Balliberális katasztrófa Durbanben?

Augusztus 31. és szeptember 7. között a dél-afrikai Durbanben tartják az ENSZ-világkonferenciát a rasszizmus mai formáiról, a faji megkülönböztetésről, az idegengyűlöletről és az ezekkel kapcsolatos türelmetlenségről. A szervezők azt kívánják, hogy ismerjék el, az egykor az Atlanti-óceánon át folytatott rabszolga-kereskedelem és maga a rabszolgaság az emberiség ellen elkövetett bűncselekmény. Ugyanakkor kárpótlást követelnek mind az afrikai kontinensen, mind pedig a diaszpórában (szétszórtan) élő feketéknek. A hosszú nevű konferencia fel kívánja tárni a rasszizmus gazdasági gyökereit is és azokat a lépéseket, amelyekkel küzdhet a rasszizmus ellen. A küldöttek ugyancsak tárgyalni kívánnak a globalizált világ egyenlőtlenségéről, annak gazdasági és társadalmi összefüggéseiről.
A világkonferencia főtitkára Mary Robinson, az ENSZ emberjogi főbiztosa, aki az előkészítő munkákat is felügyelte. Robinson asszony – a korábbi ír elnök – kijelentette, hogy ma a világ minden táján találkozni rasszizmussal, faji megkülönböztetéssel és idegengyűlölettel.
A főtitkár úgynevezett jószolgálati nagyköveteket is kinevezett a konferenciára, mint Wole Soyinkát és Seamus Heaneyt, a nigériai, illetve ír Nobel-díjas írót, Ruben Blades panamai színészt és zenészt, Tahar Ben Jelloun marokkói írót, Ravi Shankar indiai szitárművészt és Vigdis Finnbogadottirt, Izland elnökét.
Az Egyesült Államokban és Izraelben egyébként Mary Robinson személye nem a legnépszerűbb. Az emberjogi főbiztost ugyanis tavaly novemberben, amikor a palesztinok elleni túlzott izraeli erőszakot vizsgálta a helyszínen – és eközben kocsiját golyó érte –, az izraeli kormány palesztinbarátsággal vádolta. Nem is szólva arról, hogy az ő genfi bizottsága ítélte el a közel-keleti államot emberiség elleni és háborús bűnökért.
Durbanben a sok képviselő és nem kormányzati szervezet mellett megjelenik majd egy négyszáz amerikai feketéből álló csapat is, amely a fenti célokért küzd.
Liberális álom – gondolhatnánk. De akkor miért a mély hallgatás róla az itteni sajtóban? Talán azért, mert Washingtonban a konferenciát huszonegymillió dollárba kerülő liberális rémálomként élik meg. Nemcsak amiatt, mert a rabszolgák leszármazottai az egykori rabszolgatartóktól pénzt követelnének (ami miatt számos európai fővárosban hátak borsóznak), de azért is, mert máig sem dőlt el egyértelműen, hogy Durbanben nem bocsátanak ki igen erős, Izrael-ellenes határozatokat, és hogy nem melegítik-e fel az 1975-ben az ENSZ által hozott, majd 1991-ben megszüntetett határozatot, amely a cionizmust a rasszizmus és a megkülönböztetés (diszkrimináció) egyik válfajaként bélyegezte meg. Márpedig ha az utóbbit megismétlik, és ráadásul kárpótlást követelnek a volt rabszolgák, az USA kormánya már világossá tette: Colin Powell külügyminiszter nem utazik Dél-Afrikába, noha a New York Times augusztus 18-i számának vezércikke sürgeti az amerikai kormányt: küldje el Powellt, mert így nagyobb az esély a konferencián az „ésszerű határozatok” meghozatalára, de ha jelenléte sem elegendő a kívánt célok eléréséhez, akkor Powell távozzék onnan.
A színfalak mögötti „hatalmi szkanderezésekről” ellentmondásos hírek látnak napvilágot. Nem tudni pontosan, hol tartanak az amerikai és az izraeli érdekérvényesítők munkájukban, és mennyire makacskodnak a konferencia harmadik világbeli résztvevői.
Thabo Mbeki dél-afrikai elnök és a konferencia házigazdája június végén Washingtonban azt mondta Saron izraeli miniszterelnöknek, hogy tehetetlen az Izrael-ellenes „provokatív határozatok” meghozatalának megakadályozását illetően. Számos ázsiai és arab küldött viszont pontosan ahhoz fog ragaszkodni, aminek megakadályozására Mbeki „tehetetlennek” mondta magát.
