Jobb, jobb – még jobb!

Kasza László a Népszabadság február 4-i számának Fórum rovatában hosszú cikkét (A szélsőjobb nem jobb) így kezdi: „A Magyar Nemzetben Lovas István azt fejtegeti, hogy »komfortosabb (lesz) az Európa-ház«, mert sorozatban nyer a jobboldal (jan. 14.) A szerző üdvözli, hogy a liberális-konzervatív Angela Merkellel szemben a jobboldali-konzervatív Edmund Stoibert választották kancellárjelöltnek a német keresztény pártok – mert minél jobbra lépnek, annál jobb. A jobboldali előretörés bizonyítéka: Ausztriában, Olaszországban, Spanyolországban jobboldali kormány tevékenykedik, és a közvélemény-kutatások szerint az idei francia elnökválasztáson a konzervatív Chirac az esélyes a szocialista Jospinnel szemben. Ez mind igaz.” Csakhogy, írja Kasza, nem lehet azonosságjelet tenni a jobboldal és szélsőjobboldal közé. Ez is igaz – kár, hogy Kasza László kedvelt lapjai ezt naponta elfelejtik, amikor Antall Józsefet, Boross Pétert, majd a mostani miniszterelnököt mossák össze a „szélsőjobbal”. Az, hogy a balliberális publicisták már nem „emlékeznek” arra, miként tették ezt a néhai miniszterelnökkel, még nem semmisíti meg az újságarchívumok árulkodó cikkeinek tömegét. Szerencsére, az archívumokat még nem ők kontrollálják – csupán a társadalom memóriáját igyekeznek naponta aktualizálni, Sztálin és Orwell receptjére.
Minthogy Kasza Lászlóba a konzervativizmusból annyi tekintélytisztelet gyaníthatóan szorult, hogy kedvelt lapjaihoz hasonlóan ő se merje bírálni Habsburg Ottót, hadd bújjak némi kajánsággal az ő háta mögé azzal, hogy idézem, mit emelt ki a szerkesztő a Magyar Nemzet február 2-i Magazin mellékletének Habsburg-írásából: „Egyre több szakértő beszél politikai fordulatról, amely Ausztriával kezdődött, Olaszországgal, majd Dániával folytatódott és lehet, hogy Francia-országban, illetve Portugáliában teljesedik ki. De a legnagyobb jelentőségük egész Európa számára a németországi fejlemények lesznek.” Így „mossa össze” a tekintélyes politikus a német, francia, osztrák, olasz és dán jobbot a szélsőjobbal, és támadná Kasza Habsburgot, ha az előbbi merészebb lenne.
Nem értem tehát, miért ítélhető el egy vezércikk, amiért az Magyarország érdekeiből kiindulva ugyanarra a végkövetkeztetésre jut, mint hetekkel később a közmegbecsülésnek örvendő páneurópai politikus az egész európai jobboldalra vonatkoztatva?
De nézzük a visszájáról: vajon Horn Gyula és az őt támogató publicisztika nem érzi-e komfortosabbnak az európai házat, mert kommunista szélsőségeket is magában foglal akár „kohabitáció” formájában Párizsban vagy koalíciós partnerként Berlinben? Holott a bűnök konzervatív skáláján lényegesen rosszabb osztályzatot érdemel Gregor Gysi, aki néhány éve még egy iszonyatos rendszer fogaskerekeként surrogott, mint az a Jörg Haider, akinek egyetlenegy osztrák vagy idegen sem „köszönhette” börtönbe jutását, „csupán” utazási szabadsága megvonását, és akitől csak azok féltik fizikai biztonságukat, akik műfélelmüket politikai számításuk részének tekintik, vagy alkalmasint valóban orvosi esetek. (A budapesti balliberális establishment egyik kedvenc lapja, a Financial Times február 6-i száma már rendkívül pozitívan értékeli a Szabadságpárt eddigi, kormánybeli teljesítményét – amely cikken remélem nem ugrott át pillantásuk.) Vagy Kasza inkább lett volna rostocki lakos 1988-ban, mint karintiai szlovén ma? Miért e kettős mérce? Miért nem határolódik el akkor ő a berlini koalíciótól?
