A koalíció véleménymonopóliuma

Mostanában sötét látomások árnyékában élek. Sokat gondolok ugyanis a pontosan hatvan évvel ezelőtt megélt kékcédulás választásokra, amelyeknek körülményei kísértetiesen emlékeztetnek a múlt évi országgyűlési választásokéra. Egyéb aggasztó körülmények dacára titokban mégis bízom abban, hogy nem következik be mégsem egy újabb fordulat éve. Ilyen előzmények után – eligazításként – nehezen vártam hát az általam nagyra becsült, nemzetközileg is elismert kiváló alkotmányjogásznak, a köztársasági elnöknek az Országgyűlés őszi ülésszakát megnyitó napirend előtti felszólalását.
Sokat csalódott vénember létemre azonban a megegyezést, a felek közt feszülő súlyos ellentétek miatt, mégsem tartom időszerűnek. Fenntartás nélkül egyetértek viszont azzal, hogy az alapintézményekbe vetett bizalom és társadalmi támogatás nélkül nem lehet a még oly szükséges reformokat sem elfogadtatni. „A bizalmat a világos értékrend, a pontos fogalomhasználat, a tiszta beszéd táplálja”, állítja – megalapozottan – az alkotmányjogász. E követelményeknek az alkotmány maradéktalanul megfelel, ezért nem is szokott reagálni a hozzá tömegesen eljuttatott alkotmányozási tervezetekre. Ez az a része Sólyom László napirend előtti felszólalásának, amely számomra nem maradéktalanul meggyőző. Felkeltette ugyanis figyelmemet Jobbágyi Gábor egyetemi tanár Hiányzó alkotmányos törvények című színvonalas dolgozata (Magyar Nemzet, 2007. szeptember 12.), amely arról szól, hogy az alkotmány és annak kiegészítéseként alkotott egyéb törvényeink hiányos szabályozása miatt „a miniszterelnök, a kormánytagok s a képviselők büntetőjogilag ugyanúgy érinthetetlenek, mint a volt kommunista nómenklatúra tagjai voltak”. Továbbá a szerző a választási rendszer legnagyobb hibájának tartja, hogy a választási visszaélések, csalások ellen gyakorlatilag nincs védelem, a jogorvoslat csupán formai. Az újdonsült milliárdosok korszakában nem lehetünk biztosak abban, hogy csupa Grál-lovag kormányozza az országot; sőt, abban sem lehetünk biztosak, hogy a kékcédulás szavazások korszaka véget ért. Nagyobb biztonságot jelentene tehát számunkra, ha az ilyen aggasztó jelenségek megoldását célzó alkotmánymódosítási tervezetek felkeltenék az államfő érdeklődését. Hisz nincs olyan jogszabály, amelynél tökéletesebbet, biztonságosabbat elképzelni nem lehet. Egyetértünk viszont azzal, hogy a 23 millió románnal való fenyegetés tipikus szélsőjobboldali érvelés volt (még akkor is, ha nem kifejezetten arról az oldalról hangzott el).
Megnyugtató, hogy Sólyom László egyetért az SZDSZ frakcióvezetőjével abban: nincs hazánkban fasisztaveszély. Mégsem ért egyet a kormánnyal abban, hogy a véleménynyilvánítási szabadság, a gyülekezés, továbbá az egyesülési jog korlátozására készül, továbbá a közösségek megsértését a polgári jogban szankcionálná. Ezt nem lehet megtenni ugyanis anélkül, hogy a jogalkotó ne korlátozná mindenki alapvető politikai jogait. Egyetértünk Sólyom Lászlóval abban is, hogy nincs szükség – a Gyurcsány Ferenc által felemlegetett „zéró tolerancia” jegyében – e tekintetben újabb jogalkotásra. Kihívó választ adott huszonnégy órán belül erre az ellenvetésre az MSZP fiatal jogásza, Bárándy Gergely, aki a polgári törvénykönyv megfelelő módosítását nem tartja elegendőnek, mert – szerinte – büntetőjogi szankciókra is szükség van.
Szakbarbárként az a benyomásom, hogy a koalíciós pártok két alkotmánytörvény együttes alkalmazásával érvényesítik érdekeiket. Ha saját alapvető alkotmányos jogaikat kívánják érvényesíteni, akkor sikerrel hivatkoznak az államfő által glorifikált, a kerekasztal közbejöttével kodifikált, ma is hatályos alaptörvényre. Ha pedig az ellenérdekű fél érdekeinek érvényesítése kerül szóba, akkor a talonból előkerül a jó öreg lenini alkotmány (1949. évi XX. tv.). Ennek az a gyakorlati következménye, hogy a szeplőtlen előéletű Zuschlag János kedvére zsidózhat; a másik szocialista politikus pedig kedve szerint titulálhatja Deutsch-Für Tamást a Fidesz kettes számú díszzsidajának. Ez pedig a kormánykoalíció véleménymonopóliumának zsákutcájába, vagyis oda vezet, hogy még a lenini alkotmánynak a törvény előtti egyenlőségre vonatkozó rendelkezései is sérelmet szenvednek [61. § (1) bek.]. Némi megnyugvást jelent számomra, hogy az antiszemita jelző vele szemben való alkalmazása miatt Semjén Zsolt személyhez fűződő jogainak védelme végett egy újságíró ellen pert indít. Hiszek Montesqieu-ben, az államhatalmi ágak szétválasztásában, tehát abban: nem a végrehajtói, hanem a bírói államhatalmi ág mondja ki a végső szót.

A szerző nyugalmazott ügyvéd