A traktorok lepte európai nagyvárosok fényesen igazolják, a kontinens torkig van a multikból. A mindennapjaiban leginkább érintett gazdatársadalom dacol a kiszolgáltatottságára alapozó liberális önkénnyel. (Ahogyan Gajdics Ottó is sugallta minapi publicisztikájában: Európa nem kér a felkínált laboratóriumi műhúsból, a grillezett sáskás lisztkukacpüréből…) A multik azonban kíméletlenül nyomulnak. A most éppen klímavédőt és környezetbarátot alakító döntéshozóknak útjukban van – most a szó legszorosabb értelmében is – az öntudatos gazda, aki nem vevő az elmeháborodott, hagymázas ideológiákra. Nincs könnyű helyzetben a magánpénz-birodalom, az eltökélt gazdák mögött tíz- és tízmilliók állnak.

Az önkénynek meggyűlik a baja a gazdaemberrel. Mindig így volt ez, a történelem ismétli önmagát. Nekünk is megvannak erről a magunk emlékei, mert ezek ugyanannak a bolsevik bandának az utódai, amely nálunk is megmutatta a foga fehérjét az ötvenes években. Kitervelt, aljas szándékkal tették tönkre a magyar parasztságot, csupán azért, mert túlságosan talpraesett volt, mert megállt a maga lábán, még a házát is saját maga építette. Önálló és önellátó volt. Vagyis a hatalom nagy bánatára nem kellett irányítani, kézben tartani. Nem szorult a kommunista állam (a „multik”) kéretlen gyámolítására, nem kért az előnyöket hirdető propagandákból. Nem akart „fogyasztó” lenni, ellenben ­körömszakadtáig ragaszkodott a földjéhez, jószágaihoz. Így aztán ő lett a népi demokrácia kigúnyolt, kirekesztett, majd kifosztott és üldözött ellensége, a kulák.
Ordít a párhuzam. Júniusban az uniós választáson erről is voksolunk.

Borítókép: illusztráció (Fotó: MTI)