Halálos kaland: az életével játszik, aki erre a szigetre lép

Akad a Földnek egy olyan rejtélyes zuga, amelynek őslakossága mind a mai napig mereven elzárkózik a modern civilizációtól és féltékenyen őrzi a kőkorszaki viszonyokra emlékeztető törzsi életmódját. Az Andamán-tengeren fekvő Nikobar-szigetcsoporthoz tartozó kis korallsziget, Szentinel partjaira kilépni ma is halálos kaland, mert az őslakói minden betolakodót ellenségesen fogadnak és többnyire le is gyilkolnak. A közigazgatásilag Indiához tartozó szigetnek nincs semmiféle stratégiai jelentősége, ennek köszönheti, hogy a múlt, valamint a jelenkor hódítói is elkerülték, lehetővé téve az itt élő közösségnek a világtól elzárt háborítatlan életet.

Halálos kaland lehet megközelíteni a szentinelézek lakta apró korallszigetet Fotó: Nicobar Times

Az Indiai-óceán keleti szélén a Bengáli-öbölben fekvő 72 négyzetkilométeres korallsziget, Szentinel felett ugyan Delhi gyakorolja a közigazgatási hatalmat, de ez a jogi fennhatóság puszta formalitás, mivel a sziget buja trópusi vadonjában élő népcsoport, a szentinelézek gyilkos hajlamai miatt - amikkel a földjüket védik a betolakodók ellen -, mindenki messze elkerüli ezt az életveszélyes területet.

Halálos kaland megkísérelni a kapcsolatfelvételt a vad bennszülöttekkel   Fotó: Getway Magazine

Szinte semmit sem tudni a kőkorszaki körülmények között élő vad törzsről

Sok-sok évszázaddal ezelőtt tamil hódítók próbálták meg birtokukba venni a "vadak" hírhedt szigetét, Szentinelt. A tamilok a XII. században a Csola-dinasztia idején építettek is egy erődítményt itt, ám a bennszülöttek gyilkos rajtaütései miatt a gyorsan megfogyatkozó helyőrség életben maradt tagjai az ismétlődő támadásoktól tartva sietősen elhagyták a veszedelmes szigetet. Nem jártak jobban az angolok sem, akik az 1880-as években próbálták fennhatóságuk alá vonni Szentinelt, de a harcias bennszülöttek őket is elűzték a szigetükről. Mivel az apró sziget nem rendelkezik sem értékes ásványkincsekkel, és stratégiailag sem számít fontos fekvésűnek, továbbá a partjait övező alattomos korallzátonyok miatt mélyebb merülésű hajókkal szinte lehetetlen a megközelítése, az ázsiai és az európai hódítók végül lemondtak a gyilkos hajlamú szentinelézek lakta sziget birtokbavételéről. 

Fotó: Wikimedia Commons

Szentinel így az maradt ami mindig is volt; valamiféle terra incognata, felfedezetlen fehér folt, 

ami hiába tartozik Indiához, mégis egyfajta területenkívüliséget élvez mind a mai napig. Őslakosai eredetéről és lélekszámáról vajmi keveset tudunk, egyes becslések szerint a szigetet uraló törzs legfeljebb 400-500 szentinelézből állhat. A 2001-es népszámlálás idején az indiai számlálóbiztosok sem mertek partra szállni Szentinelen, csak tisztes távolságból, a hajójuk fedélzetéről távcső segítségével igyekeztek megfigyelni az őslakosokat. Feljegyzésük szerint összesen 39 embert, 21 férfit és 18 nőt láttak a korallhomokos partra kijönni, de hogy rajtuk kívül hány embert rejthetett még a buja őserdő, azt csak találgatni tudták. 

Szentinelézek figyelik a homokos fövenyről a partjaikat megközelítő hajót    Fotó: Times of India

Noha ez a 39 ember nyilván nem fedi le a sziget teljes lakosságát, de a számlálóbiztosok érthető okokból nem óhajtottak pontosabb adatokhoz jutni mert tisztában voltak vele, hogy ez a kíváncsiság nagy valószínűséggel az életükbe került volna. Így azt sem lehet tudni, hogy a 2004 decemberi katasztrofális szumátrai földrengés keltette cunami milyen veszteségeket okozhatott a szigetlakóknak. A 2011-ben megtartott népszámlálás alkalmával már csak 13 férfit és 3 nőt figyeltek meg. Ők azonban valószínűleg a hajó felbukkanása miatt merészkedtek ki a partra, miközben a társaik zöme a vadon sűrűjében várakozott.

