Pénz és szabadságjogok, avagy mitől jogállam a jogállam?

Megengedhetetlen, ha az állami főhatóságok sehol sem szabályozott informális módszerekkel, leiratokkal, körlevelekkel próbálják érvényre juttatni a központi akaratot. Ezt állapította meg múlt keddi határozatában az Alkotmánybíróság (AB). A testület intőt adott a Pénzügyminisztériumnak és az adóhivatalnak. Az ezzel párhuzamba állítható másik eset, a kordonügy vizsgálata még nem történt meg. Világos azonban, hogy az APEH és a rendőrség vitatott intézkedései egy tőről fakadnak: mindegyik az állampolgárok háta mögött, a világos és követhető szabályok félretételével, pillanatnyi érdekből kívánt a maga módján rendet teremteni. Az egyik pénzt vont el, a másik szabadságjogot.
Az adóhatóság és a Pénzügyminisztérium egy-egy főosztálya 2004-ben adott ki tájékoztatót arról, hogy a Sulinet-program részeként informatikai eszközöket vásárló családok egy része – a nevelőszülők – nem vehetik igénybe a személyijövedelemadó-törvényben meghatározott kedvezményeket. Az APEH lapjában közzétett tájékoztató azt tartalmazta, a két főosztály által megfogalmazott szöveg a jogszabályt ismerteti. Nem tettek utalást arra, hogy az iránymutatást nem kell kötelezően alkalmazni az egyes adózók konkrét ügyeiben.
Az AB leszögezte: tartalma szerint a szöveg nem jogismertetés, hanem jogértelmezés volt. A bírákhoz intézett panasz szerint az állásfoglalás jó néhány családot kizárt a kedvezményből. Csakhogy ezt a tájékoztatót csak az APEH elnöke adhatta volna ki. Emiatt az eleve semmis. Látszólag magától értetődő, hogy mindenki csak olyan szabályt alkothat, amire felhatalmazást kapott. A jogalkotásról szóló törvény pontosan megfogalmazza, hogy a mások számára kötelező előírást, magatartási szabályt az arra jogosult hatóságok és hivatalos emberek milyen formában adhatják ki. Jogállamban ugyanis evidencia, hogy a formai és tartalmi előírásoknak garanciális jelentőségük van. Szemléletes kijelentésével Franco Frattini, az Európai Unió igazságügyi biztosa ezt úgy fogalmazta meg: a rendőrséget azt különbözteti meg a banditáktól, hogy demokratikus módszereket alkalmaz. Adóügyekben pedig köznapi szóhasználattal azt mondhatjuk, a törvényes adóztatás abban különbözik az útonállók, fosztogatók magatartásától, hogy a hatóság a jogszabályokkal előre és pontosan megszabott normák szerint szedi be a pénzt. Nem attól von el összegeket, kedvezményeket, akiket erre valamilyen kiszámíthatatlan megfontolásból utólag kiszemel.
Az Alkotmánybíróság 1992-ben mondta először azt, hogy a körlevelek, leiratok, útmutatások, tájékoztatók és az egyéb informális műfajok nem fogadhatók el sem jogszabályként, sem az állami irányítás egyéb jogi eszközeiként. Jogszabály: a törvény és a rendelet. Az állami irányítás úgynevezett egyéb jogi eszköze lehet a jogértelmező iránymutatás. Ám csak akkor, ha azt a törvényi felhatalmazással rendelkező állami vezető – például az APEH elnöke – adja ki. A főosztályok nincsenek feljogosítva kötelező érvényű jogértelmezésre.
Ha ezektől a szabályoktól eltérnénk, a jogállamot tagadnánk meg. Demokratikus jogállamban ugyanis elemi feltétel, hogy a magatartási szabályokat előre ismerjük. A számonkérés rendjének és feltételeinek is ismertnek kell lenniük. A jog uralma ezt követeli meg. Jogbiztonság nélkül nincs jogállam. A régi módszerek persze ma is jelen vannak. A rendszerváltás előtt is volt alkotmány, voltak törvények, de csak kulisszaként szolgáltak. A népi demokráciában egy másik, rejtett mechanizmus gondoskodott az ügyek elintézéséről.
