A miniszterelnök bukásának kezdete

Gyurcsány Ferenc politikai pályájának látványos felfelé ívelése tegnapelőtt fejeződött be. Március 26-a jelenlegi miniszterelnök bukásának kezdete. Eddig arról volt ismert, hogy külső nyomásnak, leleplezéseknek, a legmegalapozottabb korrupciós vádaknak vagy a lemondását sürgető követeléseknek nem engedett. Azokon rezzenéstelen arccal, cinikus mosollyal tette túl magát.
Ennek vége. Gyurcsány Ferenc, aki önsorsrontóan elmondta az amerikai New York Times tulajdonában lévő International Herald Tribune című napilap Budapestre látogató berlini irodavezetőjének, Judy Dempseynek, hogy egyértelműen a gigantikus orosz földgázvállalat, a Gazprom Kék Áramlat vezetékét támogatja az Európai Unió által összuniós prioritásnak tekintett Nabucco vezeték helyett. Ez utóbbit Gyurcsány álomnak nevezte, ám e stratégiai döntését már megfordítva, saját magát cáfolva kijelentette: „azonos feltételek mellett viszont jobb, ha a Moszkvától független energiaellátás mellett állunk ki”.
Azt hagyjuk, hogy mennyire lesz Moszkvától független az az „álom”, amelyben még senki nem tudja, hogy a teljes anarchiába süllyedt Irakból, a lehetséges amerikai atomtámadás előtt álló Iránból, vagy az egyre inkább Moszkvától függő közép-ázsiai forrásokból érkezik majd a földgáz. A tény az, hogy Gyurcsány Ferenc nemcsak meghátrált, hanem 180 fokban megfordult. Ezzel mutatva, hogy Vlagyimir Putyinnál – akivel a napokban tárgyalt Moszkvában oly szívélyesen, hogy az orosz elnök kijelentette: hazája és Magyarország között a gáz területén nincs semmiféle ellentét – vannak, akiktől Gyurcsány Ferenc jóval inkább tart.
Nem a legnagyobb ellenzéki pártról van szó. Hanem azokról, akik érdekeit Judy Dempsey fejezte ki. A napokban ezen érdekekről mosolyogtató feltételezések hallatszottak. Valki László nemzetközi jogász – a magyar „neokonzervatív” szimpatizáns Gönczöl Katalin férje – szerint Dempsey netán a Nabucco mögött álló gazdasági érdekeket öntötte formába Gyurcsány-ellenes támadásaiban. Gyakorlatilag ugyanezt jegyezte meg Obersovszky Péter az Echo TV-ben. Ami felettébb sajátos. Mert ugyan milyen érdeke lehetne egy amerikai lapnak, hogy a Nabucco építése körül hullámzó konzorcium bármely tagját, a Bulgargazt, a Molt, az osztrák ÖMV-t vagy annak más, nem amerikai tagját támogassa?
Nem. Itt egészen másról van szó. Ha finomak akarunk lenni, akkor arra geopolitikát mondanánk, ha kevésbé finomak, akkor zsigereket. Tény, amit a New York Times maga vallotta be egy írásában – amit szintén lehet óvatlannak nevezni –, hogy Vlagyimir Putyinnal Amerikának – Moszkva korábbi stratégiai szövetségesének és partnerének a „terrorelleni háborúban” – akkor gyűlt meg a baja, amikor a Jukosz-oligarcha Hodorkovszkijt letartóztatták. Azóta a két hatalom között a kapcsolatok már-már hidegháborús szintig romlottak. Elsősorban az amerikai politikára legnagyobb hatást gyakorló neokonzervatívok szemében, akik Putyint egy általuk kedvelt szót használva „gyűlölik”. A Kék Áramlatot támogató Gyurcsány így hirtelenjében tényező lett. Mégpedig negatív értelemben. Putyin szövetségese. Akit meg kellett támadni. Ami megtörtént és attól kezdve Gyurcsányra, aki a nyugati sajtóban a Herald-cikk március 13-i megjelenéséig védett vad volt, záporoznak az ütések. Már nincs cikk, amelyben ne emlegetnék fel KISZ-es múltját és/vagy, hogy a „volt kommunisták pártját” vezeti.
A miniszterelnök mára egy összetört ember képét mutatja. Aki gyors visszavonulót fújt. Meggyengült lelkiállapotára jellemző az, hogy tegnapelőtt ellenzéki támadás, mégpedig lapunk tényfeltáró cikkeinek hatására megmásította korábban még foggal-körömmel védett szándékát, hogy jelöltjét kinevezze szóvivőjének. Gyurcsány miniszterelnöki pályája során először engedett ellenzéki támadásnak. Aki csak kicsit is ismeri a lélektan rejtelmeit, tudja, egy megrogygyant autokrata esetében nincs visszaút a tekintélyhez. Pártja még nem tudja, de már keresheti utódját.