Új moralisták, farizeusok (34. rész)

Talán emlékeznek rá, nyájas olvasóim, sorozatom előző részét teljes egészében Kovács Lászlónak szenteltem. Úgy búcsúztam akkor önöktől, hogy a következő részben Medgyessy Péter lesz a kiindulópont, egészen pontosan az a tény, hogy a Magyar Köztársaság jelenleg regnáló miniszterelnöke nem ismeri a magyar Himnuszt, s azért ez, mert e tényből levezethető minden. Mindaz a szánalmas emberi minőség, amit ezek képviselnek.
Terveimet azonban keresztülhúzta Kovács László.
Kovács László ugyanis olyasmit produkált hétfőn a parlamentben, illetve még aznap este a Kossuth rádióban, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni.
Kovács László hétfőn a parlamentben, illetve még aznap este a Kossuth rádióban bebizonyította, nyilvánvalóvá tette, hogy a június 13-i választás már tényleg nem Európáról szól. Vagy csak kisebb részben szól Európáról. Nagyobb részt ez az előttünk álló választás magáról Kovács Lászlóról, a magyar szocialistákról és koalíciós partnerükről szól.
A lenyűgöző, lefegyverző aljasságról szól. Róluk.
Arról az elviselhetetlenségről, amit puszta létezésük jelent.
Arról, hogy eltűrjük-e, s ha igen, meddig, hogy minden gátlás nélkül belehazudjanak az arcunkba.
Mindazok, akik eddig úgy gondolták, nem mennek el szavazni, mert rühellik az uniót, mert azt gondolják, nincsen tétje, mert mindegy nekik, nos, mindazoknak be kell látniuk: el kell menni vasárnap szavazni. El kell menni, pusztán azért, mert létezik egy Kovács László. Felkel, jön-megy, intézkedik, tesz-vesz, életfunkciókat mutat. Beszél. Amikor beszél, kinyílik a bicska a zsebben. Összeszorul a gyomor, ökölbe szorul a kéz. Szűköl, vonyít tehetetlen dühében, megalázottságában a tisztesség.
Önmagában persze nem Kovács László létezése a probléma. Kovács Lászlóval színültig tele a világirodalom. Ő a klasszikus szervilizmus, a megtestesült csinovnyik, a tökéletes Akakij Akakijevics. S ő Tartuffe is – az ájtatos gonosztevő. Ő Scheisskopf hadnagy a 22-es csapdájából; ő P. F. Quegg korvettkapitány a Zendülés a Caine hadihajón-ból. A zsebdiktátor, a szabályzatok embere, a gyáva, a fantáziátlan, ám kegyetlen; akinek élete legmerészebb ötlete az volt, hogy egyszer tejföllel ette az uborkasalátát; akinek legnagyobb lázadása akkor következett be a sors ellen, amikor a tanító néni háta mögött kinézett az ablakon. Akinek teljesen mindegy, hogy éppen mikor, kinek, milyen eszme mentén – s akinek titokban azért mégsem. Istenem, emlékeznek még a söjtöri ebédre? A kommunista dzsentrik szánalmas zabálására? S a még szánalmasabb kovácsi mondatra, magyarázandó a magyarázhatatlant… Akkor bújt ki belőle az igazi P. F. Quegg korvettkapitány. Amikor azt mondta, hogy neki elég lett volna egy pár virsli is egy szelet barna kenyérrel. És, nyájas olvasóim, akkor Kovács, bizonyítandó, hogy neki mennyire elég lett volna, csináltatott magáról egy fotót. A fotón ő volt látható dolgozószobájában, amint egy pár virslit ebédel, szelet barna kenyérrel. Ezt a fotót pedig feltették az MSZP honlapjára, s Kovács korvettkapitány elégedetten szemlélte művét. Aztán valaki észrevette, hogy Kovács korvettkapitány háta mögött a falon ott lóg Marx és Engels, gyorsan szóltak neki, s a kép eltűnt az MSZP honlapjáról.
