Ugrás a sötétbe – a nyilas hatalomátvétel

Vajon tényleg „ugrás volt a sötétbe” 1944. október 15-e? Mi történt valójában azon a verőfényes októberi vasárnapon? Mi okozta azt, hogy a Horthy nevét viselő, negyedszázad óta fennálló rendszer szinte órák alatt összeomlott, és átadta a helyét a náci németek támogatását élvező nyilas uralomnak?A sorsdöntő októberi napokban a kormányzó abban bízott, hogy katonai vezetői teljesítik parancsait. Mivel Horthy a háborúból való kilépést szinte kizárólag katonai ügynek tekintette, úgy vélte, hogy a személyéhez hű honvédséggel képes lesz megoldani a feladatot. Ezzel magyarázhatók elégtelen intézkedései.Miután a kémelhárítás jelentette a kormányzónak a németek és a nyilasok mozgolódásait, módja volt rá, hogy megtegye a szükséges ellenintézkedéseket. Habár még szeptember 16-án elrendelte a nyilas vezetők letartóztatását, a magyar belügyi szervek nem hajtották végre a parancsot. Így a németeknek mindvégig, október 15-ig sikerült megvédeniük Szálasit a letartóztatástól, és a Várhoz közel lévő német követség épületében elrejteni. De német védelmet élvezett Kemény Gábor, Vajna Gábor és Kovarcz Emil is, akik a nyilas hatalomátvétel legfőbb előkészítői és főszereplői voltak. A magyar kémelhárítás azt is tétlenül nézte, hogy a hírhedt Skorzeny ezredes – Mussolini elrablója – szeptember 20-án speciális feladattal Magyarországra érkezett. Vattay Antal altábornagy, Horthy katonai irodájának főnöke naplójából tudjuk, hogy Skorzeny egységei átszivárogtak Bécsből Budapest közelébe, és várták a további parancsot. Ennek során előbb október 15-én délelőtt Skorzeny a különítményével elrabolta ifj. Horthy Miklóst, majd október 16-án elfoglalta a Várat.Lakatos Géza miniszterelnök megelégedett annyival, hogy figyelmeztette a szélsőjobboldali szervezeteket a kormányzó- és kormányellenes tendenciákra, és felkereste (!) Tasnády-Nagy Andrást, a Képviselőház és a Magyar–Német Társaság elnökét, hogy szemrehányással illesse, mert támogatta a szélsőjobboldali csoportosulásokat. Külön gondot okozott Lakatosnak, hogy a kiugrás esetén milyen magatartásra számíthat a vezérkarban és egyéb katonai vezetőállásban lévő tábornokoknál. (Hadd jegyezzük meg, hogy amikor a Kállay-kormány idején Horthyéknak hatalmukban állhatott volna a megbízhatatlan tábornokok leváltása – ahogy azt Bajcsy-Zsilinszky nemegyszer javasolta – a Vár urai ódzkodtak az intézkedés meghozatalától.)A nyilas, fasiszta eszmék a 30-as évek végén és a 40-es évek elején terjedtek el. Ez a tisztikarra is vonatkozik, ami egyre jobban megtépázta Horthy kormányzó korábban megszerzett nimbuszát a honvédség körében. Politikai megbízhatóság szempontjából a tábornoki kar összetétele is kedvezőtlen képet mutatott. Ehhez nyilvánvalóan hozzájárult a német–osztrák tábornokok nagy száma (56). A 40-es években a 21 altábornagyból 11, a hét vezérezredesből hat volt német származású. Jellemző erre a tábornoki karra, hogy Hardy Kálmán altábornagy, a folyamőrség parancsnoka – és Horthy rokona – az események után így jellemezte őket: „1944 februárjában volt a Várban egy disznótoros ebéd. Az asztalnál ült kereken 50 tábornok közül az októberi próbatételkor összesen hatan nem voltak a kormányzó ellen!”Rátérve a katonai előkészületekre: a kormányzónak összhangba kellett volna hoznia azokat a moszkvai fegyverszüneti tárgyalásokkal. Ugyanis Szent-Iványi Domokos miniszteri tanácsos, az