Adósságspirál és értékzavar a társadalomban

A magyar lakosság eladósodása a megszorítások ellenére, vagy éppen miattuk, tovább növekszik. Ugyanaz történik a családokkal, ami az állammal: nő a másoktól való függőség. Az államháztartás hiánya az év elején 15 558 milliárd forint volt, ami az egy évben megtermelt összes új érték 66 százaléka. Tehát ha azonnal ki kellene fizetnünk minden adósságunkat, akkor a nemzeti jövedelmünk jóval több mint felét oda kellene adnunk a hitelezőinknek. De a családok sem állnak jobban. Ez év januárjában 111,7 milliárd, februárban pedig újabb 52,9 milliárd forinttal nőtt a családok adóssága. Az összes adósság februárban 4350 milliárd forintra rúgott, ami a nemzeti jövedelem 18,5 százaléka. Ha ezt is azonnal ki kellene fizetni az államháztartás adósságával együtt, akkor a nemzeti jövedelmünk 84,5 százalékát kellene másoknak, többnyire külföldi bankoknak átadnunk. Ez az életveszélyes eladósodottság egyértelműen kiszolgáltatottságunkat mutatja.
Az állam eladósodása miatt a hitelezők jogot formálnak arra, hogy beleszóljanak a gazdaságpolitikába, és – ennek keretében – a tőkének kedvező megszorítások bevezetésére kényszerítsenek bennünket. A családok eladósodottsága hasonló következményekkel jár. Aki bizonytalan, függő helyzetben van, az fél. Nem mer véleményt mondani, nem bírálja a döntéseket. A nagyhangúak ugyanis könnyen elveszíthetik állásukat. Jobb ezért csöndben maradni, ha valaki nem akarja elveszíteni az állását. Mert ha elveszíti, akkor nem tudja tovább fizetni a törlesztőrészleteket. A bankok pedig nem kukoricáznak: ha nem fizet az adós, visznek mindent, házat, autót, hűtőgépet. Ráadásul mélyen piaci érték alatt számítva be ezen javak értékét az adósság törlesztésébe. Vesztes ezért mindkét eladósodottság – az államé és a családoké – esetén egyaránt csak egyvalaki lehet: a magyar állampolgár.
De miért adósodtak el ilyen életveszélyes mértékben a magyar családok? Egyik ok éppen az állami eladósodás, és a vele összefüggő megszorítások. Ezek következtében ugyanis jelentősen csökken az életszínvonal. 2007-ben például várhatóan minimum három százalékkal fog csökkenni Magyarországon a reáljövedelem, miközben valamennyi környező országban nő az életszínvonal. Az emberek nálunk is szeretnék megőrizni elért életszínvonalukat. Ezért egyre többen és többet vásárolnak hitelből. Ezt mutatja a hitelek szerkezete is. A lakás- és gépjárműhitelek összege kevésbé nő, mint az úgynevezett szabad felhasználású – azaz bármire elkölthető – jelzáloghiteleké. Jelentősen emelkedik továbbá az áruvásárlási és a személyikölcsön-hitelek állománya.
Az eladósodás másik oka a bankok mértéktelen mohósága. A nálunk működő pénzintézetek nyeresége a legnagyobb a világon. Ezt azért érhették el, mert nálunk gyakorlatilag semmi sem szabályozza tevékenységüket. Itt a legnagyobb a betéti és a hitelkamatok közötti különbség, és sehol nem kérhetnek akkora uzsorakamatot a bankok, mint nálunk. A tőkebarát kormány álságos magyarázata szerint a pénzintézetek erőteljesen versenyeznek, ami elég a szabályozáshoz. Csakhogy ez nem igaz. Nálunk a bankok nem az egyre jobb minőségű és egyre olcsóbb szolgáltatásokkal versenyeznek a vevőkért. A verseny terepe inkább a marketing: melyik bank tud hangzatosabb ajánlattal előállni, majd a keserű igazságot a teljes hiteldíjmutató nagyságával, a rengeteg többletköltséggel kapcsolatban az olvashatatlanul apró betűs lábjegyzetekben elrejteni. Azt is mondhatnánk, hogy a bankok leginkább abban versenyeznek, hogy melyikük tudja jobban átverni a hitelfelvevő állampolgárt.
A pénzintézetek kreativitása nálunk abban merül ki elsősorban, hogy miként tudnak minél több bőrt lehúzni rólunk. Erre két példa. Mindkettő egyébként velem történt meg. Bankot változtattam. Az új pénzintézetben megnyitottam a számlát, amelyre a régi bankból kivett pénzt készpénzben befizettem. Minden elfogadható, logikus magyarázat nélkül közel ezer forintot kellett „banki költség” címén fizetnem azért, mert pénzt tettem be a bankba. Vagyis azért, mert pénzt helyeztem el a számlámon, még nekem kellett fizetnem. Ilyen gyakorlat a bankok tevékenységét normálisan szabályozó országban nem lenne elképzelhető. A másik trükk a következő volt: kaptam egy hitelkártyát, amelyet a mai napig nem használtam, tehát nem vásároltam vele. Ennek ellenére írt egy levelet a bank, amelyben tudatta velem a tényt, hogy nem vásároltam, majd az elküldött levél „papírköltségéért” megterhelte 220 forinttal a hitelkártyámat. Ezzel rögtön úgy tűnt, mintha használtam volna a hitelkártyát. A 220 forintot határidőre ki kellett fizetnem, ha nem akartam, hogy több mint 30 százalékos kamattal terhelje meg a pénzintézet a számlámat. Abszurd helyzet.
