„Eltiport sajtószabadság, kíméletlen cenzúra, szellemi világvége” – nincs olyan hét, hogy a hazai liberális oldal ne mondaná fel a kötelező mantrát. (Gondolom, most Lakner volt az inspekciós.) Ezek soha nem unják meg. Göncz Árpád néhai államfő már 1993-ban hasonló sztorival házalt a La Stampa liberális olasz lapnál: „Az Antall-kormány lábbal tiporja a sajtószabadságot!” Holott az Új Magyarországot, a Pesti Hírlapot és Csurka Magyar Fórumát leszámítva a teljes sajtó az elvtársak markában volt. Később, az MSZP–SZDSZ-időkben „nem volt baj” a médiával, a Fidesz-kormányok óta viszont ismét rabigában szenved a független újságírás.

Vajon mi az, amit ma nem rendezhet sajtó alá, nem mondhat mikrofonba, kamerába egy magyar ellenzéki újságíró? Csak egyetlenegy tabut mondjon valamelyik panaszkodó! (Mi ez a csend?)

Anno éveken át dolgoztam az Új Magyarország napilap szerkesztőségében. Egészen addig, míg be nem döntötte az újságot az akkori Horn-kormány. Két nemzeti hetilap (Csurka Magyar Fórumja és Bencsik Magyar Demokratája) mellett mi voltunk az „ellenzéki sajtó”. Így, hárman. Se tévé, se rádió. Gyakran fűtetlen szerkesztőségben dolgoztunk, és voltak napok, amikor nem jelenhetett meg a lap, mert a nyomda már nem hitelezte tovább a másnapi újság előállítását…

Miről beszélnek ezek a Laknerek?

Borítókép: Lakner Zoltán politológus előadást tart egy MSZP-s konferencián Miskolcon 2015. február 9-én. (Fotó: MTI/Vajda János)