úgynevezett kiugrási iroda vezetője három kísérletet is tett, hogy Moszkvától kitudakolja a fegyverszüneti feltételeket. Hosszú heteket vett igénybe ezek realizálása, míg végre egy hónapos késedelem után a kormányzó úgy döntött, hogy bizottságot küld Moszkvába, amelynek vezetője Faragho Gábor vezérezredes lesz. Tagjai: Szent-Iványi Domokos, valamint Teleki Géza egyetemi tanár, Teleki Pál fia. A küldöttség szeptember 28-án utazott Moszkvába, és október 5-én volt módja Faraghónak Horthy kormányzó Sztálinhoz intézett levelét átadni. Molotov már másnap tájékoztatta az angol és az amerikai nagyköveteket a magyar küldöttség megérkezéséről és a kormányzói levélről. A magyar delegáció október 11-én kapott felhatalmazást Budapesttől, hogy elfogadhatja és aláírhatja az előzetes fegyverszüneti feltételeket. A szovjet csapatok főparancsnoksága október 14-én ultimátumban követelte a fegyverszüneti feltételek teljesítését. (Csak utólag derült ki, hogy a Várban nem értették meg az „előzetes feltételek” lényegét, mert Horthy azt hitte – és emlékirataiban megírta –, hogy még további tárgyalásoktól függ a fegyverszünet hatálybalépése.)Miután Horthy október 20-a körül óhajtotta végrehajtani a Németországtól való elszakadást, a szovjet fél kész volt elfogadni a magyar fél néhány napos szüneteltetésére vonatkozó kérését, hogy a kormány ily módon a frontokról Budapest köré vonhassa csapatait. A Várból október 13-án éjjel küldött rejtjeles távirat is utalt erre a szándékra. Még az előző napon a vezérkar kivonhatta az 1. hadsereg kötelékéből a Kisbarnaki Farkas Ferenc altábornagy vezette VI. hadtestparancsnokságot, és felrendelte Budapestre a 10. hadosztályt. Farkas október 14-én 13 órakor kapott parancsot a kormányzótól a budapesti hídfő védelmére. A helyzet tanulmányozása és Ambrózy kabinetirodai főnökkel folytatott tárgyalása után az alábbi kép alakult ki Farkasban: „a kormányzó úr terve nincs megfelelően előkészítve, nagy kapkodást és szertelenséget láttam.”Az 1. hadsereg vezérkari főnökétől, Kéri Kálmán vezérkari ezredestől származó értesülésem szerint a kormányzó utasítására az október 15-re tervezett kiugráshoz képest a 10. gyaloghadosztályt az 1. hadsereg kötelékéből későn indították útnak. Ugyanis ennek a hadosztálynak az ékei csupán Hatvanig érkezhettek meg. Maga a hadtestparancsnok csapata nélkül, gépkocsin érkezett Budapestre október 15-én, és jelentkezett a kormányzónál. Vörös János még az előző napon, október 14-én adta ki az 1. és 2. hadsereg visszavonulására és a nélkülözhető csapatok Budapestre küldésére vonatkozó parancsait. Horthynak Vörös Jánoson keresztül hozott intézkedései azonban részben irreálisak voltak, részben későn születtek, ha az átállást október 15-re akarták időzíteni. Különben is – ahogy Hennyey Gusztáv vezérezredes, akkor külügyminiszter – írja visszaemlékezésében: „A magyar csapatok hazaszállítása a német ellenőrzés miatt kivihetetlen volt”. És ami a legfontosabb: a kormányzó tervezett kiutazása az 1. hadsereghez – Horthy ellenzése miatt – meghiúsult, holott Kéri Kálmán már intézkedett a Turán nevű kormányzói különvonat huszti fogadására.Miután a Békéscsaba területén megalakult 3. hadsereg kötelékéhez tartozó páncélos hadosztályt a Gestapo „szétszedte”, mert a náci vezetés nem tudta elfelejteni Koszorús ezredesnek a júliusi Baky-puccs leverésében játszott szerepét, így ez a hadsereg is elveszítette ütőképességét. Pedig