Egyedülálló felfedezés, római kori iker temetkezés Trogirban
Nem arany vagy monumentális sír teszi különlegessé ezt a temetkezést, hanem a finom részletesség, ahogyan két újszülött testét közel kétezer éve a földbe helyezték. Egy fiú és egy lány ikerpár maradványait tárták fel Horvátországban, Trogir városának római kori temetőjében. A kicsik egymás felé fordulva, oldalra fektetve nyugodtak, mintha utolsó ölelésben pihennének. Ez a gyengédség szokatlan abban a korban, amikor a magas gyermekhalandóság miatt a csecsemőhalált gyakran nem kísérte hivatalos temetkezés.
A sír a Dragulin temetőben került elő 2016-ban, egy építkezés során. Az ásatások 42 sírt tártak fel, ezek harmadában csecsemők vagy újszülöttek feküdtek.
A G-14-es sír különleges, ez az egyetlen azonosított római kori kettős csecsemő temetkezés ebben a térségben.
A genetikai vizsgálatok megerősítették, hogy a gyermekek ikrek voltak. Valószínűleg egyszerre haltak meg, talán halva születtek vagy néhány héttel a születés után következett be valami, esetleg betegség. A temetés idejét a Kr. u. 1. század vége és a 2. század közepe közé datálták. Tragurium ekkor már virágzó római kikötőváros volt Illyricum provincia részeként.
Csontok, melyek betegségekről mesélnek
A csontok részletes vizsgálata anyagcsere-betegségek és súlyos táplálkozási hiányosságok jeleit mutatta. Az ikrek csontjai – különösen a koponya, az állkapocs, a bordák és a lapocka – elváltozásokat, porozitást, csonthártya-reakciókat és bordadeformitásokat mutattak. Ezek a jelek hosszan tartó szisztémás stresszre (a csecsemők szervezete tartósan, valamilyen káros hatásnak volt kitéve) utalnak.
Mivel az ikrek teljes mértékben anyjuk táplálkozására voltak utalva, a kutatók szerint a csecsemők egészségi állapota az anyai alultápláltságot tükrözte. A jelenséget „anya-csecsemő dyádnak” nevezik, vagyis ha az anya rosszul táplált, a terhesség és a szoptatás alatt ez közvetlen hatással van a gyermek fejlődésére.
A tanulmány egyik legérdekesebb megállapítása, hogy az ikrek halálában az ólom is szerepet játszhatott.
Bár a csontokat nem vizsgálták meg közvetlenül ólomra, az elváltozások – a porózus csontozat és a csonthártya-reakciók – összhangban vannak az ólommérgezés tüneteivel. A római korban az ólom széles körben elterjedt, használták csövekben, edényekben, sőt, még a bor ízesítésére is.