Tuniszban egy magát megnevezni nem kívánó arab diplomata a napokban úgy tájékoztatta a Magyar Nemzetet, hogy az Ázsiát és valamennyi közel-keleti országot, de nem Izraelt képviselő regionális csoport továbbra is olyan határozatot akar hozni Durbanben, amely szerint „a faji felsőbbrendűségen alapuló cionizmus egyenlő a rasszizmussal”, és hogy a globalizmus koncepcióját hozzá akarja kapcsolni a rasszizmushoz. Sőt – mondta – nemcsak a rabszolgaság intézményének fenntartásáért „kérik a kasszához” a „fehér” országokat, de követelik, hogy az egykori gyarmattartók fizessenek korábbi gyarmataiknak azon károkért, amelyeket okoztak, és amelyek mindmáig gátolják a fejlődést.
A Jerusalem Post című napilap augusztus 17-i száma arról tudósít, hogy az előkészületekben részt vevő amerikai és izraeli csoportok mindeddig kudarcot vallottak azon igyekezetükben, hogy megváltoztassák a nyilatkozattervezetek Izrael-ellenes szövegét. Az izraeli angol nyelvű lap arról is beszámolt cikkében, hogy Pretoriában, Dél-Afrika fővárosában az amerikai követség ellen augusztus 16-án több ezer fekete tüntetett, amiért az Egyesült Államok Izraelt támogatja a konferencia előkészületében.
A Washington Post június 19-i számában pedig azt írja, hogy a cionizmus elleni határozat nehéz helyzetbe hozná a Bush-kormányt, ugyanis akkor az amerikai kongresszus minden bizonnyal blokkolni fogja a világszervezetnek járó hátralék megfizetését.
Az egyébként meglehetősen unalmas dél-afrikai, tengerparti városban nem csak a rabszolgaság és a cionizmus kérdése lesz kényes téma. Az előkészítő ülésen például egy teljes napot vitatkoztak azon, vajon a holokausztot kis vagy nagy kezdőbetűvel írják. Az indiai küldött pedig hallani sem akart arról, hogy a kasztrendszerről vita folyjék, míg számos európai ország a cigánykérdés megtárgyalását tartja helytelennek.
A Wall Street Journal című konzervatív amerikai pénzügyi lap augusztus 2-i számában a konferenciáról megjelent, igen gúnyos hangvételű cikk (Hígeszűség, tyúkeszűség és kapcsolatos zöldségek) utolsó szakaszában az olvasható, hogy „a rasszizmusellenesség manapság olyan lett, mint a rosszaságellenesség. A legtöbb nemzetközi vezető esetében a tolerancia az egyik megtámadhatatlan erény lett, amelyet a valóságban ugyan nehéz gyakorolni, de nagyon is könnyű olcsó, elméleti szövegeléssel áldozni oltárán. Ami nem azt jelenti, hogy a büszkeség és előítéletek valamennyi változata ne virulna – csupán azt, hogy a rasszizmus témája mágnesként vonzza a páváskodni szeretőket és a sületlen közhelyeket fecsegőket… Meglehet, a konferencia totális feleslegessége ünneplésre ad okot, mert nem is olyan régen még a rasszizmus rosszakaratú természete szinte evidensnek tűnt”. Öngól.
Ha Durbanben az egybegyűltek megtették volna azt a szívességet, hogy azt tervezzék, a rasszizmusról úgy tárgyalnak, ahogyan azt a rasszizmus elleni harc fogalmát kiötlők elvárták volna, már egy hónapja, napi rendszerességgel az ENSZ-konferenciáról olvasnánk és hallanánk. Az áthallásokat ostorcsapásként zuhogtatnák ránk tévéből, rádióból, lapokból. A kocka azonban fordult. Gyarmati múlt nélküli hazánkból – amelyet így szerencsénkre senki nem fog fizetésre felkérni – páholyból nézhetjük végig, ahogyan az antirasszista balliberalizmus mögöttes, politikai és egyéb szándékokkal táplált kígyója Durbanben szétharapdálja majd saját, pontosabban kitalálói kellemetlenül csörgő, gyűrűs farkát. De még ennél is nagyobb élvezetet nyújt majd a helyi balliberális sajtó zavara, amint igyekszik a lehető legkevesebb rosszat kihozni abból a látványból, amelyről a jobboldali sajtó örömmel tudósít majd teljes tényszerűségében.