a katonai előkészületekhez tartozott volna a 3. hadsereghez tartozó lovashadosztály felrendelése és akcióba állítása. A hadosztály parancsnokát ugyan Vattay altábornagy arra utasította, hogy hadosztályával készüljön föl a beavatkozásra a németek ellen kirobbantható budapesti harcokban. Ibrányi „megértette” feladatát, azonban a parancsot nem teljesítette. Ibrányi vezérkari főnöke, Simon László hiába kérlelte parancsnokát, hogy maradjon hű a kormányzóhoz. Főnökének árulása annyira lesújtotta, hogy a Szálasi-puccsot követő események hatására 1945 januárjában főbe lőtte magát...Tanulságos a karhatalmi zászlóalj magatartása is. A Hunyadi János 9. honvéd gyalogezred – a kormányzó házi ezrede! – II. zászlóalját a honvéd vezérkar főnöke felrendelte Budapestre. Azt a feladatot kapták Vörös Jánostól, hogy a Margit hidat kivéve, biztosítsák a budapesti hidak légi, földi és vízi védelmét. Ehelyett ez az alakulat október 15-én parancsnokával, Mészáros István alezredessel az élen a Pasarétre vonult, a nyilasok oldalára állt, majd a testőrség után átvette a Vár védelmét, és október 16-án délelőtt Szálasi bevonulásának az egyik díszalakulatát adta.A budapestiek közül Latorczay ezredes, a 2. páncélos póthadosztály lövészezredének parancsnoka volt kész teljesíteni a kormányzó parancsát, és szembefordulni a németekkel. A döntő pillanatokban a magyar csapatok és a karhatalom meghatározó része a németek mellé állt. Ennek fő oka, hogy a németek sokkal előrelátóbban és alaposabban készültek fel a magyar kiugrási kísérletre, mint Horthyék.Ilyen előzmények után hangzott el október 15-én délben Horthy proklamációja a rádióban.Még a német követ sem volt biztos a dolgában, amit nem utolsósorban az is bizonyít, hogy Veesenmayer révén közel húsz szélsőjobboldali politikus kapott védelmet a követségen. Köztük: Bárdossy(!), Mecsér, Jurcsek, Reményi-Schneller, Szálasi, Kemény, Rajniss stb. Ugyanis a kiáltvány elhangzása után drámai gyorsasággal bontakoztak ki az események.A Várban, ahol a déli órákban véget ért a koronatanács, a kormányzó, Bárcziházi Bárczy István miniszterelnökségi államtitkár felé fordulva kijelentette: „Kemény idők jönnek számunkra. Sokat fogunk szenvedni, de ezt a lépést meg kellett tenni. A németek semmibe vették szuverenitásunkat... Mi mindig és a mai napig is a kelet felé terjeszkedésük útjában álltunk”. Ezután mindenkivel kezet fogott, és eltávozott. – Lakatos így vett búcsút kormányának tagjaitól: „Ugrást csináltunk a sötétbe”. Valóban. Végül is a különböző mulasztások, a budapesti hadtest kikapcsolása, a vezérkar, valamint az átállt zászlóaljak árulása következtében a háborúból való kiválás katonai terve és annak biztosítása Budapesten már október 15-én, a késő délutáni órákra összeomlott. Ugyanis a döntő események azzal folytatódtak, hogy Lakatos miniszterelnök magához kérette a német követet. Veesenmayer azonban „azon óhajának adott kifejezést, hogy a miniszterelnök keresse fel őt a német követségen”! Különös egybeesés, hogy Lakatos – külügyminiszterével együtt – éppen akkor tett eleget a német kívánságnak, amikor 18 óra 25 perckor Szálasi hadparancsa először hangzott el a magyar rádióban. Veesenmayer, Rahn nagykövet (akit Berlin küldött rendkívüli megbízatással Budapestre), valamint Feine titkos tanácsos vettek részt német részről a megbeszélésen, amelyen Veesenmayer kijelentette, hogy addig nem hajlandó Lakatosékkal tárgyalni, amíg