Univerzum: mélyen hibás a világegyetemről alkotott modellünk

Egészen fantasztikusan hangzó új hipotézist állított fel egy indiai tudós, amellyel a tanulmány jegyzője szerint feloldhatóak lennének a kozmológiai modellekben mutatkozó ellentmondások. Az új elméletet publikáló kutató azt hangoztatja, hogy a kozmoszról alkotott legjobb modelljeink csak nehezen hozhatók összhangba egymással, de mindez megváltozhat, ha beigazolódik az a feltevés, miszerint az univerzum valójában úgy viselkedik, mint egy viszkózus folyadék.

Az univerzum újabb titokzatos jelenségére derülhet fény Fotó: NASA/JPL-Caltech

A sötét anyag és a sötét energia eloszlása az univerzumban   Fotó: TrendinTech

Ennek az ellentmondásnak a feloldására az új tanulmányt jegyző Muhammad Ghulam Khuwajah Khan egy, a térbeli fononokat alkalmazó modell bevezetését javasolja. A szilárdtestfizikában fononoknak nevezik a kristályszerkezetet felépítő atomok kollektív rezgéseit. Khan az új elméletében ezt az modellt azonban nem a kristályokra, hanem tér szövetére vetíti ki. A kutató szerint ezek a hosszú frekvenciás, longitudinális rezgések – amelyek úgy működnek, mintha a vákuum hanghullámai lennének – egy olyan viszkózus hatásért felelhetnek, amely annyival lassítja le az univerzum tágulását, ami pontosan megfelel a megfigyelési tapasztalatoknak is.

Tetszetős az elmélet, de sok még a kérdőjel

Azzal, hogy a modell úgy kezeli az univerzumot, mint egy viszkózus folyadékot, azt sugallja, hogy a világegyetem tágulásának az időben lassulnia kell.

Ezt a feltételezést osztja az úgynevezett nagy reccs kozmológiai elmélete is, mely szerint az univerzum tágulása egy idő múlva megáll, és a gravitáció hatására a világegyetem elkezd összehúzódni. Az összehúzódás egészen addig tart, amíg az univerzum összes anyaga és energiája egyetlen szingularitásban nem egyesül csakúgy, mint ahogy a világegyetem keletkezésének, az ősrobbanásnak a pillanatában is volt.

Ahogy a tér tágul, a fononok ide-oda cikázva olyan nyomást hoznak létre, ami ellene hat a kifelé ható nyomásnak. A tanulmányban írtak szerint ez az egyszerű és adatalapú hipotézis igen nagy pontossággal illeszkedik a DESI adataihoz, éppen ezért potenciális megoldást kínál a kozmológiai állandó okozta fejfájásra.

A nagy összeomlás művészi ábrája    Fotó: Pinterest/Ashfaq Ahmad

A szakemberek egyelőre azonban óvatosan kezelik Khan hipotézisét azt hangsúlyozva, hogy kellően megalapozott bizonyítékok nélkül az elmélet még csak találgatásnak minősíthető. A viszkózus sötét energia alapvető változást jelentene abban, ahogyan jelenleg a tér vákuumáról gondolkodunk. A DESI által szolgáltatott adatokat a tudományos közösség még jelenleg is elemzi. 

Éppen ezért abban sem lehetünk biztosak, hogy a kozmosznak ez a fajta feltételezett viszkozitása a természet alapvető tulajdonsága-e, 

vagy pedig csak a jelenlegi nem elégséges mérések megtévesztő velejárója. A kétségkívül tetszetős elmélet megalapozottságát az Euklidész űrteleszkópéhoz hasonló küldetések, továbbá a DESI által szolgáltatott további adatok elemzése döntheti el – hangsúlyozzák az asztrofizikusok.

Még sok mindent nem tudunk a világegyetem működéséről    Fotó: NASA

 Tehát még jelentős számú további megfigyelési adat szükséges annak eldöntéséhez, hogy valóban ezek a szellemszerű rezgések uralják-e a kozmoszt, vagy pedig a tér valóban olyan sima-e, mint amilyennek jelenleg feltételezzük.

Az új kozmológiai elmélet szerint:

• a kozmoszban a vákuumbeli tömegviszkozitás,
• olyan negatív nyomóerőt generál,
• ami pont annyival lassítja az univerzum tágulását,
• mint ami a megfigyelési adatokkal is összhangban áll.