Egy következmények nélküli ország

Alapkérdés a demokratikus joggyakorlatban, hogy a nyilvánosságnak szánt beszédek mikor, milyen esetben és tartalommal válnak uszítássá, azaz olyan erőteljes indulatokat kiváltó megnyilvánulásokká, amelyek társadalmi csoportokat veszélyes helyzetbe hozhatnak. Azaz mikor és milyen körülmények között lehet egy nyilvánosságnak szánt beszéd elmondójával szemben a büntetőjog eszközeivel fellépni. Nos, ezen jogi alapprobléma egyfajta értelmezése kapcsán formálódott ki az Egyesült Államokban a clear and present danger fogalma, amelyet először Oliver Wendell Holmes Jr. használt 1919-ben (a Schenck versus USA perben). Magyarra fordítva ez világos és közvetlen (jelenvaló) veszélyt jelent; vagyis egy nyilvános beszéd vagy szöveg akkor válik büntetőjogilag is kezelhetővé (uszítás, erőszakra való felbujtás stb. címén), ha hatásában világos és közvetlen veszélyt jelent egy népcsoport, egy társadalmi csoport, ne adj’ isten, egy ország számára. Amikor erről van szó, általában egyének által elmondott beszédekre gondolunk, holott világos és közvetlen veszélyt jelentő beszédeket és nyilatkozatokat mondhatnak és tehetnek intézmények, szervezetek, sőt – horribile dictu – még kormányok, sőt kormányfők is.
Mindezt azért fontos hozzátenni, mert ha alaposabban megvizsgáljuk a jelenlegi Gyurcsány-kormány és különösen a kormányfő elmúlt időszakbeli megnyilvánulásait, ki kell jelentsük, hogy ezek nem állnak nagyon távol a clear and present danger fogalmától. Másképpen és durvábban, sokakban alakulhat ki az a vélemény – talán nem teljesen alaptalanul –, hogy a Gyurcsány-kormány egyes megnyilvánulásai és tevékenységei világos és közvetlen veszélyt jelentenek.
Kérdés persze, kire, kikre nézve jelentenek veszélyt.
Ennek megértéséhez konkrétan a Magyar Gárda megalakulásával kapcsolatos kormányzati, illetve kormányfői megnyilvánulások vezetnek közelebb. Amikor Gyurcsány Ferenc felsorakoztatta kormánya összes tagját a sajtó előtt, akkor arról beszélt, hogy Magyarországon újjáéledt a szélsőjobboldal, azaz erősödik a fasizmus, s ez ellen mindenkinek fel kell lépnie, fel kell szólalnia, és el kell határolódnia, mind a köztársasági elnöknek, mind a történelmi egyházak vezetőinek és a legnagyobb ellenzéki pártszövetség vezetőinek. A kormány állásfoglalása szerint a magyar politikai és közéletben a szélsőjobb, a neonáci szemlélet teret nyert, s ezzel szemben zéró toleranciát kell felmutatni.
