A magyar műszaki értelmiség világhírneve

Kínában jelenleg példátlan méretű vasútépítés folyik, 2000-ben a kínai vasút hossza 68 700 kilométer volt, 2005-re a tervezett összhossz 75 000 kilométer lesz. Igen jelentős magyar vonatkozása is van a kínai vasútépítés XIX. század végi korszakának, amely mára a feledés homályába került. Hazánk szülötte, Gubányi Károly kultúrmérnök 1898-tól öt évig dolgozott Mandzsúriában az ott épülő vasútvonalon, és tevékenységével világhírnevet szerzett hazánk mérnöktársadalmának. Halálának 70. évfordulóján mérnöki pályájának bemutatása tanulságos lehet a mai fiatal generációnak.
Gubányi Károly 1867. szeptember 9-én született földbirtokos magyar családban a Nógrád megyei Jobbágyi faluban. Iskolai tanulmányait Cegléden kezdte, majd Budán érettségizett – valószínűleg az Egyetemi Katolikus Gimnáziumban, amelynek teljes könyvtára és évkönyvei elpusztultak a második világháborúban –, és ezután lett a József nádor műegyetem kultúrmérnöki karának hallgatója. Itt szerezte meg diplomáját 1890-ben, s a műegyetemen találkozott először Lóczy Lajossal, aki a tanára volt. Lóczy 1883-ban tért vissza a Széchenyi Béla vezette kelet-ázsiai expedícióról, és lett 1886-ban a műegyetemen a geológia rendkívüli tanára, majd 1889-től 19 éven keresztül – világhírű földrajztudósként – a budapesti tudományegyetemen volt professzor.
Gubányi Kínából hazaküldött leveleiből tudjuk, hogy hálával gondolt vissza egyetemi tanulmányaira, mert az a benyomása alakult ki, hogy aki a budapesti műegyetemen szerzett mérnöki diplomát, az bátran beutazhatja a világot, mert szaktudását mindenhol elismerik. Gubányi ezen állítását a korabeli adatok is alátámasztják, mert a XIX. század végén a budapesti műegyetem 1800 fős hallgatói létszámával Európa műegyetemei között a harmadik helyen állt a berlini és a müncheni után. A statisztikák szerint ekkor Magyarországon 10 ezer lakosra 1,0 műegyetemista hallgató, Ausztriában 1,5 fő, míg Németországban 2,0 műegyetemi hallgató jutott, azaz az akkori ipari fejlettségünket összehasonlítva ez a műegyetemi hallgatói arányszám egészen kiváló.
Gubányi Károly úgy döntött, hogy részt vesz a kínai vasút építésében. Hogy ez mekkora műszaki kihívás volt, azt jól érzékelteti néhány adat: 1895-ben a kínai birodalomban csupán 80 kilométer vasút volt, és 1905-ben (a mandzsuföldi vasutat nem számítva) már 2060 kilométer vasútvonal üzemelt. Összehasonlításként: Magyarországon 1900-ban 17 245 kilométer hosszú vasútvonal volt üzemben. A XIX. századi Kínában a közúthálózat rendkívül elmaradott volt, elsősorban karavánutak jelentették a közúthálózatot, s hiányzott az észak–déli közlekedési tengely, amit vasútépítéssel kívántak pótolni.
Gubányi Károly Amerikán, Hawaiin és Japánon keresztül utazva 1897. augusztus 2-án érkezett meg Sanghajba. Már augusztus 12-én levélben számolt be Lóczy Lajosnak, szomorúan jegyezve meg, hogy érkezése napján utazott el Vlagyivosztokba Cholnoky Jenő, akivel azért később mégis találkozott. Két magyar bolyongott Kelet-Kínában 1897-ben. Gubányi a helyszínen tárgyalásokat folytatott, és végül egy dúsgazdag kínaival társult a mandzsúriai vasútvonal alagútjainak megépítésére. Szakmai előmeneteléről 1898. október 28-án kelt levelében számol be, magas beosztású mérnökök kérik ki véleményét a helyszínen, a kínai császári vasutak igazgatósága mérnöki állást ajánl fel számára, ami igen nagy erkölcsi elismerés, mert addig csak angol mérnököket alkalmaztak. A mandzsúriai vasúttársaság alelnöke megbízza egy építendő alagút költségvetésének elkészítésével. Közben amerikai és kínai szakmai körökkel áll kapcsolatban, mint magyar mérnök nagy hírnévre tesz szert.
Orosz, kínai és koreai munkásokból álló csapatával 1901 szeptemberétől a Cseng-lung-cse-hágó alatti nagyobb alagút építését irányította. Munkálatairól levélben számolt be kollégáinak, ezért részletesen ismerhető, milyen műszaki és munkaszervezési gondokkal kellett megküzdenie. Kínában nagyon takarékosan bántak a vashidakkal, képzett kőműves hiányában elkerülték a komplikált falazást, helyette a békés hangulatú kínaiak százai talicskázták szorgalmas hangyamunkával a töltésanyagot. Főleg a hozzáértő sziklamunkásból volt nagy hiány, a fúráshoz, robbantáshoz, kőfejtéshez nem értettek. Ahogy írta, a kínai munkások jókedvű, bohókás emberek, a teljes öltözékük csupán egy kék, vászon rövidnadrág és egy szénával bélelt bocskor. Gubányi rendkívül emberségesen bánt a munkásokkal, becsületesen, időben kifizette nekik a kialkudott bérüket, élelmezésükről gondoskodott. Jó híre gyorsan elterjedt, s az is, hogy ő nem orosz vállalkozó, nem pálinkázik, mint az orosz mérnökök, nem ver meg senkit (!), így kezdeti aggodalma, hogy nem lesz elegendő, jó földmunkása, azonnal megoldódott, mert csapatostul jelentkeztek nála értelmes kínaiak.
