Megint a hárommillió koldus országa lettünk

Felkavarta a jóérzésű olvasók figyelmét a titkolt számadat: hazánkban kétmillió-hétszázezren élnek a létminimum közelében vagy alatta. Lapozzunk vissza az 1930-as évek egész akkori közvéleményünket megrendítő híradására: Magyarország a hárommillió koldus országa lett. Már csak háromszázezer híja, és újra elérjük a kétségbeejtő országunk népének egyharmadát kitevő szegénységi mutatót az új évezred elején. Közben dübörög a gazdaság… Közben készülnek az újabb Gyurcsány-csomagok általános árdrágulásokkal, sötétebbnél sötétebb adóterhek kitalálásával színesítve, szegénységi züllésbe süllyed az ország.
Milyen különös visszásság, ahol nagyobb a szegénység, ott jobban pazarolnak. De nem ez a dolgok mélye, ahol hiányzik az országvezetői elképzelés és tervezés, ott elvész minden érték, marad, illetve növekszik a szegénység. Valamikor a sivár szegénység volt a falvak réme, és a külvárosok munkásnegyedeiben a népbetegségekkel súlyosbodó nincstelenség nyomorította az ország népét. Az aprófalvak mai munkanélkülisége jelenti az általános ellehetetlenülést, de ezek enyhítésére egyetlen egészséges ötlete sincs a milliárdos uralkodói osztálynak.
Néma forradalom, Az Alföld parasztsága, Cifra nyomorúság, Puszták népe, Földindulás, sorakoztathatom a Magyarország felfedezése sorozat már klasszikus műveit, mind egy-egy vádirat volt a nagybirtokosok, a gyár-, bank- és bányatulajdonosok ellenében, hiszen a hárommillió koldusról írták íróink hadi jelentéseiket a hatalom ellenében. Az Aczél-korszak már megszűnt, újabb szociográfiai tudósításai a nagyok példája nyomán ismét riasztották az érdektelenségbe hajló társadalmat a bajokról – ezek között a népességfogyás nemzeti tragédiája a leglényegesebb –, de a minden gondot söpörjünk a szőnyeg alá elv alapján ezeket le is tagadták.
A rendszerváltozás másfél évtizede s legszembetűnőbben ennek utóbbi fele aztán olyan mesterséges káoszt teremtett a fejekben, a gazdaságban, az ország egész életében, amely még a felületesen gondolkodó embereket is megállította. Hová jutottunk? Hová tartunk? Mi lett a nemzet vagyonával? Kik irányítanak, hogy Európa koldusa lett Magyarország? Belül lassan hárommillió koldus, kívül odalett az ország becsülete. De hiszen ennyit az 1945-től 1990-ig tartó, idegen megszállással nyomorító, szocializmussal dicsekvő kommunista uralom sem ártott, mint az utóbbi legellentmondásosabb két év. Amikor az egészségügyért, az emberélet ésszerű védelméért utcán kell tiltakozni, amikor a nevelésügyet elsorvasztják, amikor a megtermelt kiváló magyar élelmiszerek helyett az unió feleslegével (szemetével) árasztják el a népélelmezést; és mindezeket hagyják, ott felborult minden rend. Ahol az irányítást megszállta a tudatlanság, az önzés, a mindenekfelett egyeduralkodóvá torzuló parancsuralom, abban az országban újjászületett a diktatúra.
Új hárommilliós koldussereggel dübörgünk a vesztünkbe, a mindenek fölött álló, törpe császárkák dühödt zsarnoksága alá szorítottan, mert hiába az ész, az értelem, a tapasztalat, a példa, itt akarnokok diktálnak, és remény még a távolban sincs. Kerülhetünk ennél még mélyebbre is?