Ezek az eljárások olyan trükkök, amelyekkel a bankok jogtalan előnyökre, óriási többletbevételekre tesznek szert. Ráadásul nagyon gyakran sehol sincsenek a szerződésekben feltüntetve. Gyakori az is, hogy a szerződés megkötése után egyoldalúan változtatják a pénzintézetek az úgynevezett „kondíciós listát”, új költségtételekkel terhelve meg ezáltal ügyfeleiket. Ez a teljesen szabályozatlan állapot az egyik fő oka annak, hogy nálunk a bankok, a mi kárunkra, olyan sokat kereshetnek. Mivel pedig sokat keresnek, fialtatni is akarják a pénzüket: vagyis hitelek formájában ki akarják helyezni. Ezért folyik gátlástalan marketingkampány, felelőtlen eladósodásra késztetve ezzel az embereket.
Az emberek egyrészt kényszerhelyzetben vannak a romló életszínvonal miatt, másrészt nem látják át, nem ismerik fel, hogy mit művelnek a bankok, így beugranak az előnyösnek tűnő ajánlatoknak. És nincs az országban egyetlen olyan felelős intézmény sem, amely óvatosságra intené az embereket; amely felvilágosítaná őket a banki trükkök hatalmas veszélyeiről. Az állam nem tesz semmit, a bankfelügyelet is hallgat. A média felvilágosítás, objektív információszolgáltatás helyett torz életmodelleket kínál, amelyek lényege az, hogy „az vagy, amid van”, nem számít semmi más, csak a tárgyak. A siker mércéje az, hogy mennyit vásárol az ember. Ez része az ország neoliberális átnevelésének, annak a diktált új értékrendnek, amelyben a legfontosabb érték a vagyon, a pénz. Ez az értékrend kedvez a bankoknak, felértékeli szerepüket, tevékenységüket.
Eközben a magyar gazdaság teljesítménye a leggyengébb az EU-ban. Cégek szűnnek meg a megszorítások okozta többletterhek miatt, nő a munkanélküliség és általános az irányítási zűrzavar. Miközben a takarékosság ürügyén aprópénzeket söpör be a kormány mindenhonnan, ahonnan csak tud, a másik kezével gőzerővel pocsékol. Metrót épít, amelynek költségei egyre magasabbak, és nincs is meg a felépítéshez szükséges pénz. Ha egy cégnél ilyen döntést hozna egy vezető, azt nagy valószínűséggel a józanul gondolkodó tulajdonosok rövid úton eltávolítanák pozíciójából. Nálunk viszont nyugodtan lehet felelőtlenül dönteni újabb és újabb beruházásokról, hiszen ezek jól jövedelmeznek a baráti-üzleti körnek, a költségeket meg majd újabb hitelfelvétellel lehet előteremteni. Az eladósodás terheit ismét az emberek nyakába lehet varrni. Pedig már a jelenlegi adósságteher is kifizethetetlen nagyságú. Hivalkodó kormányzati negyed fog épülni 500 milliárd forintért, miközben a beteg embert háromszáz forintos orvoslátogatási díj megfizetésére kötelezik! A frissen felújított kórházak megszüntetése, a legkorszerűbb gépekkel felszerelt műtők, szülőszobák bezárása kimeríti a hűtlen kezelés fogalmát, amiért normális körülmények között komoly büntetés járna.
A kormány magának mindent megenged; a pocsékolást, az értékek szétverését-széthordását természetesnek tartja, ugyanakkor a lakosságot takarékoskodásra, fizetésre utasítja. Ellenvélemény nem lehet, senkit nem hallgatnak meg, minden lépésük diktatórikus. Kesztyűs kézzel csak a külföldi tőkével, a bankokkal bánnak. Ezek gyakorlatilag bármit megengedhetnek maguknak. Ezért létezhet nálunk az a hitelezési gyakorlat, amely tömegeket kergethet csődhelyzetbe. És ne feledjük, még egy időzített bomba van a rendszerben elrejtve: ez a devizahitelek szerepe. Ma a családi adósságok körülbelül fele devizában felvett hitel.
A forint jelenleg erős, ezt azonban a gazdaság állapota nem indokolja. Sokkal inkább a későbbi forintgyengülésre történő spekuláció, az eurós befektetések lehetnek az erős forint hátterében. Ha azonban a forint hirtelen jelentősen gyengülne, tükrözve a gazdaság egyre kaotikusabb helyzetét és versenyképességének romlását, akkor sok család kerülne válsághelyzetbe.
A hitelek miatti bizonytalanság, függőség az egészséget is veszélyezteti, mivel állandó stresszhelyzetben tartja a családokat. Ez sem hiányzik az országnak akkor, amikor egészségi mutatóink egyébként is drámaian romlanak.
Nem lenne szabad tehát tovább adósodni. Ellent kellene állni a csábító és hazug reklámoknak, a neoliberális átnevelésnek, az anyagiak minden más érték fölé emelésének. Helyére kellene tenni az értékrendet. Ha ezt nem tesszük meg, akkor életünket, lehetőségeinket, döntéseinket hoszszabb távon sem saját magunk, hanem hitelezőink határozzák majd meg.

A szerző közgazdász, egyetemi tanár