fogolynak érzi magát. Ugyanis Lázár altábornagy aláaknáztatta a Széna tértől a Várba vezető utakat és így Veesenmayer kifogásolta, hogy nem tud érintkezni a követségen kívül lakó személyzettel. Lakatos nem látott az ürügy mögé, pedig értesülhetett róla, hogy Szálasi a német követségen tartózkodik. Veesenmayer őt kívánta kiszabadítani, akinek csak a hangja hallatszott a rádióban, valójában még a német követség Úri utcai palotájában várta türelmetlenül, hogy színre léphessen. Ott hallgatta meg saját rádiószózatát is! A német követség épülete pár lépésre volt a Nádor laktanyától, ahol két jól felfegyverzett, kormányzóhű zászlóalj állott készenlétben. Csak a parancs kiadására lett volna szükség – írja Kádár Gyula –, hogy a német „agytrösztöt”, Veesenmayerral és Rahnnal az élén, s az ott kuksoló Szálasival együtt elfogják, és legalább a Várban magukhoz ragadják Horthyék a hatalmat. A készséges Lakatos azonban felhívta Vattayt, és utasította arra, hogy tegyék szabaddá a közlekedést a német követségig, amit Lázár kénytelen volt teljesíteni. Ezek után pedig egy csellel maga Rahn csempészte ki a követségről Szálasit.Ebben a reménytelen helyzetben érkezett Hitler ajánlata a kormányzóhoz, amely szerint „menedék nyújtását” ajánlja fel arra az esetre, ha lemond kormányzói tisztéről. Horthy az ajánlatot elutasította. Hajnalban a németek megindították a támadást. A magyar becsületet is védelmező testőrök ellenállásakor kialakult harcban ők hat halottat, míg a támadó SS-alakulat öt halottat és 14 sebesültet veszített. A nagy túlerő elől Lakatos parancsára a testőrök visszavonultak a belső udvarba, és lerakták a fegyvert. Horthyt és kíséretét felvezették a palota első emeletére. Néhány óra múlva egy német tiszt lépett be hozzá, és jelentette neki: „A miniszterelnök úr kíván önnel beszélni”. Horthy megkérdezte a németet: „Miféle miniszterelnök?” – „Szálasi úr” – hangzott a válasz. És csakugyan: Szálasi Ferenc jelent meg előtte, és hitleri köszöntéssel arra kéri, hogy nevezze ki miniszterelnöknek. Horthy azt ajánlotta neki, hogy neveztesse ki magát a németek által, majd hozzáfűzte: „Én itt fogoly vagyok... Különben is ön volna az utolsó, akinek kinevezésére hajlandó lennék!”Horthy az emlékirataiban megírja, miként töltötte el utolsó óráit a lakosztályában, amelyben Skorzeny legényei előzőleg minden szekrényt és fiókot feltörtek. És ahogy belépett fürdőszobájába, a saját fürdőköpenyébe öltözött német katona jött vele szemben. Közben Veesenmayer jelentkezett Horthynál, és jelentette neki jövetele célját: egy lemondónyilatkozat aláírását és Szálasi kinevezését „a nemzeti összefogás kormányának” megalakítására. A kormányzó e szavak kíséretében írta alá őket: „Kijelentettem előtte, hogy én sem le nem mondok, sem Szálasit miniszterelnökké ki nem nevezem, és hogy aláírásommal csakis a fiam életét akarom megmenteni. Géppisztolyok fenyegetése közben kizsarolt aláírásnak nem lehet és nincs is alkotmányjogi érvénye”.A Szálasi-puccs epilógusaként a németek Horthyt – feleségével, menyével és Vattay altábornaggyal együtt – 1944. október 17-én este a Kelenföldi pályaudvarra vitték. Ott állt a vonat, hogy Hitler utasítására Bajorországba, Hirschbergbe szállítsák őket.Így történt, hogy 1944. október 15. nem a „kiugrás” napjaként, hanem a szégyenteljes nyilas puccs dátumaként és a negyedszázados Horthy-rendszer végnapjaként vonult be Magyarország történetébe.