Ahogyan arra számítani lehetett, idehaza sem mindenkinek tetszik, hogy a NATO elfogadta a magyar kormány álláspontját, miszerint nem akarunk részt venni az Ukrajnának nyújtandó katonai és pénzügyi támogató műveletekben. A múlt vasárnapi választások után újabb sokkot kapó ellenzék aggályait a Népszava fogalmazta meg a minap: „Minden idők leghazugabb és legszégyenteljesebb kampányát koronázta meg az a kutyakomédia, amit Orbán Viktor Jens Stoltenberggel közösen adott elő közös sajtótájékoztatójukon”. A cikket jegyző Gál Mária úgy látta, hogy a főtitkárt egyetlen dolog érdekelte: bármi áron elhárítani az akadályt a közelgő NATO-csúcs útjából. Ehhez azonban fel kellett számolni „a vétójogával visszaélő, állandósult feltűnési mániában szenvedő magyar miniszterelnök jelentette akadályt”. Stoltenberg ezzel tovább élteti azt a – Máriánk szerint – hazug képet, hogy Orbán Viktor térdre kényszerítette a NATO-t.
Alighanem ez fáj a legjobban odaát; már megint ügyeset lépett a miniszterelnök.
Mazochista magyar olvasóknak egyébként csak ajánlani tudom Gál Mária népszavás mélyelemzéseit. Például azt, amelyikben nemes egyszerűséggel a magyarság nemzeti skizofréniájának nevezi a székely autonómia gondolatát.
Merthogy az borzolja a bukaresti politika kedélyállapotát… „Ha valóban ennyire fontos a magyar pártoknak a székely autonómia, miért nem számoltak ezzel, amikor megszavazták a magyar állampolgárság kiterjesztését?” Azt is tőle tudjuk, hogy Trianon a magyar diplomácia hozzá nem értésén és a románok szakértelmén múlott. A kánikulára tekintettel nem hozok több példát.