Halálos pontossággal lövik ki a nyilaikat

A rendkívül hiányos megfigyelési adatok azt mutatják, hogy a szentinelézek más Andamán-szigeteki népcsoportokkal együtt a negritók közé tartoznak, akiket alacsony termet, sötét bőr és gyapjas göndör haj jellemez. A 20. századi kapcsolatfelvételi kísérletek során az előbbieken kívül még annyit tudtak megállapítani az antropológusok, illetve az etnográfusok, hogy a szentinelézek ősközösségi-viszonyok között élnek, halászó-vadászó és gyűjtögető életmódot folytatnak. 

A fémművességet nem ismerik, de a tengerjárással partra mosódó fémhulladékokat felhasználják. 

Azt is megfigyelték, hogy az 1980-as években a sziget külső korallgyűrűjén megfeneklett két tartályhajóról több fémtárgyat leszereltek és magukkal vittek.

A szentinelézek kiváló ijászok    Fotó: Nicobar Times

 Ami különösen veszélyessé teszi őket, az az íjakból és dárdákból álló fegyverzetük.

 A hosszú íjaikat mesteri ügyességgel kezelik, amelyekkel akár 100 méteres távolságból is képesek egy ember méretű célpontot rendkívül nagy pontossággal eltalálni. Annak ellenére, hogy a sziget partjain összegyűjtött fémhulladékokból hideg kovácsolással dárda és nyílhegyeket, illetve más szúró és vágószerszámokat készítenek,  zömében mégis kőeszközöket használnak.

Jó eséllyel halál vár arra, aki barátkozni szeretne a szigetlakókkal

Noha régóta ismert, hogy a szentinelézek a partjaikra merészkedő idegeneket többnyire halálos nyílzáporral fogadják, ez sem vette el néhány vállalkozó szellemű kalandor kedvét attól, hogy megkísérelje a kapcsolatfelvételt a vad bennszülöttekkel, ami jellemzően igen rosszul végződött számukra. Az 1960-as évek végétől a Port Blair-i hatóságok néhány alkalommal megpróbáltak kapcsolatba lépni a bennszülöttekkel, T. N. Pandit antropológus irányítása mellett. 

Port Blair az indiai Andamán - és Nikobar-szigeteki szövetségi terület legnagyobb városa és közigazgatási központja. 

A kifejezetten erre a célra szervezett expedíciók során néhány alkalommal kikötöttek a sziget partjain, ahol kókuszdiókat és más ajándékokat helyeztek el barátságos szándékuk jeleként. Apróbb sikereket elértek ugyan - már az is nagy szónak számított, hogy nem támadtak rájuk azonnal a szentinelézek -, de az 1990-es évek elején felhagytak a további kísérletekkel, miután a bennszülöttek magatartása megváltozott, és az expedíció több tagját is megölték.

A kőkorszaki viszonyok között élő szentinelézek a negrito népcsoporthoz tartoznak    Fotó: Explorersweb

 Szentinel őslakói azonban nemcsak a "fehér emberrel", hanem a szomszédos szigetek bennszülötteivel, az andamánokkal és a dzsavarákkal szemben is ellenségesen viselkednek, akik emiatt messze elkerülik a rossz hírű korallszigetet. 

2006-ban két halásszal végeztek, akik a szigethez túl közel merészkedve vetették ki a hálóikat. 

A holttestek elszállításra a Port Blair-ből felszállt helikoptert is heves nyílzáporral üldözték el, amikor az megkísérelt leszállni a korallhomokos parton. Az utolsó dokumentált tragédia 2018-ban történt a gyilkos szigeten. Ekkor egy idealista amerikai hittérítő, a 27 éves John Allen Chau próbált kapcsolatba lépni Szentinel vad lakóival, annak ellenére, hogy az indiai kormány már 1996-ban rendeletileg megtiltotta a sziget látogatását. Az amerikait egy halászhajó vitte a sziget közelébe, ahonnan egy kenuba átszállva, egymaga evezett ki a partra.

John Allen Chau megpróbált kapcsolatba lépni  a bennszülöttekkel, az életébe került       Fotó: Wikimedia Commons

A halászhajó legénységének beszámolója szerint alighogy partra futott a kenujával, a bennszülöttek azonnal megölték, a holttestét pedig magukkal hurcolták az őserdőbe. Azt ma sem lehet pontosan tudni, hogy az elmúlt évtizedek, illetve évszázadok során hányan eshettek a szentinelézek áldozatául. A helyi hatóságok óvva intenek mindenkit attól, hogy a sziget közelébe merészkedjen. A Szentinel-sziget felkeresésének gondolatával kacérkodni még ma is egyenlő egy bizonyosan beteljesülő öngyilkossággal..