Új moralisták, farizeusok (31. rész)

Másmilyen lesz itt élni ezután. Nem állítom, hogy rosszabb – mert mihez képest –, csak más. És aki nem „Más”, nos, annak nehéz, s egyre nehezebb megszokni ezt a mást.
Ezért mindjárt az elején van egy kiváló ötletem: ne szokjuk meg! Szögezzük ezt le, s ehhez képest járjuk be az elviselhetetlenség bugyrait; így legyünk csodálkozó, előkelő utazók, idegenek ebben a „szép, új világban”…
Vizsgáljuk meg először tehát azt, ami nem bűn ezen a furcsa tájon.
A magyar bírói kar többsége antiszemita, rasszista, homofób és nőgyűlölő.
Ennek megfogalmazása szabadságunkban áll. Először maga az igazságügy-miniszter jelentette ezt ki, mondván, Tamás Gáspár Miklós „szabadgondolkodó”, így tőle érthető az ilyesmi. Majd jött dr. Nyíri Sándor kerületi ügyész levele, amely szerint fenti mondat a véleménynyilvánítás kategóriájába sorolandó, nincsen vele semmi baj, semmilyen jogi fellépés nem indokolt és nem indokolható.
Tamás Gáspár Miklós kijelentése (véleménye) egy adott politikai mezőben látott napvilágot, s része lett egy politikai játszmának – nevezetesen: miután felmentették ifj. Hegedűs Lorántot, sokaknak nem tetszett az ítélet. S e sokak alkalmasnak találták a pillanatot arra, hogy rámutatva az igazságszolgáltatás anomáliáira, „megtépázzák” a harmadik hatalmi ág nimbuszát és sérthetetlenségét.
Ebben a politikai mezőben és hangulatban ment haza Tamás Gáspár Miklós egy este, s írta le, amit leírt.
Tudta, ott állnak mögötte a sokak.
Tudta, várják s elvárják az „értelmiségi” megerősítést.
Tudta, a „véleményformálók” megfelelő, „politikailag korrekt” halmaza is ott áll mögötte és az ügy mögött.
Az ügy: botrányt gerjeszteni egy bírósági ítéletből, mivel nevezett bírósági ítélet kiválóan alkalmas annak megerősítésére és kommunikálására, hogy az antiszemitizmus és a rasszizmus erőteljesen jelen van a magyar társadalomban, a legalsó szintektől egészen a politikai elitig s – lám-lám! – az igazságszolgáltatásig.
Tamás Gáspár Miklós tudta, mit csinál. Pontosan tudta, hogy nem lesz bántódása, sőt…
Mert amúgy nem az az érdekes, mit mond az igazságügy-miniszter vagy egy kerületi ügyész. Az a lényeg, mit mond a „véleményformáló” értelmiség, s milyen álláspontot képvisel a baloldali-liberális sajtó.
A baloldali-liberális sajtó: az „új moralisták” legkiválóbb terepe, fellegvára. Egy igazán ügyes új moralista újságírónak megy, és szent háborút vív a nácizmus, antiszemitizmus, rasszizmus szörnyháromság ellen. Egy új moralista ellentmondást nem tűrően követeli állam és egyház szétválasztását, kétszázötven évvel a Felvilágosodás után, s mifelénk persze negyven év kommunizmus, államvallássá tett ateizmus és vallásüldözés után.
Tamás Gáspár Miklós nem volt vakmerő, amikor kollektív ítéletet mondott a magyar bírói karról. Tamás Gáspár Miklós megfelelt egy politikai elvárásnak, Tamás Gáspár Miklós beállt az új moralisták táborába.
Amúgy: kollektív ítéletet alkotni, a kollektív bűnösség elvét alkalmazni, mindenféle megalapozottság és tapasztalat nélkül megfellebbezhetetlen kijelentést tenni, nos, mindez gyökeresen és élesen szemben áll a tradicionális liberális elvekkel. Vagy mondjuk magával a Felvilágosodással. De mit számít ez az apróság, amikor azt kell bizonyítani, hogy Magyarország náci ország, s benne nácik a magyar bírók…
Ne mentessék fel Tamás Gáspár Miklós a bohókás, örök lázadó „szabadgondolkodó” hamis mítoszával a bűn alól! Tamás Gáspár Miklós bűnös a hamisak, az új moralisták, a farizeusok kórusával együtt üvöltés bűnében, s a gyávaság bűnében. (S persze a rágalmazás minősített esetében is, de azt neki szabad…) Ezt azért tartsuk szem előtt…
Miután amúgy a magyar bírókról kimondatott egy gyáva, egy falkamentalitású farizeus által, hogy antiszemiták és rasszisták (valamint homofóbok és nőgyűlölők is egyben), mindjárt került egy másik bírósági ítélet is, fenti tételt bizonyítandó. Egy bíró ugyanis azzal indokolta egy cigány testvérpár kártérítésének csökkentését, hogy nevezettek „primitív személyiségűek”, ezért nem viselte meg őket annyira a börtön.
Nos, nevezettek nyilvánvalóan csillogó intellektusok, de ez most mellékes. Viszont Magyarországon számtalan bírói ítélet hivatkozik enyhítő körülményként az elkövető primitív személyiségére.
Ki a gátra, új moralisták!
Követeljétek a primitív személyiségük miatt enyhébb büntetést kapott bűnözők ügyeinek azonnali felülvizsgálatát és a szigorúbb büntetések kiszabását!