És melyik az az ismérv, amelyiknek alapján valaki „jobboldali”? Vagy „szélsőjobboldali”? Megbélyegzés? Vajon jobboldali, vagy szélsőjobboldali-e a Berlusconi-kabinet? Vajon jobboldali, szélsőjobboldali, netán „neoimrédysta”-e Tőkéczki László történész (lásd az adófizetők pénzén eltartott Beszélő című SZDSZ-havilap decemberi számának átkozódását)? Vajon jobboldali-e egy olyan európai párt, amelyet a brit Daily Telegraph ekként, de a Der Standard című osztrák liberális lap viszont „szélsőjobboldaliként” jelöl meg?
Mi az ismérv tehát? Miért nem kapunk erre egyszer sem választ? Ha a „nacionalizmus” az ismérv, vajon nem lóg ki a meghatározásból az erőtisztelet lólába? Vajon nem tartózkodik-e a nemzetközi sajtó jó része „nacionalistának” bélyegezni és „jobb a béke” alapon „patriotizmust” (hazafiságot) emlegetni, ha olyan egyesült államokbeli vagy franciaországi jelenségeket tárgyal (a világért sem bántva azokat), amelyektől nacionalizmus mérőműszerük tűje azonnal a veszélyzóna fölé vágódna, mihelyt fertályunkon bukkannának fel? Vajon miért nem olvashatunk a nemzetközi sajtóban egyetlen bíráló szót az egymilliárd lakosú India hindu szupernacionalista kormányzó pártjáról, a Baratija Dzsanata Pártról attól a pillanattól kezdve, hogy hatalomra került?
A rasszizmus és az idegengyűlölet az ismérv? Vajon ki a rasszista? Ki az idegengyűlölő? Styx burgenlandi kormányzó, aki a magyar munkavállalók bejövetelétől tartott, vagy netán az MSZP és az SZDSZ, amely Styxnél nagyságrendekkel ellenségesebb kampánnyal heccelte és hecceli fel a magyar lakosságot a román és egyéb idegen munkavállalók képzelt bejövetele ellen anélkül, hogy ez például a Budapesten állomásozó külföldi tudósítóknak akár egyszer is feltűnt volna? Vajon őket miért csak a Fidesz–MIÉP-koalíció fikciója érdekli (a külföldi tudósítók által eddig nem támadott, noha ismeretlen módszertannal készült felmérések szerint a MIÉP nem éri el a parlamenti küszöböt).
Vajon Haider a szélsőjobboldali rasszista, aki pártjának hatalomra kerülése kiváltotta a bécsi izraeli nagykövet távozását, vagy Saron kormánya-e az, amelynek nem egy minisztere jelentette ki a palesztinok deportálásának kívánatos voltát? Mint a meggyilkolt Rehavam Ze’evi idegenforgalmi miniszter, aki tavaly azt ajánlotta: a palesztinoktól úgy kell megszabadulni, mint ahogy az ember a tetvektől szabadul meg? Aminek ellenére a tel-avivi osztrák nagykövet nem vonult ki posztjáról, noha az ENSZ, annak Emberjogi Bizottsága és a durbani, faji megkülönböztetés elleni ENSZ- világkonferencián 3500 nem kormányzati szervezet faji elkülönítéssel súlyosbított megszállásként bélyegezte meg a közel-keleti „helyzetet”. Vajon az a tény, hogy a magyar balliberális publicistáknak a Saron-kormánnyal kapcsolatos megítélése homlokegyenest eltér ugyanazon kormánynak a baloldali és független brit sajtóban naponta olvasható megítélésétől, nem mutatja a „szélsőjobbos” bélyeg teljes mértékben szubjektív voltát? Tegyük még hozzá: nem dereng, hogy az emberi jogok tényleges vagy vélt megsértése ellen Koszovótól Grönlandig hadba szálló Kasza Lászlónak a közel-keleti emberjogi helyzetről lett volna legalább egy-két szónyi mondanivalója.
Ki tehát a „szélsőjobboldali”? Gianfranco Fini? Akiről nagyhirtelen lekerült a „posztfasiszta” bélyeg, de nem akkor, amikor elhatárolta magát korábbi kijelentésétől, mely szerint Mussolini az olasz történelem legnagyobb személyisége, hanem amikor hazája, vagyis egy EU-méreteket tekintve nagyhatalom külügyminiszterének szemelték ki? Vajon ez Fini színeváltozása helyett nem inkább az európai sajtó morális csődjét mutatja? Hogy nem akar azzal a kínos helyzettel konfrontálódni, hogy míg a Fininél jóval mérsékeltebb Benita Ferrero-Waldner osztrák külügyminiszter asszonnyal egy ideig kezet nem fogó EU-diplomatákat körbetapsolta, addig a nagy erőt képviselő Fini további pellengérre állítása már nem Fininek lenne kínos, hanem magának az Európai Uniónak, melynek hirtelen megjuhászodását gúnyolná ki azzal, ha a sajtó tartaná magát a „szélsőjobbozó” gyakorlatának korábbi „elveihez”?
