Ötvenmilliárd forintos pótcselekvés

Nagyszabású nemzetközi építészeti tervpályázatot írtak ki a kormányzati negyed tervezésére, nemzetközi zsűrivel, rendkívüli – százmillió forintos – összdíjazással. A kormányzati negyed tervezési díja is rendkívüli: 2,5 milliárd forint. Ilyenre még nem volt példa az elmúlt évtizedekben.
A tervpályázati kiírásban a kormányzati negyed funkcionális követelményeinek megfogalmazása került előtérbe, a pályázók feladata a kiírásban szereplő intézmények elhelyezése a területen a jellemző városképi illeszkedés figyelembevételével. Minden híradás arról szól, hogy azért kell az új kormányzati negyed, mert olcsóbb államot, olcsóbb kormányzatot szeretne Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Szerinte ezt csak úgy lehet elérni, ha a minisztériumokat – tizenegyet – egy helyen, összpontosítva építik meg, így biztosítva azt, hogy az információáramlás közvetlen, gyors legyen, a döntés-előkészítés hatékonyabbá váljon. Mi ezzel szemben a valóság?
A kormányzati negyed ötlete valójában újabb miniszterelnöki hivatal létrehozását célozza. Holott egy már van, ami a jelenleg ismert szándék szerint át fog költözni a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium épületébe. Ez a második – az új kormányzati negyed – deklaráltan csupán irodakomplexum lenne, amelyben a legfontosabb szempont a gazdaságos és hatékony működés. Négyzetméterek, hatékonyság, intenzív kapcsolatok… Mindez biztosan indokolt egy nagyvállalat rugalmas, az új helyzetekhez alkalmazkodni képes irányításában. De egy ország nem nagyvállalat, nem részvénytársaság, bármennyire szeretnék az ország jelenlegi vezetői a kormányzás ügyét erre a szintre süllyeszteni.
Problémáink a tervezett kormányzati negyeddel sokkal súlyosabbak és alapvetőbbek. Tudniillik itt nem a kormányzatról, a minisztériumok elhelyezésről van szó, hanem a kormányzás mikéntjéről, az 1848-as 12 pontbeli „felelős minisztériumról”. Ma ez van rendkívüli válságban az ország vezetésének „rosszvoltából”. Kérdéseink egészen más irányultságúak a kormányzással kapcsolatban, mint amit a kormányzati negyed indokai között felsorolnak: milyen a mai kormányzás? Hatékony az ország élete szempontjából? Nagyobb lesz a jólét, a biztonság a kormányzás által? Erőteljesebb lesz a generációk közötti kapcsolat? A családok nagyobb kedvvel vállalnak és nevelnek gyermekeket? Jobban működnek a közszolgáltatások, a nagy intézmények, az oktatás, az egészségügy? Jobbak lesznek a nagy ellátórendszerek? Mi az értelme a közlekedés átalakításának? Lesz-e több munkahely? Hogyan lehet újra a korábbi növekedési pályára állítani a magyar gazdaságot? Mi lesz a naponta négy-ötmilliárd forinttal növekvő államadóssággal? Hogyan csökkenthetjük energiafüggőségünket? Növekszik-e a szolidaritás? És az alapkérdés: vissza tudja-e szerezni a bizalmat a kormány?
Szerintünk ezek a fontos kérdések, a lehetséges válaszokra egy mégoly hatékonyan működő, új irodaház-komplexumba költöztetett kormányzat a mai helyzetben csak negatív hatással lehet. Sőt, a mai közhangulatban a kormány iránti rendkívül alacsony bizalom még tovább fog erodálódni. Mert nem a kormányzati negyed építése és bérlése a felelős kormányzás kritériuma, hanem az előző kérdéssorra adott felelős válasz. Ezekkel mindmáig adós a kormány, sőt rossz kérdésekre adott rossz válaszokban: a leépítésben, a rombolásban jeleskedik. Miért akar éppen ebben a kritikus helyzetben kormányzati negyedet építeni, kiemelt presztízsberuházást lebonyolítani? Egy olyan alapkérdést is tisztázni kell, hogy milyen a humán szféra és a gazdaság kapcsolata, ezek hogyan fejeződnek ki a minisztériumok működésében és érdekérvényesítésében, melyiknek van prioritása, és ez meg tud-e jelenni az építészet nyelvén. Mert számunkra a humán szféra az, amelyet a gazdaságnak szolgálnia kell, és nem fordítva. Ennek építészeti kifejezését is elvárnánk a pályázóktól.
