9/17

Alighogy 2006. szeptember 17-én több médium nyilvánvalóan szervezett kiszivárogtatás révén nyilvánosságra hozta a miniszterelnök őszödi beszédét, még aznap este 20 óra 30 perces bejegyzéssel a következőt olvashattuk Gyurcsány Ferenc naplójában: „Kikerült egy hangfelvétel, nem tudom, hogyan és nem tudom miért, de nem bánom. És nem is szégyellem. Szenvedélyes beszédet mondtam május végén Balatonőszödön a frakcióülésen. Szenvedélyeset és szabad szájút, olyat, amilyet az ember a sajátjainak, barátainak, kollégáinak időnként mond.” Az elmúlt tizenhét év magyar politikatörténetének egyik legnagyobb vihart kavart beszédéről és annak következményeiről van szó. A következmények sora még ma sem zárult le. Ráadásul ma is több a kérdés, mint a válasz a beszéddel kapcsolatban. Érdekes volna tudni, hogy mikor és milyen céllal fogant meg a beszéd elmondásának ötlete a posztszocialista vezérben? Kik voltak a tanácsadók? Milyen stratégiába illeszkedett a beszéd? Tervezett volt-e a beszéd nyilvánosságra kerülése? – ha így tesszük fel a kérdést, akkor szinte mellékes, hogy ténylegesen hogyan és ki hozta nyilvánosságra. Ebben az esetben csupán az a kérdés, hogy mekkora volt a beavatottak köre. Miért hallgattak május óta a képviselők a beszédről? Nem tartották fontosnak, mert rendre hasonló módon szokta őket a vezér tréningezni? Vagy elhangzott egyéb is, ami miatt semmi nem szivárgott ki szeptember 17-ig? Bármi volt is a terv, a közvetlen hatása az volt a beszédnek, hogy a szocialista pártot kollektív cselekvésre, hitvallásra késztette a miniszterelnök, hozzáláncolta a győzedelmes vezérhez. Hiszen a siker mindent igazol. Vajon a politikában történt-e valaha is valami nagyszerű eredendő bűn elkövetése nélkül? A nagyszerű kommunista utópia megvalósítása mégis csak véres hatalomátvétellel kezdődött 1917-ben, emberek millióit ölték meg, mindenkit, aki útjában állt a kommunista hatalomátvételnek és megszilárdításának; vérrel öntözték a magyar kommunista hatalom fáját is az első perctől kezdve. Vagy a francia forradalom talán békés volt? Vagy Róma alapítása nem testvérgyilkossággal kezdődött? A politika a hatalomról szól, és ennek megszerzéséhez és megtartásához a posztkommunisták technikai-manipulatív eszköztára elég gazdag. Az őszödi beszéd önmagában jelentéktelen, a nyilvánosságra kerülésének körülményei és a célja tették fontossá. Az őszödi beszéd politikai válságot robbantott ki, amelyet ha nem tudunk kezelni, alkotmányos válsággá nőhet.