Ne követeljétek…
Azt kérdezik most sokan, csupa új moralista, vajon van-e annál nagyobb bűn, mint valakit igaztalanul árulónak nevezni. S mert őszerintük nincsen ennél nagyobb bűn, hát Bencsik András jogosan kapott tíz hónap letöltendő fogházbüntetést.
Ugyanis ez a cikk Bencsik ítéletéről szól, ha eddig nem lett volna világos. Akkor válaszoljunk mindjárt a feltett, farizeus kérdésre: igen, van nagyobb bűn. Valakit ártatlanul antiszemitának titulálni, rasszistának titulálni – az a nagyobb bűn. Éppen azért, mert az új moralisták tematizált közbeszédében, hamis valóságában és irracionális világában az antiszemitizmusnál, raszszizmusnál (valamint a homofóbiánál és a nőgyűlöletnél) nincsen súlyosabb vétek. S ha ez a legsúlyosabb vétek, akkor az ezzel való hamis vádnak is súlyosabbnak kell lennie, mint holmi kis igaztalan árulózásnak…
Még sincsen ez így.
Mert semmi sincsen úgy, ahogyan lennie kellene.
De mert ezt – mint látjuk – szabad, akkor hát jelentsük ki: Tamás Gáspár Miklós és az összes új moralista antiszemita. Antiszemiták vagytok, mert aljas politikai céljaitok (a közélet hiszterizálása, provokálása, valamint a politikai ellenfél démonizálása) érdekében egyszerűen felhasználjátok a zsidóságot. Rasszisták vagytok, mert ugyanezen okból felhasználjátok a cigányságot is.
Veszélyes játékot játszotok.
Mert büntetlenül nem lehet ezt művelni az idők végezetéig.
S ezen túlmenően farizeusságotok következtében naponta sérül a törvény előtti egyenlőség alkotmányos elve is. Vagy ti mivel magyarázzátok, hogy a zászlóégetőket már hétfőn bíróság elé állítják, de a keresztényirtást óhajtó Barangó ügyében még mindig nyomoznak? (Vajon mit?)
Vagy nézzünk egy másik példát: Izrael svédországi nagykövete egy kiállításon tönkretesz egy műalkotást azzal a felkiáltással, hogy sérti az érzékenységét. Izrael svédországi nagykövetét harcosan megvédi Izrael Állam miniszterelnöke, kijelentvén, hogy ez a helyes viselkedés.
Mit fogtok majd tenni, ha a legközelebbi Nitsch vagy valami hasonló kiállításon darabokra töröm a disznóvérbe mártott keresztet? Menynyire lesztek felháborodva? Követelni fogjátok szigorú megbüntetésemet? S amikor majd Izrael svédországi nagykövetére fogok hivatkozni, akkor azt fogjátok mondani, hogy „az más”…
Miért más?
Faji alapon más, vagy csak úgy…
Nem várok választ ezekre a kérdésekre.
Bencsik András fogházbüntetése mindenesetre új fejezetet nyitott demokráciánk történetében. Felidézte a cenzúra és a még szégyenletesebb, még elviselhetetlenebb öncenzúra rémét.
Ezért kell utazóknak, előkelő idegeneknek maradnunk ebben a szép új világban. Ezért kell most megőrizni bátorságunkat.
Most először van igazi értelme, valódi tartalma végre Bibó elcsépelt, és mindenféle új moralista által ezerszer hangoztatott mondásának: demokratának lenni annyi, mint nem félni.
Azt akarják, hogy féljünk, ugyanis.
Azt akarják, hogy fogadjuk el: egyeseknek mindent lehet, másoknak pedig semmit.
Azt akarják, hogy legyünk óvatosak.
A lelkünket akarják.
S persze azt, hogy még mi szégyelljük magunkat.
A magyar társadalom antiszemitizmusáról amúgy van egy viccem. Tíz hónapot talán megér…
Kohn elhatározza, hogy meglátogatja Párizsban rég nem látott barátját, Grűnt. Vonattal utazik, s úgy hozza a sors, hogy a hálókocsiban övé a felső ágy. Alatta pedig egy goj utazik.
Eljön az este, Kohn felcihelődik a fölső ágyra, majd kisvártatva leszól:
– Elnézést, uram, megtenné, hogy feladja a könyvemet, sajnos lent felejtettem!
– Hogyne, kérem, tessék parancsolni…
Kisvártatva Kohn ismét leszól.
– Bocsásson meg, uram, nagyon röstellem magam, de feladná a szemüvegemet is?
– Kérem, ez természetes, tessék parancsolni…
Öt perc múlva Kohn:
– Uram, ne haragudjon, szörnyen sajnálom, de megtenne nekem még valamit? Ott a sarokban, ott van a büdös zoknim, megtenné, hogy gyorsan kilögyböli, csak úgy nagyjából, szeretném holnap frissen felvenni…
– Na de uram, ne szórakozzon velem, azért mindennek van határa!
Jó, jó, elnézést…
Másnap a vonat befut Párizsba, Grűn az állomáson várja Kohnt.
– Szervusz, kedves barátom, de jó, hogy itt vagy! Hogy utaztál?
– Ne is mondd, kérlek! Egész úton össze voltam zárva egy antiszemitával!
Hát így…
Majd együtt kártyázunk, András…