Biztos vagyok abban, hogy az építésztársadalom – magyarok és külföldiek egyaránt – szép terveket tesznek majd le a nagynevű építészekből álló zsűri asztalára. Akik között jelen van Daniel Libeskind, a berlini holokausztmúzeum tervezője vagy Berlin és Barcelona főépítésze, Hans Stimman és Josep Acebillo. De a zsűri magyar tagjai között is olyan Ybl-díjas építészeket említhetünk, akiket inkább pályázóként látnánk szívesen, mint Sylvester Ádámot vagy Kálmán Ernőt. A tervek között láthatunk majd high tech alkotást vagy a szimbolika iránt érzékenyebb műveket – bár a kettő nem feltétlenül zárja ki egymást. Lesz, aki a város szövetét hangsúlyozza majd a beilleszkedéssel, de nyilván lesz olyan is, aki a kormányzat különállását, a védettségét, a biztonsági szempontokat érvényesíti. Érdekes gondolatkísérlet lesz ez a pályázók számára. De ez nem fogja megoldani az alapproblémákat, a kiindulópont hibáit.
Elavultak-e a meglévő minisztériumok? Működésképtelen-e a kormány ezekben az épületekben? Az informatika, az e-kormányzás térnyerésekor ilyen gondolatokat kimondani több mint igazságtalanság. A minisztériumok ma is kormányzati negyedben helyezkednek el, beágyazódva a környezetbe. Vannak gondok ezeknek az épületeknek az állapotával, a parkolással, a méretükkel – nem vitatjuk. Viszont a helyi érték ereje, a meglévő kapcsolatok nem hagyhatók figyelmen kívül. Ezek az épületek nem pusztán irodák, hanem egy hagyomány megtestesítői is, ráadásul a minisztérium mindig több mint irodaház. Egy ország történelmét is hordozzák a falak.
Érnek-e százmilliárdot ezek az épületek, ahogyan a hírekben olvashatjuk? Nem tudjuk. Egy biztos: ilyen tömegű irodaház egyszerre csak jelentős veszteséggel dobható piacra. Ráadásul ezen épületek értékbecslése nem biztos, hogy figyelembe veszi például azt, kevés minisztérium rendelkezik megfelelő számú parkolóval, s ez a hiányosság értékcsökkentő tényező. Egyéb célokra – például lakásoknak vagy szállodának – nehéz ezeket átalakítani. Ez is értékcsökkentő tényező. A végeredmény borítékolható: hosszú évek kínlódása, kínos magyarázkodása árán tudná csak, mélyen áron alul, a kormányzat ezeket a hagyományos és patinás épületeket eladni. Árulkodó, hogy a parlament kormánypárti oldala hosszú idő óta óta nem hajlandó napirendre venni a kormányzati negyed megalapozásával kapcsolatos beszámoltatást. Tehát épül egy kormányzati negyed, és közben ott lesznek a nehezen eladható, meglévő épületek. Hoszszú ideig párhuzamosan létezik majd két kormányzati épületállomány, amit folyamatosan gyengülő, eladósodó, polgáraira rendkívüli terheket róvó ország nem engedhet meg magának.
Szokás-e, hogy egy ország minisztériumai bérelt épületekben működnek? Legalábbis bizonytalan, szokatlan. Nehéz helyzetbe kerülhet egy kormányzat, ha ki van szolgáltatva idegen tulajdonosnak. Ez már önmagában biztonsági kockázat, de számos egyéb biztonsági kockázat is fellelhető ilyen döntésben. Ez a megoldás a korrupció melegágyának tűnik, nem tiszta a konstrukció, hosszú távon kétséges az eredmény. De nagyon rossz a csengése annak is, hogy „bérelt kormány”, „lízingelt kormány”.