A gőzkieresztés módszere
A szocialista pártvezérnek és szabad demokrata szövetségeseinek két égető feladatot kellett megoldani a 2006-os választásokat követően: a durva megszorítások reformretorikává alakítását és az önkormányzati választások várható vereségének a minimalizálását, illetve Budapest – minden körülmények közötti – megtartását. Hogyan lehet öszszekapcsolni ezt a két feladatot? Gőzkieresztéssel, melynek minden hordalékát az ellenzék nyakába lehet önteni. Működőképes érdekvédelmi intézményekkel akár a szakszervezetek által szervezett tömegtüntetéseken keresztül is meg lehetett volna oldani – de nem Magyarországon. A posztkommunista világban „a szakszervezetek bűzlenek a szocializmustól” (Der Spiegel online, 2005. dec. 21.), ezért alkalmatlanok a gőzkieresztés funkciójára. Akkor marad a korlátozott lázadás: aki végigkísérte a tévészékház ostromát, láthatta, hogyan alakult át a spontán tüntetés erőszakos cselekményekké. Az MTV biztonsági szolgálatának egyik embere rutinfeladatként fogta fel az odaérkező tüntetők elzavarását, a petíció szót talán nem is értette. Vagy nagyon is… Amikor az egyik tüntető közölte, hogy akkor tízezer ember fog megindulni a Kossuth térről, ő vállat vont, és a rendőrséget emlegette. Korunkra nemcsak a bűn, de a forradalom is banálissá vált. Miket lehetett hallani a fölvételek alapján az ostrom közben? „Ez forradalom!”, „Hazaáruló!”, „Gyurcsány, takarodj!”, „Szabadság!”, „Magyar rendőr velünk van!”, „Hol vagy, Feri?”, „Takarodj!”, „Győzni fogunk!” és így tovább. Az ostromlók forradalmat akartak, és a hangadók között voltak megfontoltak is: elhangzott, hogy „Ne rongáljatok!”, mert provokátorok vannak közöttünk, a fölgyújtott autókhoz kiérkező tűzoltóknak utat engedtek az ostromlók, meg is tapsolták őket. Politikai tartalma volt az ostromnak, amely jogi-közrendészeti értelemben persze erőszaknak, rongálásnak és hivatalos személyek elleni erőszaknak volt minősíthető. Emiatt parlamenti párt nem állhatott mögéjük, az ostromlók és a rákövetkező hetek, hónapok tüntetői kellő politikai támogatottság nélkül maradtak. Amikor ezt fölismerték, saját politikai képviseletet és intézményt akartak létrehozni, mondván, a jelenlegi alkotmányos rend nem képes a kialakult helyzetet kezelni, ezért új alkotmányozó nemzetgyűlésre van szükség. A ki sem robbant forradalom elárvult, a gőz pedig kétféle értelemben is távozott: a tévét csigaként hátán hordó lakosság nagy része elborzonghatott a látszólagos biztonságot nyújtó otthon falai között, a cselekvők pedig kiordíthatták magukból: „Azt hiszed, Gyurcsány, hogy mindig neked lesz igazad?!” Gyurcsány pedig dörzsölhette a kezét, egyelőre neki lett igaza. A nép nagy része elbizonytalanodott, félelemmel telt el, és inkább a kisebbik rosszat választotta – kifizette a megemelt gázszámlát, illetve az ellenzékre rá lehetett húzni az erőszak vádját. Demszky nem győzött pózolni az égő MTV-székház előtt, s igaza volt, Budapest balliberális kézben maradt. Még az is kalkulálható politikai veszteség volt, hogy a köztársasági elnök megszólalt, hogy politikai hazugsággal nem lehet demokratikusan kormányozni. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsa szintén reagált szeptember 20-án: „Hazugságra egységes társadalom nem épülhet.” Se szeri, se száma nem volt a dühödt írásoknak és megnyilvánulásoknak. De vajon a hazugság a fő probléma, vagy nem inkább egy hatalmi technika, amellyel a ma is hatalmon lévők dolgoznak?