Érzik, nyájas olvasóim, ennek a történetnek a kerekségét? Azt a tökéletes jellemrajzot, ami e mögül a kép mögül felsejlik?
De, ismétlem, nem ez a baj. Hiszen a kovácsi figurák létezése mutatja, bizonyítja, hogy milyen jó nem Kovácsnak lenni.
Ám Kovács László nem egyszerűen egy Kovács László. Hanem a Magyar Köztársaság külügyminisztere, a kormányzó párt elnöke. Innen nézvést pedig mindjárt van tétje Kovács László létezésének. Innen nézve bizonyított, hogy el kell menni szavazni, barátaim…
Mi az, ami Európáról szól ebben a választásban?
„A XXI. század sok vonatkozásában már anynyira irreális, hogy az már-már virtuális. A XXI. század krízise pedig voltaképpen a reneszánsz krízisével, annak hatalmas méretű fellángolásával vethető össze. A partok most is elmosódtak, minden cseppfolyós, minden összeomlóban van. Az ingovány az erkölcs meglazulását, mi több, »moral insanity«-t eredményezett. Minden bizonytalan. A rablás, a gyilkolás és a terror emelt fővel jár a békés lakók között. Harsányi János magyar származású amerikai Nobel-díjas tudós a bizonytalanságot is modellezte. A társadalomnak azonban a bizonytalansággal mindmáig nem sikerült megbarátkoznia. Viszont az anyagi javak mérhetetlen fokú habzsolása és a kirekesztő egoizmus aszimmetrikus életet teremtett a földön. Az aszimmetrikus élettel aszimmetrikus háborúk ölelkeznek, amelyeknek nincsenek és nem is lesznek győztesei. Még a gazdaság és a társadalom életében is annak vagyunk tanúi, hogy korunkban a gazdagok és a szegények egyaránt szakadékba zuhantak. Földünkön a gazdaság és a társadalom fölé növekvő amerikai hatalmi elit világgyarmatosításra törekszik, és ígérete szerint mindenkit »levadász«, aki kilép a sorból. Mindeközben Ázsiával és Európával látványosan ütközik. Ázsiában a második világháború óta sorozatos háborúkat vív, de azokat sorra elveszti. Európa is ellenáll, és önállóságra törekszik. Arra szeretnék mindenkit emlékeztetni, hogy annak idején a római arénákban a keresztény vértanúk megszámlálhatatlan tömegéből fogant meg az emberiség erkölcsi megújulása. A művelt emberiség sorsa itt dőlt el, többek között az Amphiteatrum Flaviumban. Itt aratta végső diadalát vértanúi révén a kereszténység. Itt formálódott meg a »semen est sanguinis Christianorum« üzenet, amely az üldözöttek erkölcsi és testi bátorságára vall.” (Antalóczy Zoltán: A gondolkodás mesterei – Európa szellemtörténete; Kairosz Kiadó, 2004, 10–11. oldal.)
Nagyjából ennyiben szól Európáról a június 13-i választásunk.
Mert az az Európai Unió, amelynek szellemi atyját, a német–francia Szén- és Acélközösség megalapítóját, Robert Schumant éppen most avatják boldoggá – nos, ez az Európa arról vitatkozik, hogy szerepelhet-e az alkotmányában utalás a keresztény gyökerekre. „Ennek fényében külön jelentősége van annak, hogy az uniós kormány- és államfők még nem tudtak megegyezni abban, hogy az EU alkotmányában a »görög-római múlt és a felvilágosodás« mellett utaljanak-e Európa »kulturális, vallási és humanista örökségére«. Megdöbbentő, hogy ez egyáltalán vitatott kérdés a mai vezetők körében, ugyanis a görög-római múlt, a kereszténység, a reneszánsz és a felvilágosodás nélkül Európa nem Európa lenne” (id. mű, 5. oldal).
Erről (is) szól vasárnapi választásunk. Miképpen arról is, hogy nem mindegy, kiket küldünk Brüsszelbe megküzdeni a magyar nemzeti érdekekért.
