagy elemezzem inkább a volt SZDSZ-es Bauer Tamás megemlékezését száz éve született apjáról, Bauer Miklósról, aki – fia szerint – senkinek se tépte le a körmét, sőt Ries István egykori igazságügy-miniszter haláláért sem volt felelős, mert az csak „belehalt súlyos betegségébe” (az Andrássy út 60.-ban)?

Vagy foglaljam csokorba az amerikai elnök beiktatásáról szóló hazai hozsannákat? Kis ízelítő. Szél Bernadett: „A mai nappal az egész bolygó megkönnyebbülhetett. Biden megérkezett a Fehér Házba. […] Mi pedig küzdünk tovább azért, hogy Magyarország számára is jobb idők jöhessenek.” Fekete-Győr András: „Most itt az idő arra, hogy az Egyesült Államok és vele a világ is egy új fejezetet nyisson. [...] A Momentum Biden természetes szövetségese lesz. […] Az igazság győzelmet aratott a hazugság felett. És legkésőbb jövőre győzelmet fog aratni Magyarországon is.” Karácsony Gergely: „Szép, egyszerű és igaz beszédet hallottunk Joe Bidentől a tegnapi beiktatásán. […] Jó lenne, ha nemsokára Magyarországon is elmondana valaki egy ilyen beszédet.”

Végül úgy döntöttem, a felsoroltak helyett inkább egy igaz magyar embert fogok az olvasó figyelmébe ajánlani: Kölcsey Ferencet, aki 1823-ban e napon, január 22-én vetette papírra a Himnusz utolsó sorait. (Benne egyebek mellett a nemzetet régről tépő balsorssal – lásd például fentebb!)