Múlt héten, midőn Kondor Katitól búcsúztam, szót ejtettem ám magáról is, Gellért Kis. Ha jól rémlik, valamiféle öltönybe bújt alakot emlegettem, s hogy ne gyötörje tovább a kétely: magára gondoltam. Én most éppen Csitában vagyok, s az itteni netcaféban a híreket böngészve akadtam rá, mit is ténykedik maga odahaza éppen.
Nagyon figyeljen rám, maga, Gellért Kis! Maga alapvetően elrontotta az egész életet. Most, hogy bejártam a fél orosz távol-keletet, továbbá Szibéria felét, rájöttem, hogy magának és a maga összes elvtársának itt a helye.
Megmondom, miért. Azért, Gellért Kis, mert itt minden város minden főterén áll egy Lenin. Akkora nagy Leninek integetnek mindenhol, mint amekkora a maga arca, Gellért Kis. És azt mondják az oroszok, azért nem tüntetik el ezeket, mert ez az ő történelmüknek a része, különben pedig Lenin igen sok jót tett a néppel. Hát ez egy királyság a maga fajtájának, Gellért Kis. Egy csapásra eltűnne az a súlyos identitásválság, amiben maguk szenvednek lassan két évtizede.
Nevezetesen, hogy egy posztkommunista mi a ménkűt kezdjen magával, ha egyszer kirántották a lába alól az egész rendszer lényegét: az elnyomást meg a szolgálni való hátsókat. S a tetejébe úgy kell tenni, mintha egész életükben a polgári demokrácia felkent bajnokai lettek volna. Sokat keseregnek ezen az Agárdi Péterrel, mi, Gellért Kis… Itt a helyük. Válasszák mondjuk Csitát. De Birobidzsant még inkább javallom. A birobidzsani taxisofőrünk példának okáért politikai tiszt volt a szovjet hadseregben (már majdnem Agárdi haverja), aztán, mint mondta, ahogy elkezdték szétverni a pártot, azonnal ott hagyta a sereget, és építési vállalkozó lett. Csak az volt a baj, mondja a derék ember, hogy neki a hadsereggel voltak összeköttetései, ott tudott munkát vállalni, oda viszont nem vihetett se koreait, se kínait. Az oroszok pedig – így a politikai tiszt – délelőtt tizenegyre már részegek és lopnak, alkalmatlanok a munkára. – Nekünk, oroszoknak nem való a demokrácia – summázza világlátását a volt poltiszt, és széles mosollyal nyitja előttünk a jobb kormányos japán autó ajtaját.
És párás szemmel áll olykor Lenin elvtárs szobra elé, felidézni a régi szép időket. A maguk helye Birobidzsan, Gellért Kis.
Elmehetnek oda taxisnak. Tele lesznek volt elvtárssal, Leninnel – mindenfélével, amire szükségük van. S elpanaszolhatják majd az új barátaiknak, hogy nekünk, magyaroknak se való a demokrácia. – Pedig én megmondtam, hogy Hollós nem lehet elnök átmenetileg, mert a Kondor nem nevezheti ki – önti majd ki a szívét a poltisztnek, s ő érteni fogja. Érteni fogja, hogy ezek mindenféle törvénnyel hozakodnak elő…
Annyira el tudom magát itt képzelni, Gellért Kis, meg a haverját, a jelentésírogató Agárdit. Arcban is ide valók maguk. Az öltönyeiből keveset hozzon. Az nem komilfó errefelé. Csak a lelkét hozza, a sötétséget a fejéből meg a nagy arcát. Imádni fogják. Na nem mindenki – de a volt poltisztek mind. És ha gondolja, szerzek magának egy jó japán autót olcsón. Elkezdhet taxizni. Ha elszánja magát erre a lépésre, megígérem, visszajövök, és már a pályaudvarról magát fogom megrendelni. S figyelmesen fogom a hátsó ülésen végighallgatni, hogy mindenki alkalmatlan a demokráciára, mert nem az van, amit maga meg az Agárdi akar, s különben is, régen legalább volt rend. Régen a Hollóst meg a Kondort lelövettük volna – mondja majd Birobidzsanban, Gellért Kis, és én megértőn bólogatok. És adok jattot.
Csak tűnjön el végre az elviselhetetlen képével együtt oda, ahova való.
Üdvözlettel:
Bayer Zsolt
(Csita, netcafé)
origo.hu
Miért ennyire agresszív és nárcisztikus Magyar Péter?
