Akit az isteni kegyelem megérintett

Újratemetés. Íme, egy visszajáró szó a magyar földön. Újratemetjük azokat, akik a politika sárkányfogai miatt kimaradtak a végtisztességből. Pedig Szophoklész Antigonéja óta tudjuk: a halottakat illendőségből el kell temetni. De hát az illendőség nem a Kreónok tulajdonsága volt. A zsarnokság ezt a szót száműzte.
Az újratemetettek sorában ma délelőtt a tassi temetőben egy kiművelt emberfő, Hóman Bálint emléke előtt hajtunk térdet-fejet. Földi maradványai nemrégiben kerültek elő a váci rabtemetőből, hogy most végső nyugalomra leljenek azon a helyen, ahol 1920 óta – a főváros gondozta Vízivárosi temető felszámolása után – édesapja, Hóman Bálint, a neves klasszika-filológus, édesanyja, Darányi Borbála, továbbá önfeláldozó nővére, Hóman Borbála, aztán szeretett unokatestvére, az egykori miniszterelnök, Darányi Kálmán, valamint nagybátyja, Darányi Ignác, a hajdani földművelésügyi miniszter nyugszik. Hóman Bálint testvérbátyja, Ottó póttartalékos főhadnagyként 1914 decemberében esett el Szerbiában, a sírját sohasem találták meg. A Darányi-sírkertben üresen álló sírhelyére temetik most el Hóman Bálintot.
A sors akarata szerint az egykori történettudós fia, a ma nyolcvanhárom éves ifjabb Hóman Bálint, aki éveken keresztül fáradozott édesapja jogi rehabilitációjáért és azért, hogy földi maradványaira ráleljenek, az újratemetésen nem lehet jelen. Néhány éve ugyanis egy agyérgörcs tolószékhez kötötte, és orvosi parancsra nem szállhat repülőgépre. Felesége, az ír származású Lena aszszony, teljes nevén Philomena Bernadette O’Regan is Ottawában marad. Viszont részt vesz a temetésen Lena asszony tizenhárom ír családtagja.
Elképzelem ezt a szombatot, amint ifjabb Hóman Bálinték otthonukban, a távoli Kanadában gyertyát gyújtanak, és Tassra gondolnak. A vázában, az édesapa fényképe mellett virág, koszorújuk a tassi temetőkertben. Gondolatban pedig végigpereg az egész élet. A babér évtizedei és a megpróbáltatás infernói. Idősebb Hóman Bálint írta egyik levelében a Gyűjtőfogházból a fiának: „Az élet egyhangú, de a gondolatok színessé teszik.” Az ottawai tolószékben a gondolatok fájdalmat hordoznak, de örömet is. Másoknak jut a restellkednivaló. „Kedves jó Fiam! – írta a tudós 1946-ban, ugyancsak a fogházból. – Végre eljutott hozzám egy-két leveletek, s így írásotokat arcképetek mellé helyezve tudlak naponta ideképzelni Benneteket. Fáj nagyon, hogy nem lehetek a mi kedves kis családi körünkben, de vigasztal az a tudat, hogy egészségteknek megfelelő tájon (kezdetben Franciaországban, majd Írországban – a szerk.) élhettek, s nem kell állandóan féltenem a súlyos betegségtől hozzátartozóimat, főleg Téged.” Ottawában gyertyát gyújtanak az édesapa fényképe mellett, s a láz magas lován a fiú odaképzeli maguk mellé azt az embert, akiért most megkondul a tassi templomharang.
Hogy ki volt Hóman Bálint? Történetíró, egyetemi tanár, az MTA tagja, amíg 1945. április 20-án ki nem zárták onnan. 1932-től tíz éven át több kormányban vallás- és közoktatásügyi miniszter. 1946-ban a Népbíróság életfogytiglani börtönbüntetéssel sújtotta. Hogy ki volt Hóman Bálint? Testalkatra hatalmas termetű, magas homlokú, barna szemű; amúgy istenfélő ember, aki könyvet írt többek között Berzsenyiről, II. Rákóczi Ferenc bujdosásáról, Széchenyi gróf eszméiről és a középkori magyar pénztörténetről. De legnagyobb műve a Szekfű Gyulával közösen publikált Magyar történet. A Corvin-koszorú, majd a Corvin-lánc kitüntetettje.