S választásunk európai szálai valahol a moral insanity környékén érnek össze Kovács Lászlóval…
Akkor most tényszerűen, szürkén, unalmasan… Fantáziátlanul és ötlettelenül szó szerinti idézeteket fogok írni egymás után. Íme.
Kovács László a parlament hétfői ülésén a következőt mondta: „Soha nem mondtuk, hogy 23 millió román munkavállaló jön ide. Soha nem gondoltunk a csecsemőkre.”
Ezzel szemben. Az MSZP frakciójának 2001. december 22-én kiadott közleménye: „A kormány oda jutott, hogy (…) 23 millió román állampolgár számára nyitotta meg a magyar munkaerőpiacot.”
Keller László MSZP-s frakcióvezető-helyettes nyilatkozata 2001. december 27-én az MTV Híradójában: „23 millió aktív korú munkavállalót, román munkavállalót engedünk a magyar piacra, enged be a miniszterelnök a magyar piacra.”
Kovács László nyilatkozata 2002. január 27-én az MTV A Hét című műsorában: „(…) Ez a 23 millió 21 millió, ez abból adódik, hogy Keller László egész Románia lakosságáról beszélt, Horn Gyula ebből levonta a magyarokat, és csak a románokról beszélt. Egyik se gondolta azt, hogy a csecsemők is jönnek munkát vállalni.” (Tehát „csak” 21 millió… – B. Zs.)
Kovács László nyilatkozata 2002. január 23-án, MTI: „Fennáll a veszélye annak is, hogy az ideérkezők ellátása elviselhetetlen terhet jelent az amúgy is válságos helyzetben lévő egészségügynek.”
Horn Gyula nyilatkozata 2001. december 28-án az ATV Híradójában: „Egyszerűen elképzelhetetlen az, hogy jó legyen, hogy bezúdulnak a munkavállalók, és elveszik a munkát a mieink, a hazaiak elől.”
Nagy Sándor közleménye 2001. december 27-én: „(…) a Magyarországon élő emberek tíz- és százezreinek munkahelye kerülhet veszélybe a kormány meggondolatlan lépése következtében.”
Kovács László a Kossuth rádió hétfői, Háttér című műsorában a következőt nyilatkozta (a riporter Vas István Zoltán): „Sosem ígértünk 800 kilométer autópályát például. (…) Két számot szokott összekeverni a hallgatóság, hogy mennyi épül és mennyi lesz összesen. A 800 vagy 820 kilométer az mindig arra vonatkozott, hogy menynyi lesz összesen, ha fölépül az a 400 vagy 420 kilométer, amit ígértünk.”
Ezzel szemben. Medgyessy Péter beszéde a Pilvax kávéházban 2002. január 8-án – a dokumentum címe: Egyetértésben a nemzettel. „8. Kormányom felszámolja a közlekedés, a vízgazdálkodás és a környezetvédelem fejlesztésében elődje által okozott késedelmeket. (…) 800 kilométer új autópályát és autóutat építünk. Hozzálátunk a 4-es metró építéséhez, a budapesti közlekedési körgyűrű befejezéséhez.”
Ezen idézet után megszakítom egy pillanatra a száraz, tényszerű idézéseket, kizárólag a gátlástalan hazudozók kedvéért. Tehát nézzük még egyszer Medgyessy mondatát: „800 kilométer új autópályát és autóutat építünk.”
Ez egy kijelentő mondat, elemezve: mit állítok? Hogy építünk. Ki? Mi. Mit építünk? Autópályát és autóutat. Milyen autópályát és autóutat? Új autópályát és autóutat. Mennyi új autópályát és autóutat építünk? 800 kilométer új autópályát és autóutat építünk.
Szégyellem, hogy erre a szintre kell süllyedjek, de a gátlástalan hazudozókkal szemben nincsen más lehetőség. Aki pedig ezen egyszerű kijelentő magyar mondatról azt merészeli állítani, hogy itt 400 kilométer új autópálya megépítéséről van szó, az gátlástalan hazudozó. Vagy moral insanity…
De nézzük tovább: Ugyanezen dokumentum 8. pontjának harmadik bekezdése így szól: „2004-ben befejezzük a Tisza és mellékfolyói teljes körű árvízvédelmi rendszere, valamint a Duna–Tisza köze kiszáradását gátló hálózat megépítését, zöldfolyosót hozunk létre.”