Nos, ezzel szemben meg kell állapítani: minden mértékadó magyar és nemzetközi közvélemény-kutatás szerint a magyar emberek körében nagyon szerény mértékben mutatható ki antiszemitizmus, nem jelentős az idegengyűlölet, nem elfogadottak a szélsőséges, fasiszta, náci nézetek – illetve az ezek iránti fogékonyság olyan csekély mértékű, hogy nem jelent semmiféle veszélyt Magyarország mindennapi életére. Európai összehasonlításban messze megálljuk a helyünket, sőt inkább az mutatható ki, hogy a magyar emberek sok országgal összevetve toleránsabbak, befogadóbbak, nyitottabbak az idegenekkel szemben. Ráadásul ezt nemcsak felmérések bizonyítják, hanem például maga Eörsi Mátyás, az SZDSZ frakcióvezetője (!) is erről beszélt azon a nemzetközi sajtótájékoztatón, amelyet Dávid Ibolya hozott össze az öt parlamenti párt részvételével. Eörsi – nyilván Gyurcsányt igencsak meglepve – arról beszélt, hogy Magyarországon nincs fasizmus és nincs fasizálódás, Magyarország egy megbízható, demokratikus ország. Márpedig az ő szavai – mint koalíciós partneréé – fontosak, nem beszélve arról, hogy korábban mindig a szabad demokraták kiabáltak a leghangosabban a fasiszta- és antiszemita-veszélyről. Úgy látszik, Gyurcsány szabad demokratább lett a szabad demokratáknál…
De ezen túl vegyük észre azt is, hogy térségünkben körülnézve éppen a magyar politikai és közéletben van a legkevésbé jelen a szélsőjobboldal! Vajon Szlovákiában nem az elvakult magyargyűlöletéért hírhedt Ján Slota pártja az egyik tagja a „baloldali” kormánykoalíciónak? Vajon nem a Kaczynski ikrek által vezetett lengyel kormánykoalícióban voltak jelen egészen a koalíció felbomlásáig szélsőségbe hajló, radikális jobboldali pártok? Vajon nem a cseh parlament szerves, kikerülhetetlen tagja a cseh kommunista párt, amely ugyan szélsőbaloldali, de azért ugye talán a szélsőbal sem olyan szimpatikus? Vajon nem Németországban tüntetnek állandóan neonáci csoportok, júniusban a G8-csúcs idején éppen Berlinben, a brandenburgi kapunál, mindenféle előzetes bejelentés nélkül? S vajon Dániában, Hollandiában, Svájcban és más országokban nincsenek-e jelen a parlamentben radikális nemzeti pártok, hogy Ausztriáról ne is beszéljünk, ahol évekig a kormánykoalíció tagja volt a Jörg Haider vezette, sokak által náci reminiszcenciákat felmutató párt?
A válasz mindenütt: de igen. Magyarország szinte egyedüli (!) a térségben a tekintetben, hogy nálunk csak négy évig tudott jelen lenni a parlamentben a MIÉP, s azóta nemhogy szélsőséges, de radikális pártok nélkül működik az Országgyűlés. Ez azt mutatja, hogy a magyar választópolgárok szinte szokatlanul józan, megfontolt módon újra és újra kiszavazzák a parlamentből még a radikálisokat is – akik nem keverendők össze a szélsőségesekkel –, nem adnak teret nekik a közéletben, így utóbbiak a margóra kényszerülnek. Nyugodtan kimondhatjuk, a magyar választók elsöprő többsége a mérsékelt jobb- vagy baloldali politika híve, s nem rokonszenvez a szélsőségekkel.
Ehhez képest mit tesz és miről beszél Gyurcsány és kormánya? Létrehoz egy virtuális, nem létező valóságképet, amely arról szól, hogy Magyarországon – a Magyar Gárda megjelenése ürügyén – a politikai és közéletben fasizálódás zajlik, erősödik a neonácizmus és az antiszemitizmus, az ország lényegében veszélybe került, s ezért a társadalom minden tagjának és szereplőjének fel kell lépnie ezen jelenségekkel szemben.
Mit is csinál Gyurcsány és csapata?
1. Egy nem létező, virtuális Magyarország-kép létrehozásával manipulálja és hiszterizálja a közvéleményt azzal, hogy veszélyben az ország.
2. Ellenségképet kreál, miután fasisztaveszélyről, neonáci csoportok erősödéséről beszél, amelyekkel szemben fel kell lépni.
3. Provokálja az embereket, az intézményeket, a legfőbb közjogi méltóságot, az ellenzéki pártokat, az egyházakat, s mindenkit az általa hamisan kialakított valóságképnek megfelelő lépésekre kényszerít.
4. Mindezek következtében indulatokat szít a társadalomban, gyűlöletet kelt, egymásnak ugraszt társadalmi csoportokat, már-már polgárháborús hangulatot alakít ki.
