Időnként azon veszem észre magam, hogy bele-beleolvasok az Amerikai Népszavában publikáló, epeömlésben szenvedő Bartus László írásaiba. Hogy miként teperhette le a kóros rosszindulat a tengerentúlra szakadt embert, nem tudni. Állítólag még magyarországi pályája során kapta el a kórt, amikor a 168 Óránál, a Hócipőnél, a Napkelténél meg egyebütt próbált meg versenyt köpködni a hazai hírlapírás legnyálasabbjaival – csak akkor még nem bírta a tempót. (Ha jól emlékszem, az akkor erősen SZDSZ-es Magyar Hírlaptól trappolt ki az USA-ba magyarságot gyalázni.) Indulatos cikkeiből mindössze a hiteles források hiányoznak, ezeket gorombaságokkal és vágyvezérelt ökörségekkel szokta kiváltani.
Meglepő módon Bartus minap az ellenzéki sajtónak rontott neki. Újságoldalnyi írásában azt próbálja bizonygatni, hogy Magyar Péterre már senki sem emlékezne, ha a sajtó elvégezte volna a feladatát. Csakhogy „az ellenzéki sajtó hazudik, manipulál, megtéveszt, éppen az ellentéte annak, amit sajtónak nevezünk. […] Naponta számoltak be [Magyar] nem létező hőstetteiről. Statisztálnak egy láthatóan súlyos személyiségzavarban szenvedő embernek, akitől azt remélik, hogy Orbánt megbuktatja. Ez az ellenzéki sajtó már most megbukott, de ha Magyarról kiderül, hogy hazugság volt minden, egy szélhámos áldozata az ország stb.”
Tökéletes helyzetelemzés. Sose gondoltam volna, hogy egyszer még Bartussal is egyet tudok érteni. (El is mentem és szét is küldöm mindjárt a teljes írást…) Emberünk az egyetlen józan hang a balliberális térfélen.
Ja, nem mondtam még: Bartust nem Magyarország, csupán a DK sorsa aggasztja.