Van egy remek ötletem feltáró, oknyomozó újságíró kollégák számára: menjenek már el a Tiszához és mellékfolyóihoz, és nézzék meg, hol tart a teljes körű árvízvédelmi rendszer megépítése. S ha ezzel végeztek, ugorjanak át a Duna–Tisza közére is, megnézni, mi újság a kiszáradást gátló hálózattal. Aztán írják meg, amit tapasztaltak. Csak azért, mert 2004 vége már nincs is annyira messze…
De térjünk vissza Kovács Lászlóhoz.
Az imént említett hétfői rádióműsorban Vas István Zoltán a következőket mondta Kovács Lászlónak:
„Én emlékszem még egy választási plakátra, amin ez állt: garantáljuk, nem lesz gázáremelés, garantáljuk, nem lesz gyógyszeráremelés, nem lesz tandíjemelés. Jól emlékszem?”
Kovács László így válaszolt: „Nem emlékszik jól, nem ez volt a szöveg, hogy garantáljuk, hogy nem lesz, hanem nem is plakátot csináltunk erről…”
Nos, ez a kovácsi mondat – inkább mondattörmelék, roncs – a kegyetlen bizonyítéka annak a lélektani folyamatnak, amikor a gátlástalan hazudozó hazudozás közben rádöbben, van bizonyíték ellene, s megpróbál egy nyitott, értelmetlen, szándékosan értelmét vesztő mondatba belemenekülni. Kovács beszéd közben rájött, hogy már délelőtt, a parlamentben mutatta neki Áder János az MSZP 2002-es tavaszi fizetett hirdetését, amely szó szerint így szólt: „Garantáljuk: nem lesz gázáremelés! Nem lesz gyógyszeráremelés! Nem lesz tandíj! Vasárnap szavazzunk újra, hogy véget vessünk a Fidesz hazugságainak!”
Miután Kovács erre rádöbbent mondat közben, oda menekül, ahová a gátlástalan hazudozók szoktak: belekapaszkodik egy tökéletesen mellékes részletbe, nevezetesen abba, hogy az MSZP a fenti hazugságát nem plakát, hanem fizetett újsághirdetés formájában terjesztette.
Ezután az egyértelmű, jelzésértékű mondat után Vas István Zoltán így folytatta: „Való igaz, nem ön mondta, az egyiket Lendvai Ildikó. Lassan mondom, ismeri. Nem lesz gázáremelés. A másikat Medgyessy Péter: Mennyi időre ígérjem meg? Egy évre? Öt évre? Húsz évre? Nem lesz gázáremelés…”
Kovács pedig így reagál: „Igen. És nem érezte ki belőle az iróniát?”
Akkor itt, ezen a ponton be is fejezhetjük.
Ez a kovácsi irónia majdnem jó végszónak.
Itt már csak egyet tehetünk, idézünk még valamit Medgyessy Péter Egyetértésben a nemzettel című beszédéből és programjából:
„Vallom, hogy a közéletből ki kell törölni a pökhendiséget, a hazudozást.”
Helyes. Ezt meg is lehet oldani, viszonylag egyszerűen. Törölje ki önmagát a közéletből, miniszterelnök úr, törölje ki Kovács Lászlót, törölje ki mindnyájukat.
Ha nincs hozzá elég lelkiereje, majd mi kitöröljük magukat.
S végül az Egyetértésben a nemzettel utolsó mondata:
„Szavamat adom, hogy betartom, amit vállaltam.”
Valami olyat nem tudna, nem tudnának adni, aminek van valami súlya is? Nem kell nagy súlya legyen, csak alig valamivel nagyobb, mint a szavuknak. Egy lepkeszárny meg fog felelni…