idezojelek

Nyári szünet

A forradalmi vezetés úgy döntött: a nyári hónapokban szünetelteti a háborgást.

Pilhál György avatarja
Pilhál György
Cikk kép: undefined

Lehoczki Noémi nem bír ki még egy pedagógustüntetést. Ezt ő maga, a Szikra Mozgalom volt elnökségi tagja írja a Mérce.hu hasábjain. „Magyarország utolsó, még egyelőre szabad, de már támadás alatt álló alkalmazottai harcoltak és vesztettek – kesereg a barikádról lekecmergő leányzó. – A dolgozók megfigyelésére is eszközt teremtő státustörvény elfogadásával nemsokára talán ők is el fognak hallgatni. Példamutató magatartásuk lehetett volna a mindent borító első dominó, de nem lett az. Miért? Miért vagyunk egyedül?” Az a baj, magyarázza szikrácska, hogy az „általános sztrájk” és a „szakmák összefogása” pusztába kiáltott szavakká lettek, az ellenzék utolsó reménye, az összefogás is megbukott, letargia lett úrrá az országon. „A társadalom felső rétege a belenyugvást és a menekvést választotta, az alsóbb rétegei pedig eddig is csöndben voltak.”

Itt a világvége!

Gondolom, az orbáni diktatúra az oka mindennek. Rendőrök biztosították a tüntetések helyszínét, ha kellett, elterelték a forgalmat, közben útbaigazították az érdeklődőket, parancsnokuk a sajtónak is a rendelkezésére állt, tájékoztatta a fenyegetettségben rettegő tévéstábokat, a balhé reményében idecsődített nyugati kollégákat… Ki számított ilyesmikre?

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Persze az is lehet, csupán arról van szó, hogy a hőbörgésben megfáradt tüncizők nyaralni mentek. A forradalmi vezetés úgy döntött: a nyári hónapokban szünetelteti a háborgást. Ilyenkor ugyanis nehéz összeterelni a felkelőket, sokan szabadságukat töltik, tóparton lazítanak, árnyékban kokszolnak stb. (Akárcsak hűvös, esős napokon, akkor is át szokták ütemezni a randalírozást.) Meg aztán a forradalmároknak is jár a pihenés.

 

Borítókép: A Szikra mozgalom zászlójával tüntetnek a Fudan egyetem ellen 2021-ben. (Fotó: Kurucz Árpád)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Bayer Zsolt avatarja
Bayer Zsolt

Hogyan írjunk újságot ma?

Deák Dániel avatarja
Deák Dániel

Magyar Péter varázstalanítja magát

Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás

Szeretetország eljő érted!

Szentesi Zöldi László avatarja
Szentesi Zöldi László

Lenin is globalista volt

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.