Pistinek ez nem fair

Váczy Anikó
A reform lelke az új felsőoktatási törvényben a teljesítményösztönző rendszer, nem a tandíj – jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A fertől színvonalasabb, igazságosabb felsőoktatást várnak az alkotók. De vajon így gondolkozik róla Kovács Pisti is?
Csak egy szűk réteg számára válik ezentúl ingyenessé az oktatás. 15 százalékuk mentesül a tandíj befizetése alól, és jelentős ösztöndíjhoz jut, tanulmányi átlaga alapján. Míg ők jól járnak, addig Pistikének, ha nem lesz kimagasló, helyettük is fizetnie kell, mivel az egyetemeknek és főiskoláknak annyi pénzt kell begyűjteni, mintha mindenkitől beszednék az állam által javasolt díjat. Ez mind nagyon jó, mivel versenyhelyzetet hoz létre, amelynek eredményeként az oktatás színvonala nő, a diploma értéke is nő, és a felsőoktatási intézményekből kikerült szakemberek átlagon felül ellátják majd feladatukat. Arról azonban kevés szó esik, hogy már most milyen kiélezett verseny van. Sokan az elvileg „ingyenes” képzést sem tudják a család segítségével finanszírozni, így már most munkával keresik meg a különböző egyetemi, főiskolai terheket, tartják fenn magukat. Közben ezer oldalakat tanulnak meg egy éjszaka alatt, hogy a vizsgákon jól teljesítsenek. Mivel a cél tudáshoz és diplomához jutni, amivel majd a nemzet hasznára lesznek. A pszichológusok hangoztatják, hogy egyre több a depressziós, szenvedélybeteg egyetemista, mert nem bírják el azt a nagy nyomást, ami rájuk nehezedik. Mire Pistink egyetemre jut, már pluszteljesítmény-orientáltság és egyenes út az egyetemre helyett egyenes út az elmegyógyintézetbe várja.
Nemcsak a tandíjjal kell számolnia, az még a legkisebb rossz. Átjárhatóvá válik a költségtérítéses és az államilag finanszírozott képzés, amely szintén tanulmányi átlaghoz kötött. Ezt minden évben felülvizsgálják. Tehát hiába tanult Pisti mindig szorgalmasan, ha mondjuk a hatodik félévben súlyos betegség éri egy családtagját, vagy valami más trauma történik vele. A reform ezt nem látja, egyszerűen átpakolja költségtérítéses képzésre, mivel romlott a tanulmányi eredménye. Ha apukája nem milliomos, nem tudja befejezni tanulmányait, három éve elveszik, és elmehet takarítónak. Ahhoz talán, még akkor sem kell majd diploma, mire ő odajut.
Idáig a sikeres felvételi, majd az ezt felváltó kétszintű érettségi után mindenki tudta, hogy milyen finanszírozásra nyer felvételt. Az „A” lapon erről maga dönthetett, vagyoni helyzetét figyelembe véve. Pisti viszont már nem sejti, mi vár rá, miután megkapja a boldogító levelet: felvételt nyert X felsőoktatási intézménybe. Hiába jó képességű, és tanul rengeteget, lehet, hogy nem lesz elég jó az átlaga ahhoz, hogy államis lehessen. Ha nincs biztos háttere, dolgoznia kell. Ki lehet számolni, hogy egy átlag diákmunkával, 350-550 forintos órabérrel, mennyi idő alatt keresi meg a térítést, és még ott vannak az egyéb kiadások: ha nem helyben tanul, a kollégium (vagy ha erre nem lenne jogosult, albérletet fizet), és valamit ennie is kell, ebből nyeri a tanuláshoz és a munkához szükséges energiát. Miből veszi meg a kedvenc túrórudit? A kakaót már nem kell ráfognia a nyuszira, mert nem telik majd ilyen luxusra. Munka mellett, hat óra tanulással valószínűleg nem fog tudni olyan tanulmányi eredményt elérni, mint az a társa, aki gazdag családba született, és a vizsgára bő egy hete van felkészülni. Pistike tehet róla, hogy ő csak Kovácsék fia?
Mindez persze sarkítás, mivel a kormány erről is gondoskodik. Fiúnkon segíteni fog, erősebb szociális támogatási rendszert vezet be. Nagy talány, hogy ez mi alapján valósul majd meg. Kovácsék becsületesek, de nem biztos, hogy minden család vagyoni helyzete egyértelműen felmérhető. Szóba került az APEH- bevallás alapján történő támogatás, ami nem feltétlenül tükrözi a jövedelmet. A korábban már alkalmazott környezeti tanulmány szubjektív, a mindenki azt lát, amit akar elve érvényesül, és mindenki annak adhatja ki magát, akinek akarja, hogy lássák.
A tanulmányi átlag is kérdéseket vet fel. A tervezet szerint nem évfolyamonként veszik majd figyelembe, hanem intézményi szinten. Az átlag viszont természetéből adódóan évfolyamfüggő. Minden egyetemi statisztikából kimutatható például az, hogy az első évben a legroszszabb a hallgatók eredménye. De a vizsgán a – jelen lévő vagy éppen nem lévő – szerencsétől is függ a jegy. Pistike lehet, hogy csak egy tételt nem néz át a rettegett vizsga előtt, de belehúz, és máris ott az elégtelen. Ha a másik huszonnégy tétel egyikéből felel, ötös kerül az indexébe. A szociális helyzeten kívül mindez további esélyegyenlőtlenséget eredményez.
A kormány és a rektorok üdvözlik az új rendszert, pedig az utólagos képzési hozzájárulás jobb lett volna Pistinek. Nem a szüleire hárult volna a teher vagy rá, aki így egyszerre tanuló és munkavégző is lesz. Miután jól jövedelmező állásba került volna, diplomája révén, ki tudná egyenlíteni a számláját. Tisztább megoldás lenne ez, előre tudna tervezni. Nem később derül ki, hogy ösztöndíjjal gyarapodik, vagy százezreket, milliókat kell előteremtenie, hogy tanulni tudjon. Hiába, Pistike, a nagyokkal ellentétben, szeret tisztán látni!

A szerző egyetemi hallgató