Vajon nem rasszista és idegengyűlölő-e Putyin elnök, aki – folytatva Jelcin csecsen politikáját – a kőkorszakba bombázta Csecsenföldet, annak lakosságát válogatott kínok között tizedeli? De ha már a címkézéseknél tartunk, vajon találkozunk-e a közeljövőben Putyin neve mellett a „terrorista” címkével, holott az orosz elnök állami terrorjának csecsenek tízezrei esnek áldozatul? Sőt, mint legutóbb Borisz Berezovszkij, Jelcin egyik kedvenc oligarchája is állítja, Putyin a felelős a csecsen hadjárat felújításának ürügyéül szolgáló, két moszkvai lakóház felrobbantásáért és a robbantás következtében elpusztult négyezer ember életéért. De ha – kérdezi az Al-Ahram hetilap angol kiadása – egy orosz katonai teherautót felrobbantó csecsen hazafi terrorista, miért nem terrorista az orosz elnök? Nem. Putyin ma a terrorellenes koalíció egyik bástyája. Szemben a gonosz tengelyével, mely Bush elnök szerint létezik, az európai vezetők felfogása szerint pedig nem. Csurka István szerint viszont egy másik tengely létezik, más szerint pedig nem. Mintha a tengelyek létezése is nézőpont kérdése lenne.
Továbbá: szélsőjobboldali jegy-e a „populista”? Vajon mi a populizmus? Populista-e Ronald Barnabas Schill, a rövid idő alatt szédítő népszerűségre szert tett hamburgi pártalapító bíró, aki szerint a liberális városban a bűnözés aránya a konzervatívok kormányozta német városokban mért bűnözés szintjére csökkenthető több rendőr bevetésével és szigorúbb ítélkezések bevezetésével? Populista, mert a német lapok azt írják? De nem populista az MSZP, amely párt választási ígéreteinek betartása nem könnyebb, mint Magyarországból tíz év alatt virágzó Svájcot varázsolni – de csak azért, mert nem kap ilyen címkét.
Kasza László cikkében csodálkozik, hogy a magyar kormány nem tiltakozott, amiért Jörg Haider az alkotmánybíróság döntését negligálva, sőt az ellen eljárva, nemhogy nem tétet ki további kétnyelvű helységnévtáblákat az általa kormányzott Karintia tartományban, de még az eddigieket is leveteti. Kasza szerint azért kellene tiltakoznia az Orbán-kormánynak, mert Haider ezzel megsérti a magyar kisebbségi jogokat is, és aki „semmibe veszi a demokratikus rendszerek egyik alappillérének, az alkotmánybíróságnak a döntését, annak a konzervatív pártok szerint nincs keresnivalója az Európa-házban”. Először is, épp a mostani, a Szabadságpártot is magába foglaló osztrák kormány alatt írták ki magyarul Felsőőrt vagy Felsőpulyát, és, másodszor, ha Ausztriát ki akarják lökni az EU-ból (nevetséges feltételezés), a kizárást talán a jelenlegi klubtagoknak kellene kezdeményezniük, legalább egy kis halk hivatalos tiltakozással. Ugyanakkor az alkotmánybíróság határozatainál semmivel sem kevésbé „vészterhes” dolog törvényeket sérteni. Márpedig Kasza néhány sorral feljebb azt írja: „Az alkotmány előírását egyébként negyven éve minden osztrák kormány semmibe vette, és beolvasztó, nacionalista politikája szolgálatába állította azt a körülményt, hogy az érintett kisebbség örül, hogy a kommunista anyaország helyett a szabad Ausztriában élhet.” Mily megejtő! Tehát a szocialista kancellár, Vranitzky alatt a kisebbségek jogait ugyanígy megsértették. Csak akkor nem tiltakoztak. Miért? De most tiltakozzon az EU-ba ki tudja, mikor beengedett Magyarország? Arról nem is szólva, hogy – egy kis emlékezetfrissítés – a Szabadságpárt mostani kormányba kerülése ellen hét torokból kiabáló nemzetközi sajtó 1983-ban egyetlen hang tiltakozást nem hallatott, amikor Bruno Kreisky szocialistái a túlélésük érdekében a Szabadságpártot akkor beemelték a kormányba. Kreisky náci múltú minisztereiről már ne is tegyünk említést.
