A Perzsa-öbölben az iráni haditengerészet által elfogott brit tengerészgyalogosok kálváriája ismét felszínre hozta azokat az előrejelzéseket, amelyek egy iráni–amerikai katonai konfliktus kirobbanása esetén 100 dolláros vagy afölötti hordónkénti kőolajárakról beszélnek.
Katonai szakértők folyamatosan elemzik egy esetleges figyelmeztető, az iráni nukleáris létesítményeket célba vevő amerikai, avagy izraeli légicsapás valószínűségét és várható eredményét. A nemzetközi média előszeretettel ad hangot ezeknek a véleményeknek. Ennek következtében a gyanútlan közvéleményben az a vélekedés alakulhat ki, hogy Irán rendelkezik bevethető atomfegyverrel, és azt kész használni is.
Le kell szögezni, hogy ez nincs így. Mértékadó vélemények szerint éveknek kell eltelnie, amíg Irán atomfegyver birtokába juthat, bár nincs rá bizonyíték, hogy ilyenen dolgozna. Ez a fenyegetés tehát semmiképpen nem aktuális. Az iráni elnök kardcsörtető nyilatkozatai – amelyek döntő részben a nukleáris program körül kibontakozó vita következményei – a helyükön kezelendők. Iránnak nem érdeke a Perzsa-öböl lezárása, hiszen olajexportját ő is döntően tengeri úton bonyolítja. Abban pedig senki nem kételkedhet, hogy az Egyesült Államok haditengerészete képes akár teljes tengeri blokádot életbe léptetni Irán ellen, és az iráni „flotta” nem kíván egy trafalgari típusú ütközetbe bocsátkozni.
Figyelmeztető vagy megelőző jellegű ellenséges csapás esetén azonban a helyzet merőben más. Irán egy őt ért csapás esetén képes komolyan fenyegetni a Hormuzi-szoros hajóforgalmát, akár hajókkal végrehajtott öngyilkos támadások útján, akár Silkworm típusú rövid hatótávolságú rakétákkal vagy egyéb eszközökkel. A Hormuzi-szoros hajóforgalma olyan sűrű, hogy gyakorlatilag a kilőtt rakéta inkább hajót talál el, mint vizet. A fenyegetés komolyságáról az amerikai katonai szakértők is meg vannak győződve (Ismét hatvan dollárnál a kőolaj ára, Magyar Nemzet, 2007. 02. 23.).
A végítéletet jövendölők jóslata tehát paradox módon akkor válik valóra, ha az Egyesült Államok és szövetségesei a béke fenntartása céljából úgy döntenek, hogy az nevet utoljára, aki először üt. A Hormuzi-szoros lezárása következtében a világ olajszükségletének 20 százaléka esne ki azonnal, ami semmilyen forrásból nem pótolható vagy helyettesíthető. A vélhetőleg bekövetkező pánikszerű vásárlások következtében kialakuló árszint senkinek nem jó, erről azt hiszem, nem kell különösebben győzködnöm az olvasót. De mégis, kinek a legrosszabb?
A nemzetközi pénzpiacokon jelenleg tapasztalható likviditásbőség fő oka a japán jen alacsony kamatszintje. Egyszerűen szólva: megéri alacsony kamatozású jenben hitelt felvenni, majd a pénzt magas kamatozású devizába vagy magas hozamú befektetésbe invesztálni (mint például a magyar állampapírok). Amennyiben Japán magas árat kénytelen fizetni a teljes egészében importált kőolajért, az feltehetőleg inflációs nyomást fejt ki. Ez pedig kamatemeléshez vezet, aminek következtében a jen hiteleket vissza kellene fizetni, és kiszállni a leírt befektetésekből, mert csökken a kamatkülönbség. Az úgynevezett jen carry trade pozíciók mértékű felszámolása olyan eseményeket indíthat el a hitel- és tőkepiacokon, amelyekkel összehasonlítva a néhány hete lezajlott tőkepiaci korrekciót – amely kisebb pánikot váltott ki – a befektető enyhe szélfuvallatnak fogja érezni. A likviditás hirtelen eltűnése után kialakuló helyzetet aztán mindenki kedve szerint nevezheti világgazdasági depressziónak, válságnak, vagy aminek akarja. A következmények beláthatatlanok.
A szerző közgazdász
origo.hu
Ázsiai kamuprofilok tömegét vásárolta fel Magyar Péter
