Elég volt a rasszizmusból és a pánikkeltésből

Úgy látszik, vannak, akik nem érik be egyetlen katasztrófával. Úgy látszik, vannak, akik többet akarnak. Úgy látszik, vannak, akik nem akarják, hogy Magyarországon a jórészt általuk keltett és naponta táplált konfliktusok a sajnálatosan megszokott szinten izzanak. Nekik nem elég a parázs, nekik lángok kellenek.
Megdöbbentő, hogy miként vetik rá magukat a szörnyű terrortámadás tetemeire, lakmároznak a gyűlöleten. Terjesztik a ragályt. A fajgyűlölet és a félelem ragályát.
Ami ellen minden jóérzésű embernek, mindenkinek, akit undorít a rasszizmus minden formája, akit taszít a háborúra uszítás, tiltakoznia kell. És el kell magát határolnia attól, amit tesznek. Tesznek velünk, egy kis ország békés polgáraival.
És el kell magát határolnia a kórokozók terjesztőitől.
Mint a Népszavától, amely 2001. szeptember 12-én nyomtatta ki Popper Péter, Horn Gyula volt miniszterelnök tanácsadójának buzdítását Nekünk katasztrófa kell! címen. A katasztrófát igénylő Popper ezt írja:
„Évek óta diplomáciai majomtánc folyik a nyugati és az arab világ között. A hasonlóság kísérteties, ahogy annak idején Hitler vezette az orruknál fogva a nyugati demokráciákat. A szerződésekben hívő demokratikus országok politikusai akkor se, most se vették észre, hogy a tárgyalás nem egyenlő felek között zajlik, az egyik fél banditák gyülekezete.”
Idézet vége.
Az egyik fél tehát banditák gyülekezete. Az arabok banditák, írja Popper, akinek Ezek mennek mostanában néven állandó rovata is van a 168 Óra című hetilapban. Bandita az egyiptomi aszszony, aki a Világkereskedelmi Központ 103. emeletéről vetette magát alá a mélybe. Bandita Jasszer Arafat, aki – oly sok palesztinnal együtt – vért adott és ad a szörnyű terrortámadás áldozatainak. Bandita az arab Szaúd-Arábia, az Egyesült Államok stratégiai szövetségese, amelynek olajtermelésén nyugszik az egész világ és hazánk stabilitása is. Amelynek diplomatái most költöznek be a Stefánia úton már készülő nagykövetségükre. Hogy Popper Péter, Magyarország legjobban felfogott érdekeivel szemben banditákként „üdvözölje” őket. Banditák az arabok. Az az egymillió izraeli arab állampolgár, aki Popper Péter honfitársa is volt, amikor Popper Izraelben élt, de ott nem találván boldogulását, visszatért az idézőjelbe tett „antiszemita” Magyarországra, mint oly sokszor kifejtette már az első, szabadon választott kormány idején. Banditák az egyiptomi arabok, akik az Egyesült Államok pénzügyi segítségével oly sokat tettek hazájukban is a terroristák ártalmatlanná tételéért. Banditák a jordániai arabok, uralkodójukkal együtt Amerika szövetségesei. Bandita az egyiptomi és jordániai kormány, amely előbb csatlakozott Bush elnök globális, terrorizmusellenes koalíciójához, mint az izraeli kormány, amelyet az amerikaiak csak szeptember 18-án tudtak arra kényszeríteni, hogy hagyjon fel a helyzet kihasználásával, vagyis a palesztinok elleni akciókkal, mint például egy palesztin mentőautó és sofőrje kilövésével. És banditák azok az arab muzulmánok, akiknek Bush elnök mecsetjükbe látogatott szeptember 17-én, hogy megnyugtassa az Egyesült Államok arab és muzulmán állampolgárát: ugyanolyan értékes és jó állampolgárok, mint polgártársaik.
Nem, Popper úr és azok, akik most oly boldogan mutatják ki rasszista foguk fehérjét, arabot kiáltva. Nem. Vannak terrorista arabok. Néhányan. Mint ahogyan vannak terrorista keresztények, akik Írországban kisiskolásokra dobnak bombát. De az arabok milliói, ahogyan a keresztények milliói, jóravaló, békés emberek. Popperék joggal kiáltanák: „marginalizáld őket”, ha valaki azt írná: a zsidók banditák. Aki ugyanezt írja az arabokról, egy életre marginalizálta magát. Durbanben, a fajgyűlölet elleni konferencia zárónyilatkozata az antiszemitizmust és az iszlamofóbiát ugyanazon mondatban ítéli el. Magyarország e zárónyilatkozatot aláírta. Popper a fajgyűlölet pestisét terjeszti, és ha rajta múlna, szent háborút indítana a muzulmánok ellen. Ami veszélyeztetné mindannyiunk és gyermekeink életét.
Azután ott vannak, akik pánikot keltenek. Mint az a négy újságíró, akik egy televíziós beszélgetésben kajánul annak lehetőségét latolgatták, hogy megtörténhet-e Magyarország ellen egy olyan terrortámadás, mint amilyen Amerikát érte. Miért ne? – kérdezték. Miért ne vezethetne egy repülőgépet a magyar parlament épületének egy olyan ország polgára, amely magát haragban érzi Magyarországgal? A beszélgetők egyetértettek.
A nézők pedig retteghettek. Hátha igazuk van ezeknek az újságíróknak, hiszen a televízióban mondják.
Nem. Nemhogy nincs igazuk, de szándékosan és tudatosan igyekeznek pánikot kelteni. Ugyanis nincs olyan ország, amely úgy érezné, hogy Magyarország elnyomja. Ugyanis nincs olyan ország, amely úgy érezné, hogy elnyomógépezetét vagy gyilkolásra képzett katonaságát és rendfenntartó erejét Magyarország pénzelné. Fordítva van. A magyar kisebbségek nem élveznek teljes emberi és kollektív jogokat. És az elnyomók természetéhez tartozik, hogy nem terveznek öngyilkos merényletet az elnyomott nép anyaországa ellen.
Elég ebből az ocsmány rasszizmusból, elég a gyűlöletkeltésből. És itt az ideje az elhatárolódásnak. Mindazoknak, akikről tudjuk, hogy Popper Péter és azok oldalán állnak, akik rémképeikkel a magyarországi, oly kényes társadalmi békét akarják megtorpedózni. Csak azért, mert nem ők vannak hatalmon.