Hatalmi technikák
Ha a hatalom egyetlen eszköze a hazugság volna, akkor a leleplezéssel meg is lehetne buktatni. Csakhogy a hazugságnak ezer formája van, másrészt csupán egyetlen a sok eszköz közül. Először is, a posztkommunista demokráciák sajátossága, hogy az alkotmányos rend által előírt hatalmi struktúra nem esik egybe a tényleges hatalmi struktúrával. Ennek legfontosabb jele, hogy a régi ügynök- és besúgóhálózatot ma sem ismerjük. Nem tudhatjuk, ki, milyen módon függ nem nyilvános szálaktól, adott esetben mi miért történik, ki a haszonélvezője egy döntésnek. Másodszor, a hatalommegtartás további eszköze a hatalmi apparátusba tartozó emberek állandó mozgatása: miniszterek látszólag ok nélküli rotálása ennek jele. Harmadszor, mindig te minősíts először: Gyurcsány Ferenc retorikájának lényege, hogy állandóan két részre osztja a dolgokat: ez rossz, az meg jó, vagyis folyamatosan moralizál. A hazug ideologikus politika sem lehet meg erkölcsi tartalmak nélkül, sőt, folyamatosan erkölcsi magaslatokra kíván hágni. A baloldali politika – mivel valójában nincs jó véleménye az emberekről, sőt az eredeti antropológiai optimizmusa mára pesszimistává vált – célja az igazság valóságába vetett bizalom rombolása: a jelen mindig rosszabb, mint amilyen lehetne („lám, még én is milyen esendő vagyok, még hazudni is szoktam”), vagyis a jövő van csak igazán a birtokunkban, arról bármi szépet mondhatunk, csak „szenvedélyesen” kell róla beszélni. Medgyessy ebben gyenge volt, Gyurcsány viszont az eksztatikusságig tudja magát hergelni a jövő felvázolásában. Ez a fő eszköze. Negyedszer, lopd el ellenfeled jelszavait, érveit, légy a politika szarkája. Ezzel képes lehetsz ellenfeledet megkülönböztethetetlenné tenni, persze ez csak a döntetlenhez elég. Ötödször, állítsd másokról azt, ami rád passzol: ha loptam, állítsd, hogy az ellenfeled lopott; ha pojácának neveznek, jelentsd ki ellenfeledről, hogy pojáca. Hatodszor, ha valamiben vesztésre állsz, ne nagyobb erővel, szemtől szembe próbáld legyőzni az ellenfelet, hanem keresztirányból támadj: ha hazudtam, és lelepleződöm, akkor nem azt kell bebizonyítani, hogy nem hazudtam, hanem be kell bizonyítani, ez a legjobb, amit tehettem, a hazugság valójában fel nem ismert igazság. Innen a napló kitétele: „nem is szégyellem” – csak az igazságot nem szégyelli az ember. A magyar ember egyik vonása, hogy indulatból és gyorsan cselekszik, erőt erővel akar legyőzni, ami igaz, csak nem feltétlenül direkt módon célszerű szembeszállni.
Mélyen megvetett választók
Hetedszer, a rendelkezésre álló médiát használd sulykolásra, a közszolgálati médiát pedig bulvárosítsd, hogy minél egyszerűbb tartalmak érjék el a választókat. Valójában mélyen megvetik a választókat, hiszen már a kommunizmus is csak az emberek értetlenségén bukott el. Végül a politikát fogd fel úgy, hogy „vagy te, vagy én”, de ezt rejtsd el: az emberek nem szeretnek az igazsággal szembesülni, ezért ne terheld őket ezzel. Hogy a politika valójában durva, nemtelen küzdelem, ezen a demokrácia csak annyit tud segíteni, hogy az éles konfliktusokat tompítja, intézményes puffereket épít be, földarabolja a hatalmat, de a politika eredeti, nyers természetét nem tudja megszüntetni. Viszont aki jobban el tudja hitetni magáról, hogy számára a politika csak a szükséges mértékig szól a hatalomról, hogy a hatalom csupán valami jó elérésének eszköze, az nyerhet.
Nagyot hibázott a két kormányzó párt, amikor Gyurcsány Ferencnek bizalmat szavazott a tavaly őszi parlamenti bizalmi szavazáson. Felelősségközösséget vállaltak azzal az emberrel, aki a hatalmat „a ma te nekem, holnap én neked” elvre alapozza. A politika hatalommal való kalmárkodás is, de ha csak ennyi volna, akkor bármelyik üzletemberből lehetne politikus. Az őszödi beszéd nem volt és nem lehet őszinte beszéd, mert senki nem lehet önmaga bírája. Ez a beszéd ezért lett a hazugság és a bizalom lerombolásának szimbóluma.

A szerző filozófus, egyetemi tanár