Közvetlenebb demokráciát kérünk; kevesebb központosítást, a kormányzási hatékonyság más szemléletét igényeljük. Hiszen a kormányzás hatékonysága a nemzet jólétének emelkedésében mérhető, nem az irodakomplexum belső működésének kicsontozásában. Sőt, valószínű, hogy a differenciáltabb, minél több egymással összefüggő elemet figyelembe vevő, minél inkább a jelenlétre összpontosító kormányzás a hatékonyabb. Amelyik bevonja az embereket, a közösségeket, amelyik erőt ad, és nem elvon, amelyik a demokráciának a chestertoni megfogalmazásában hisz, amely szerint az emberiség elismeri az egyetemes emberi funkciókat, és a demokrácia a kormányzást is ezek közé sorolja. Ez a demokráciafelfogás, amelyben mi is hiszünk, ellentétes azzal a központosító, hatalomcentrikus felfogással, amely a mai kormányzat sajátja.
A Nyugati pályaudvar mellett kijelölt helyszín a lehetőségek között valóban a legjobbnak tűnik, de csak olyan időszakban, amikor ilyen horderejű vállalkozás feltételei, eszmeisége biztos alapon nyugszik, és nem újabb kormányzati erőszak megnyilvánulása a vállalkozás, még támogatható is lenne. Ugyanakkor az is kimondható, hogy a helyszín drága is, mivel a szanálás, a járulékos infrastruktúra-beruházások szükséglete – útépítés, közművek, vasútfejlesztés, kapcsolódó területek fejlesztése – a tervezett költségeket jelentősen meghaladják majd. Amit nem itt fognak elszámolni, hanem más önkormányzati és egyéb forrásokra támaszkodnak majd annak érdekében, hogy az eltervezett és parlamenti döntést igénylő 50 milliárdos beruházási határt ne lépjék túl. Ebből látszik igazán, hogy az egész ötlet mögött nagyszabású telekspekuláció húzódik meg. Az egész program az államilag elősegített korrupció melegágya lesz. Egy biztos, államilag garantált beruházás lenne a mozdonya a tágabb környezet minél intenzívebb kiépítésének, az ebből eredő hasznot viszont mások fölöznék le. Holott ahol az állam invesztál, a hasznot is neki kellene húzni. De ez már ismerős az olyan nagy infrastruktúra-beruházások kapcsán, mint amilyen a metró- vagy az autópálya-építés, különösen a Budapest körüli M0-s körgyűrű, ahol bizony az ingatlanspekuláció erősebbnek bizonyul az állam és az önkormányzatok érdekeinél.
Kérdés, hogy ez a helyszín nem jár-e úgy, mint az Erzsébet téri Nemzeti Színház építése. Azt a helyszínt kritizálnom kellett, mivel véleményem – és a szakma jelentős részének véleménye szerint is – magas akusztikai követelményt támasztó épületegyüttest nem lehet közvetlenül három egymással kereszteződő metróvonal fölé építeni. Ez a negatív adottság hajtotta fel olyan mértékben az építési költségeket, hogy az nem volt vállalható. Amennyiben ez a tervezett létesítmény olyan jó lesz, és a költségei is megfelelőek, továbbá a tágabb környezetben nem az ingatlanspekuláció nyer teret, hanem valóban új, zöldbe ágyazott, nem toronyházakkal benépesített városközpont jön létre a gőzvontatás korából visszamaradt vágánymezők helyén, akkor ezt a hosszú távú programot még támogatni is lehetne. A törekvések eredője sajnos egyelőre nem ebbe az irányba mutat.
Az építészet erkölcsi tett is, ahol viszont az erkölcsi alapok hiányoznak, a tervezési program tisztázatlan, a kormányzás haragban van a tágabb közösséggel, az időpont (a leépítések és a megszorítások közepette) nem megfelelő, nem születhet olyan építészeti alkotás, amely a közvéleményt meggyőzi a kormányzati negyed építésének helyességéről. Az új kormányzati negyed építése pótcselekvés, egy pszeudokormány álságos törekvése, a jó kormányzás helyettesítése.
Ilyen kormány ne építsen emlékművet magának!

A szerző okl. építészmérnök, országgyűlési képviselő (Fidesz)