Kasza Berlusconinak felrótt szélsőjobbos pedigréjének egyik alapkritériuma, hogy a kezében van, vagy befolyása alatt áll az olasz sajtó 70 százaléka, „de a közszolgálati intézményeket is igyekszik maga alá gyűrni”. Vajon a közszolgálatot középről „igyekszik maga alá gyűrni”, vagy a korábbi balos kormányok kinevezettjeitől megtisztítani? Csak akkor közszolgálat a közszolgálat, ha abban kizárólag balos és liberális befolyás érvényesül? Kövér Lászlónak nem szabad aggódnia a magyar médiaegyensúly hiánya miatt, ha nem akarja viselni a „szélsőjobbhoz” tartozás vádja terhét, de Schröder kancellár nyilván mély európaiságából fakadóan aggódhat a német „médiaegyensúly megbomlása” miatt, mert a Kirch-csoport netán Murdoch, a nem német sajtómágnás „martalékává” válik? Annyira, hogy az „idegen felvásárlást”, mint pénteken kiderült, egyszerűen ki is zárhatja? Vagyis – a logika fényénél – az egyensúly megbillenése miatti aggodalom politikailag „korrekt”, ám a „médiaegyensúlytalanság” kárhoztatása tilalmas? Csak azért, mert az utóbbi egy jobbközép kormány idején hangzik el?
Ha már Schrödernél tartunk, Kasza László hamis adatok közlésével vádolja a Magyar Nemzetet: „Egyébként nem felel meg a valóságnak az a Magyar Nemzetben olvasható állítás, hogy a mostani kormány idején félmillióval nőtt a munkanélküliek száma. Ellenkezőleg: ennyivel csökkent, s csaknem biztosra vehető, hogy nem éri el azt a 3,5 milliós határt, amelyről négy évvel ezelőtt azt mondta Schröder, ha a munkanélküliség azt a szintet eléri, »nem érdemlem meg, hogy 2002-ben újraválasszanak«.” Kasza Lászlónak igaza van. Adatom hamis állítás volt. A munkanélküliek száma ugyanis még az általam jelzettnél is jobban nőtt. Bocsánat, hogy Kasza kedvenc lapjából idézem a cáfolatot, amely Keleten kétszer anynyi állástalan főcímmel és Tovább nő a munkanélküliség Németországban alcímmel azt írja február 7-i számában: „Jelenleg Németországban csaknem négymillió 300 ezer személy van munka nélkül.” Köszönet a Népszabadságnak, hogy tényeivel ismét lapunkat igazolta, miközben mellékesen helyreigazította szerzője egyik téves állítását.
„Che l’ Europa ci aiutti”, „Európa, segíts!”, idézi Kasza Gianni Vattimo Nietzsche- és Heidegger-szakértő olasz filozófus Berlusconi-ellenes felhívását. Nagy szellemek, ha találkoznak a „szélsőjobb” elleni küzdelmükben: Göncz Árpád volt drámaíró és volt köztársasági elnök 1993 novemberében fordult ugyanezzel a jajkiáltással („Európa, segíts!” – „Europa aiutaci”) a La Stampában az MDF ellen, mely az akkori hazai és külföldi sajtó szemében folyamatosan a szélsőjobbal kollaborált, és az idő tájt – Göncz szerint – „A konzervatív kormánypártnak (MDF) ellentmondó minden hangot elhallgattatnak (hogy ne vádoljanak félrefordítással: »Tutte le voci in dissonanza con il partito conservatore al governo (MDF) sono state messe a tacere«)”.
A konzervatívoknak kezd teljesen elegük lenni a kettős mércéből. Abból, hogy szakértőit és újságíróit a csaknem teljes mértékben külföldi kézen lévő hazai elektronikus médiában „kormánypártinak”, „jobboldalinak” vagy „szélsőjobboldalinak” címkézzék anélkül, hogy lehetőséget adnának nekik a megszólalásra,