Jó mezőgazdász figyeli a széljárást is – Bige is figyelte, és úgy döntött, hétfőn (április 4-én) jött el az ideje az újraindításnak. Éppen rá is ért Laci, hisz a Márki-Zay-kampány (amelyet „némi apróval” támogatott) az előző este véget ért. Meg aztán elég rosszat is álmodott az éjszaka: haragos fináncok és vezetőszáras rendőrök jöttek érte, valami 11 milliárdos büntetés elmaradt befizetéséről beszéltek. Egyszerűen benyomultak milliárdos erődrendszerébe, hiába volt ott a betonburkolatú vizesárok, a megfigyelőrendszerrel felszerelt kerítés, a quadokkal ellátott őrszázad, a helikopter a leszállóhellyel, egyszer csak ott voltak… Szörnyű!
Annyira leizzadt szegény, hogy reggelre úgy döntött, újraindítja a termelést.
Csak remélni lehet, hogy Bige nábob nem esett ki a gyakorlatból, mert az elmúlt hónapokban leginkább a politizálás kötötte le. Itt is, ott is nyilatkozott, kormányzatot bírált, ellenzéket buzdított. Igaz, korábban sem állt tőle távol a politika, már Horn Gyulánál is sikerrel lobbizott, Medgyessy Pétert pedig nemes egyszerűséggel Péterkémnek szólította. (Így aztán a műtrágyagyártáshoz szükséges gázt is „baráti” áron kapta. Ahogyan anno Láriferi Motim-cége az áramot.)
Lényeg a lényeg, a megigazult műtrágyakirály leszólt a trónról: újraindítja a termelést.





























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!