Salkaházi Sára boldoggá avatása elé

A századelő Magyarországának egyik legpatinásabb nagyvárosa volt Kassa, centrumában a híres Schalkház Szállóval, mely évtizedeken keresztül a magyar művészet közismert fellegvárának szerepét töltötte be. Ez a funkciója akkor is megmaradt, amikor ifj. Schalkház Lipótnak – Sára édesapjának – korai halála után az édesanya mint igazgatósági tag dolgozott tovább a részvénytársasággá alakított intézményben. E jövedelméből tartotta el három gyermekét.
Sára 1899. május 11-én született. Iskoláit a tanítói diploma megszerzéséig Kassán végezte. Fiús temperamentumú, határozott fellépésű, erős akaratú leány volt. Egy esztendeig tanítónőként dolgozik, majd a csehek által követelt hűségeskü megtagadása miatt elhagyja a pályát. Megtanulja a könyvkötészetet, dolgozik húga kalapüzletében, 1919-től kezdve különböző felvidéki magyar lapokba ír. Még ez évben újságíró-igazolványt is szerez.
Mindeközben szülővárosa közéletében is részt vesz, tárcáiban, novelláiban frissen reagál az eseményekre. 1926-ban jelenik meg első novelláskötete Fekete furulya címmel. „Önállóság, cigaretta, kávéház, csavargás a nagyvilágban hajadonfőtt, zsebre dugott kézzel, friss vacsora egy kis kocsmában, cigányzene…” – írja naplójában korábbi életmódjáról. 1922–23-ban néhány hónapig eljegyzett menyasszony. Vőlegénye, aki később gazdatisztnek tanult, hamarosan visszakapja a jegygyűrűt. Sára ráeszmél arra, hogy a vidéki gazdatiszt élete nem az ő örökmozgó, szuverén egyéniségének való, és mindemellett már jelentkezik a szívében egy belső, hívó hang is, az éledező hivatásé…
1927-ben ismerkedik meg a Kassán letelepedő szociális testvérekkel. 1928-ban elvégzi az általuk szervezett szociális és népjóléti tanfolyamot, és lélekben egyre közelebb kerül a társaság szelleméhez. Még ez évben ellátogat a budapesti anyaházba, ahol kissé furcsállják ugyan túl modern, cigarettázó stílusát, de nem vágják el útját a társasághoz. Sára belátja, hogy változnia, bizonyítania kell, s kemény küzdelmek árán rövid időn belül leszokik a dohányzásról és az újságírói élet kínálta szabadságról.
1929-ben elfogadják jelentkezését a Szociális Testvérek Társaságába. Februárban megkezdheti a noviciátust a szegvári házban. A fogadalomtétel előtti hónapokat már Kassán tölti, ahol a karitász szervezésének munkája várja. Első fogadalmát 1930 pünkösdjén teszi le Szegváron. Jelmondata egyetlen szó: „Alleluja!”
Sára testvér akaratos, elismerésre vágyó egyénisége a szerzetesi élet kívánalmaihoz nem könnyen igazodott, erőfeszítéseit vajmi kevéssé értékelték. Gyakran félreértették, gyakran azonosították őt múltjának rávetülő árnyékával. Nemegyszer szenvedett a középszerűségtől, attól, hogy magasabb intelligenciáját egy látszólag kicsinyes keretbe kellett belegyömöszölnie. De a természetfelettiért való küzdelmet soha nem adta föl.
1937-ben a Brazíliában élő magyar bencések szociális testvéreket kérnek missziós munkára. Slachta Margit főelöljáró (ismerve Sára testvér vágyait) nem tagadja meg e kérést. Hogy e terv valóra válhasson, Sárának először magyar állampolgárrá kell válnia. E célból 1937 augusztusában végleg elhagyja Kassát, és Budapestre költözik. Az anyaházban mindig olyan beosztást kap, amilyen munkára épp nincs ember. Egy év alatt tizennyolcféle munkaterületen találjuk. Időközben a második világháború szomorú fejleményei miatt lehetetlenné válik a brazíliai misszióba utazás.
1940 pünkösdjén leteheti örökfogadalmát. Új jelmondata: „Alleluja! Ecce ego, mitte me!” („Íme itt vagyok, engem küldj!”) Nevét 1942-ben – amikor a németbarátság következtében sokan visszaveszik eredeti német nevüket – Salkaházira magyarosíttatja sajátját. Slachta Margit és a Szociális Testvérek Társasága minden eszközzel küzd az országot elárasztó nemzetiszocialista mozgalom ellen. Ez komoly veszélyekkel jár, amit a testvérek tudatosan vállalnak.
Egyre jobban ég benne a vágy, hogy felajánlhassa életét „ azon esetre, ha egyházüldözés, a társaság és a testvérek üldöztetése következne be” (idézet életfelajánlásából). Az engedélyt megkapja, és – teljes titoktartással – a központi és a kerületi elöljáró jelenlétében 1943. szeptember végén vagy október elején felajánlja az életét a budapesti anyaház Szentlélek-kápolnájában.