Az informális műfajok ma az állami szférában, különösen az adó- és a rendészeti ügyekben érvényesülnek. A négyévi semmittevés, másfél évi hazudozás után ismét megválasztott kormányzat leginkább ezen a két területen él a hajdan bevált módszerekkel. S ennek nemcsak az állampolgárok a szenvedő alanyai, hanem az állami alkalmazottak is. Csak sajnálni lehet, hogy a Medgyessy-kormány idején súlyos létszámcsökkentésre ítélt adóügyi apparátust újabb és újabb rögtönzésekre kényszeríti a pénzügyi válságot előidéző hatalom. Hol ezt, hol azt a réteget kellene megszorítaniuk. Amellett, hogy az adótörvények maguk is kiszámíthatatlanok, a napi jogalkalmazási gyakorlatnak is hozzá kellene járulnia a kedvezmények csökkentéséhez, megvonásához. Így próbálta meg a pénzügyi kormányzat kiszorítani az eva hatálya alól az őstermelőket és a régi bankszámlával rendelkező adózókat. Emellett a regisztrációs adó, a házipénztáradó és az elvárt adó sem állta ki az alkotmányosság, a jogszerűség próbáját.
Pénzt vagy életet! A terjedő informális irányítási gyakorlatot figyelembe véve ezt így mondhatjuk: Pénzt vagy szabadságjogot. Avagy mind a kettőt. Az államkasszát valahogyan fel kell tölteni. Az életkörülményeik romlása és a hazugságokon alapuló kormányzás ellen tiltakozó embereket pedig el kell hallgattatni. A kollektív véleménynyilvánítás jogát gyakorló állampolgárokat ezért tiltotta ki a Kossuth térről tavaly október 23-án a rendőrség. A budapesti főkapitány döntéséről jó ideig azt sem lehetett tudni, írásba foglalták-e egyáltalán. A viszszásságokra csak akkor derült fény, amikor lapunk az adatvédelmi biztos megkérdezése után erről tájékozódni kívánt.
A kordon létjogosultságát később minden politikai erő megkérdőjelezte. A Magyar Helsinki Bizottság az Alkotmánybírósághoz fordult, hogy tisztázza az intézkedés jogi alapjait. A jogvédő szervezet úgy véli, mindenekelőtt a rendőrségi törvény hibáztatható a történtekért. Homályos rendelkezéseivel ez adott alapot arra, hogy az erőszakszervezet tetszés szerinti időre kerítést vonjon a Kossuth tér köré. Az sem derül ki, hol és milyen feltétellel kérhet valaki jogorvoslatot. Az bizonyos, hogy a Boross Péter belügyminisztersége idején kidolgozott 1994. évi rendőrségi törvény számos hibában szenved. Így a rendőrség szinte válogatás nélkül vetheti be a különböző súlyosságú kényszerítő eszközöket a könnygáztól a vízágyúig. A hajdani kodifikátorok számlájára írható az a rendelkezés is, amely az utcai szemlélődőt egy kategóriába sorolja a veszélyes rendbontókkal.
Lenne tehát mit korrigálni a törvényen. Ám az ma sem vitatható, hogy símaszkban, viperával, azonosító jelvény nélkül egyetlen rendőr sem vehetne részt tömegoszlatásban. A rendőrről ugyanis – az AB egy korábbi határozata értelmében – az intézkedéskor ki kell derülnie, hogy személyében az államhatalom vesz részt a polgárok ügyeiben. Ettől jogállam a jogállam.
A kormány új kommunikációs szervezetet állít fel. A hamisságra épülő politikát megpróbálja a leghatékonyabb módon eljuttatni a közönséghez. Ezzel csak súlyosbítja a jogállam sérelmeit.