„Édes Fiam! (…) Itt-ott olvasgatok is. Most olvastam el újra Cserép (József klasszika-filológus – a szerk.) könyvét, melyben a magyar népet a göröggel próbálja azonosítani. Nem is volna rossz, ha így volna, talán több kultúra szorult volna belénk. De hát az egész csak délibábos ábránd…” Több kultúra – vélheti Ottawában a fiú –, ez az ábránd megmaradt a mai napig. Hát kultúrnemzet még a magyar? Vagy annak akar látszani? ,,Emlékszem – mondja a feleségének –, hogy édesapám nagyon sokat dolgozott egész életében. Bármilyen hivatala volt, többnyire éjjel két-három óra körül hagyta abba kutatói vagy írói munkáját.”
A kanadai házban néhány percre elhalkul a szó. A tassi temetőben Takács Nándor székesfehérvári püspök idézi fel az életutat: benne a börtönéveket és a jeltelen eltemetést. Tisztelgés ez a felkérés a királyi város előtt, amelynek Hóman országgyűlési képviselője volt.
A kanadai fővárosban ifjabb Hóman Bálint tekintete Szitnyai Zoltán Szellemi tájakon című, 1971-ben Chicagóban megjelent könyvére szegeződik: ,,Néha zsebébe nyúlt – emlékezett a szerző –, és sokszori olvasástól gyűrődött levelet húzott elő. Petyhüdt bőrtömlőjéből kitekintő, vizenyős szemében fény gyulladt, és ráncokból mosolygóssá simuló arcának apai ragyogásával újságolta, hogy a fia révbe ért Párizsban, s a felesége ugyanott szakácsnő. Mi mást akarhat még, aki személyes vágyait lezárta, és immár biztonságban tudhatja léte folytatását, meg a felesége életét.”
Hóman Bálint és Dáni Borbála 1913. október 15-én az egyetemi templomban házasodtak öszsze. Éppen ezért az újratemetést megelőzően, tegnap este hat órakor az egyetemi templomban celebrálta Bíró László, a Központi Papnevelő Intézet rektora a történettudós lelki üdvéért tartott szentmisét. Szentbeszédet Török József teológus mondott, aki felidézte ifjabb Hóman Bálint viszszaemlékezését, amit egy amatőr felvétel rögzített: ,,Apám egyik levelében írta a börtönből – emlékezett a fiú –, hogy három könyv anyaga gomolyog a fejében, s ha asztalhoz kerülhetne, pár év alatt tán a legszebb műveit tudná megírni. A munkalehetőség hiányában a mindenség és az emberi élet kérdései foglalkoztatták, s mindinkább eljutott az összes tudományok végtelen kútforrásában rejtőző, megfejthetetlen titok urához: Istenhez. Hit, remény, szeretet erénye vezet az emberi boldogsághoz – mondta. – Ezt kell a mi nagy megpróbáltatásunk idején folytonosan szem előtt tartanunk. Az anyagi világ érdekei – vagyon, dicsőség, hírnév – mind mulandók és alacsonyrendűek emellett a három isteni adomány mellett.”
Málnási Ödön írja Magyar mártírok című, 1958-ban Londonban napvilágot látott könyvében: ,,A váci fegyház kórházában – talán isteni kegyelemből – a vele egy szobába került prímási titkár (Zakar András – a szerk.) meggyóntatta, egy kenyérdarabkával helyettesített oltáriszentséggel megáldoztatta. Azután Hóman beteg zárkatársaitól sorjában, akadozva bocsánatot kért és kiszenvedett” (1951. június 2-án – a szerk.). Felesége, Dáni Borbála 1981-ben hunyt el kilencvenéves korában. Kanada Québec tartományában, a szép rawdoni temetőben nyugszik, távol a férjétől.
A tassi temetőben most azok is fejet hajtanak, akik Hóman Bálint földi maradványaira ráleltek. Egy nemzet mond nekik érte köszönetet. Ezekben az órákban vajon ők mit éreznek? A kegyeleti rehabilitáció után a jogi és a politikai rehabilitáció még csak ezután következhet.
Az ottawai házban az idős házaspárnak imára kulcsolódik a keze. ,,Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, / szenteltessék meg a te neved. / Jöjjön el a te országod…” ,,Our Father which art in heaven, / hallowed be thy name. / Thy kingdom come…”
Tizenhárom írországi családtagjuk ott térdel a tassi sír mellett.