A szociális testvérek kivették részüket az üldözöttek – nem kis bátorságot igénylő – menekítéséből. Mintegy ezer ember köszönheti nekik az életét, közülük közel száz személy szerint Sára testvérnek. A társaság öszszes budapesti és vidéki háza tele volt hamis papírokkal ellátott bújtatottakkal.
1944-ben, amikor a sajtó, a rádió tele van antiszemita propagandával, amikor sorra tűnnek el zsidó szomszédok, azokban a hónapokban mindennél veszélyesebb volt zsidó ismerősökkel, barátokkal nyilvános helyen mutatkozni. Sára testvér azonban ennek ellenére az utcán nemcsak mutatkozik a sárga csillagot viselő, az üldözött, halálra keresett honfitársaival, de a törvények és rendeletek megszegésével és kijátszásával megosztja velük hajlékát is. Oltalmába veszi, rejtegeti őket, védi az elhurcolástól, a csaknem biztos haláltól, miközben mindenki tudta: ugyanúgy halálba vezet annak az útja is, aki nem kooperál. Sára testvér – miként annak idején a testvérek egész társasága – nem retten vissza.
A szerzetesrend különböző rendházai mintegy ezer üldözött honfitársunknak nyújtottak menedéket. Száznál is többen voltak azok, akik Sára testvérnek köszönhették megmenekülésüket.
1944. december 27-én a nyilasok körülzárták a Bokréta utcai munkásnőotthont, amely Sára testvér vezetése alatt állt. Zsidók után kutattak, s négy gyanús személyt, valamint Bernovits Vilma hitoktatót őrizetbe vették. Sára testvér éppen nem tartózkodott a házban, csak végszóra érkezett meg. Kikerülhette volna a letartóztatást, de nem tette meg. Mint az otthon felelős vezetőjét, őt is elhurcolják.
Ami ezután történt, arról húsz évvel később értesülünk, amikor az úgynevezett zuglói nyilasper egyik vádlottja tesz vallomást a bíróság előtt. A Duna-parti mészárlás részleteit ismertetve megemlít egy epizódot, mely – úgy tűnik – lelkébe égetett jelenet, s két évtized múltán is eleven emlék.
A foglyokat azon a bizonyos december végi napon a késő esti órában a fővámház elé szállították, és levetkőztették őket. A szerencsétlenek ott álltak a víz szélén, és tudták, hogy meg kell halniuk. Voltak, akik jajveszékeltek, és életükért könyörögtek. Ekkor – mielőtt a sortűz eldördült volna – egy alacsony termetű, rövid, fekete hajú nő valamilyen megmagyarázhatatlan nyugalommal kivégzői felé fordult, egy pillanatra a szemükbe nézett, majd letérdelt, s égre emelt tekintettel nagy keresztet vetett magára. Ez volt utolsó mozdulata…
…a jeges Dunába lőtték. Isten elfogadta életfelajánlását, vértanúsága beteljesedett.
Az antifasiszta és zsidómentő akciókban kockázatokat vállaló szociális testvérek közül senkinek nem történt bántódása, a világháború pusztításai következtében egyetlen testvér sem vesztette életét.
Salkaházi Sára boldoggá avatási eljárásának megkezdését a Szentszék 1997 januárjában engedélyezte.
A budapesti katolikus közösségek és a város katolikus lakossága nagy örömmel fogadta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom–budapesti érsek pünkösdhétfői bejelentését a máriaremetei kegytemplomnál, amit a már hagyományos egyházmegyei pünkösdi katolikus találkozón tett: Salkaházi Sára szociális testvér boldoggá avatására 2006. szeptember 17-én Budapesten, a Szent István-bazilikában kerül sor.
Ez a bejelentés egyúttal azt is jelzi, hogy XVI. Benedek pápa különös figyelemmel és megértéssel fogadta Erdő Péter érsek-bíboros boldoggá avatási kezdeményezését, amely fokozott jelentőségű azáltal is, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Kar a 2006-os évet nemzeti imaévnek ajánlotta fel.
Sára testvér életszentség felé vezető útja is küzdelmeken át vezetett az önközpontú szeretettől, a rendezetlen szeretetvágyaktól egészen a tiszta szívig, az Istennek való teljes önátadásig, az igazi szabadságig. Amíg már nem a saját sorsa volt fontos, hanem egyedül a szeretet. Ez a szabadság tette lehetővé, hogy szembeszálljon az elnyomó közszellemmel, és bátran kiálljon az emberi jogok védelmében, végül pedig saját életét is odaáldozza kora üldözötteiért.

A szerző a fővárosi önkormányzat kisebbségi, emberi jogi és vallásügyi bizottságának elnöke