Gubányi Károly 1903 tavaszára végzett feladatával. A Közgazdasági Szemle 1904. évi száma szerint a megépített vasúthálózaton Budapestről Peking 17 nap, Sanghaj 18 nap, Hongkong 20-22 nap alatt volt elérhető. Ezzel szemben vízi úton Pekingbe például 34 nap alatt lehetett 1903-ban eljutni, sőt a vasúti utazás olcsóbb is volt. Míg Budapestről Sanghajba egy első osztályú postagőzösutazás ellátással 1800 koronába került, addig vasúton az első osztály – igaz, ellátás nélkül – ezer koronába, másodosztályon csupán 700 koronába. Gubányi rövid időre Vlagyivosztokba költözött, hogy onnan átutazva Japánban pihenőt tartson, s majd induljon haza: „A kikötőben már ott horgonyzott indulásra készen a hajó, amelyen másnap elhagytam Japánt. Az utolsó napon szinte ellenállhatatlan erővel fogott hatalmába a honvágy.”
A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozatban 1907-ben jelent meg Gubányi Károly Öt év Mandzsu Országban című könyve. Ebben Gubányi részletesen beszámol a térség gazdasági-politikai változásairól, és geográfusi szemmel térképezi fel a tájat. Leírja az emberpróbáló körülményeket, a borzalmas hideg évszakokat, az áldozatokat szedő járványokat, a nyomort és szegénységet. A könyvben 87 saját készítésű fényképet tesz közzé. Gubányi elítéli az orosz birodalom vezetőit, amiért az orosz embereket szellemi elmaradottságban senyvedő, nyomorgó muzsikká züllesztik. A képzetlen orosz alkalmazottakról jó véleménye volt, engedelmes, ragaszkodó és tisztességtudó munkásoknak tartotta őket, hamar beletanultak az ácsolatok és állványzatok készítésébe, ugyanakkor a koreaiakat végtelenül babonásnak és rendkívül egyszerű gondolkodásúaknak vélte, még a furfangjuk is naiv volt szerinte. Gubányi Károly geográfiai munkásságáról, valamint a rokonai által a Földrajzi Múzeumban elhelyezett hagyatékról Kubassek János számolt be 1985-ben az Érdi kulturális napok keretében megrendezett konferencián.
Gubányi Károly családja birtokán, a Pest megyei Pilisen telepedett le. 1915–18 között tagja a Magyar Földrajzi Társaság választmányának, ami nagy szakmai elismerés volt számára. Részt vett az első világháborúban, majd a Tanácsköztársaság ideje alatt a kommunisták fosztogatása miatt a bankban elhelyezett vagyona elúszott. Kedélyállapota megromlott, és teljes magányban húzódott vissza birtokára, ahol a gazdálkodás mellett értékes publikációit írta.
Hazatelepülésekor Gubányi Károly a Pilishez tartozó dolinai majorban alakította ki saját udvarházát, sajnos a háznak már nincsen nyoma, viszont a domboldalon jól látható a teraszosan létrehozott egykori gazdálkodás nyoma, amelynek ötletét Kínából hozta, s amelyről számos cikkében értekezett. A térségben közismert volt magas színvonalú mezőgazdasági tevékenysége, számos növénykultúrát és -termesztést ő honosított itt meg. A dombtetőn egykor állott ház díszkertjére két hatalmas feketefenyő, néhány örökzöld dísznövény emlékeztet. A majorság téglaboltozatú, 20 méter hosszú pincéje dacol az idővel. A környék igen elhanyagolt, semmi nem utal arra, hogy itt egy világot járt hazánkfia élt és alkotott hajdanán. E tízezer lakosú községnek érdemes lenne méltó emléket állítania világhírnévre szert tett polgárának.
Gubányi Károly 70 éve, 1935. január 14-én hunyt el. A pilisi római katolikus temetőben, vaskerítéssel övezett, rendben tartott családi sírkertben nyugszik szülei és rokonai között. Sírja felett nagy, sötétszürke gránitobeliszk áll. Halálakor a barát, Cholnoky Jenő geográfusprofesszor vett tőle végső búcsút: „Sanghajban néhány hét alatt megismertem benne azt a magyar típust, amit szeretnék igazán általános magyar típusnak látni: talpig becsületes, nemes gondolkozású úriember, nagy tudású, törhetetlen szorgalmú mérnök, és lánglelkű hazafi. Mert Gubányi Károly ilyen magyar ember volt.”

A szerző volt országgyűlési képviselő