A felelősség tisztázásának szükségességéről

Tizenhét éve vagyok parlamenti képviselő. Mindig is nagyon zavart, hogy a demokrácia egyik legfontosabb elvének, a felelősségnek a kérdésében nem látunk tisztán, illetve sokan és sokszor próbálják szétkenni, elmaszatolni a tényleges és konkrét döntési kompetenciákat, jogosítványokat.
Az egyik legfontosabb félreértés, illetve félremagyarázás a parlament szerepével kapcsolatos. Elöljáróban nem árt tisztázni, hogy ott az ellenzéknek a kétharmados törvények kivételével semmilyen érdemi döntési jogosítványa nincs. (Ez a kivétel is csak akkor érvényesül, ha a mandátumaránya eléri az egyharmadot – s ez a kritérium például 1994 és 1998 között nem teljesült!) Interpellálhat, felszólalhat ugyan bizonyos korlátok között vagy akár önálló kezdeményezésekkel is élhet, de lényegében ennyi. Semmiféle garancia nincs ugyanis rá, hogy ezeket a véleményeket, álláspontokat a többség figyelembe veszi, beépíti a jogszabályokba, illetve a hatalomgyakorlásának módszereibe, céljaiba. Még a napirend összeállításánál, tehát az „üres szóbeszéd” használatánál sincs semmi bebiztosítva az ellenzék számára. Hiszen vita esetén a kormánypárti házelnök által összeállított napirend lesz irányadó az egyszerű kormánypárti többség akaratából. Ezért is lett volna 2002-ben óriási jelentősége annak, ha a közös ellenzéki frakció esetén a szokásjog szerint a legnagyobb frakció – jelesül az egységes jobboldal – jelölhette volna az akkori parlamenti testület házelnöki posztjára a saját jelöltjét. Ez a cél azonban a Magyar Demokrata Fórum politikájával nem egyezett, így az ő ellenállásuk miatt nem is valósulhatott meg.
Ha tisztán akarjuk látni a parlamenti felelősséget, akkor még ennél is tovább kell mennünk. Annyit már látunk, hogy az ellenzéknek lényegében annyi lehetősége van, hogy szólhat, kezdeményezhet. De a parlamenti többség – amennyiben egységes – nyugodtan kormányozhat. Ám aki ebből a tényből azt a következtetést vonja le, hogy az igazi hatalom a parlamenti képviselők kezében van, az téved. Legalábbis a tapasztalatok alapján ez nincs így. Az erejük attól függ, hogy mennyire informáltak, illetve mennyire tudnak megszerveződni. Közeledve az őszödi beszéd kikerülésének egyéves évfordulójához, bizonyosak lehetünk abban, hogy például a szocialista frakcióban ez az informáltság, pontos ismeret még nagyjából sem volt meg a Gyurcsány-féle hatalomátvételt követően 2004–2005-ben. Ezért is született maga a beszéd. A tovább már nem fenntartható hazugság beismeréseként. Azért, mert menet közben megváltozott a miniszterelnök érdeke. A választásokig az engedelmes és bizakodó szocialista kampánycsapat kellett neki, azt követően pedig az elkerülhetetlen megszorításokat akceptáló, azokba beletörődő baloldal.
Ugyan a parlamenti többség hozza meg a legfontosabb jogszabályokat, de ez valójában csak formálisan van így. Például a sokszor húsba vágó kormányrendeleteket – többek között szinte az egész lakástámogatási rendszert – közvetlenül a minisztériumok, illetve a kormány alkotja meg, mégpedig a parlamenti képviselők látókörén kívül. A rendszerváltás óta meghozott több tízezer parlamenti döntésből pedig szerintem a százas nagyságrendet, tehát egy százalékot sem éri el azoknak a döntéseknek a száma, amikor a kormány véleményével szemben született meg parlamenti állásfoglalás. Ráadásul ezek egy része lényegtelen ügynek volt mondható, egy másik részét pedig vagy elszabotálták vagy viszszacsináltatták a Tisztelt Házzal a kormányzati döntéshozók.
Ezért is mondtam sokszor a parlament egyik legfontosabb bizottságának, a költségvetési bizottságnak az ülésén mikrofonba és mikrofonon kívül is, hogy a kormányzatot igazából a kormányzati többség tudja ellenőrizni, felügyelni. Tudná. Ha akarná. Azonban sokszor kényelemből, sokszor tudatlanságból, sokszor túlzott lojalitásból ez többnyire nem valósul meg. Márpedig meggyőződésem szerint, ha nem is nyilvánosan, de a döntés-előkészítéskor, illetve menet közben sokkal több korrekcióra lenne szükség. Mind koncepcionálisan, mind szakmai, de még nyelvhelyességi szempontból is sokszor nagyon silány a kormányzati előterjesztések színvonala. A legelső lépésnek, illetve feltételnek persze annak kellene lennie, hogy felkészült, stratégiailag is gondolkodni tudó, jó személyi politikával és vezetői képességekkel megáldott minisztereket válasszanak. Mert ahogy a találó magyar közmondás állítja: fejétől bűzlik a hal. Miért írom le most mindezt? Azért, hogy tisztábban lássunk, illetve azért is, hogy tanuljunk a jelenlegi kormányzat és parlamenti többség hibáiból. A köztársasági elnök úrnak az államra és a piacra vonatkoztatott megjegyzésére asszociálva ugyanis megállapítható, hogy az erős miniszterelnöknek és az erős kormánynak igenis az erős parlamenti többség a párja. Olyan, amely egyszerre koncepciózus, rugalmas és mégis eltökélt. S nem olyan, amilyen a mostani. Ebben is változásra lenne szükség.

A szerző közgazdász, országgyűlési képviselő (Fidesz)