Mi ennek a következménye? „Csupán” annyi, hogy egy békeszerető, a szélsőségekkel szemben immunis, józan beállítottságú országban indulatokat kelt, felzaklatja az állampolgárokat, azaz egy polgárháborútól alapvetően irtózó, nyugodtságra vágyó országot nyugtalanná, feszültté, indulatossá, erőszakossá tesz. Ne legyünk restek kimondani: ezt a diktatúrák szokták tenni, méghozzá az Oszd meg és uralkodj! unos-untig ismert elvét alkalmazva. Osztályharcot gerjesztve, amelyben a hatalom még egy irgalmatlanul gyenge és káros kormányzati teljesítmény esetében is fenntartható marad.
A kormányfő és a kormány ezen megnyilvánulásai akár nyílt és közvetlen veszélyt is jelenthetnek, ugyanis a Magyar Gárda ürügyén fasisztának kiáltja ki nemcsak a Jobbikot, hanem részben a Fideszt is, hiszen utóbbi nem határolódik el minden órában és percben a Jobbiktól, tehát – szerintük – azonosul a céljaival. Ezáltal létezik két párt, amelyik immár nem politikai ellenfél, hanem ellenség, amellyel szemben a leghatározottabb fellépés is megengedhető. Miután a Fidesz tábora legalább az ország egyik felét alkotja, s ha ezen megközelítésben az ország fele fasiszta vagy afelé hajlik, akkor már közel járunk ahhoz, hogy a polgárháború és az osztályharc szükséges és elengedhetetlen. Tudom, kemény szavak ezek, de a kormányfői és kormányzati megnyilvánulások vannak olyan veszélyesek, hogy kertelés nélkül beszéljünk belső logikájukról és összefüggéseikről.
A kormányfő és a kormány tehát a Magyar Gárdával és a Jobbikkal, valamint a Fidesszel kapcsolatos – megalapozatlan – vádjaival hisztériát kelt az országban. Ennek fő célja nyilvánvalóan az, hogy az emberek figyelme elterelődjön az ország válságos gazdasági és erkölcsi állapotairól. Idézzük csak fel – Debreczeni József kormányfőről írt könyvét felhasználva – Gyurcsány Ferenc korábbi politikai húzásainak logikáját!
1. Ő volt az, aki 2001 végén, 2002 elején az Orbán–Nastase-megállapodás kapcsán 23 millió román Magyarországra érkezésének bedobásával rémisztgette a közvéleményt, alapozva az emberekben meglévő, természetes egzisztenciális félelemre és a munkahelyféltésre.
2. Ő volt az, aki 2002 áprilisában a szocialisták számára veszni látszó választási esélyeket visszahozandó, Kövér László „köteles” beszédének nyilvánosság elé vitelét javasolta, a politikus mondanivalójának elferdítésével azzal hiszterizálva a közvéleményt, hogy a Fidesz olyan párt, amelyik öngyilkosságba akarja hajszolni politikai ellenfeleit. Ismét félelem- és gyűlöletkeltés.
3. Végül ő volt az, aki a 2004. decemberi népszavazáskor a kettős állampolgárság esetleges megadása kapcsán a határon túli magyarokkal (!) kapcsolatban élesztette fel az anyaországi magyarok egzisztenciális félelmét. Vagyis ekkor már magyar embereket állított szembe magyar emberekkel, olyan „sikeresen”, hogy sajnos a mai napig tartó, nehezen kiheverhető indulatok alakultak ki a határon túli magyarokban anyaországi honfitársaikkal szemben. Ez kétségtelenül Gyurcsány Ferenc egyik legnagyobb történelmi bűne, aminek, félek, nincs és nem is lesz tudatában talán soha.
S ugyancsak Gyurcsány az, aki 2007 őszének eleje óta a katasztrofális kormányzati teljesítményt ellensúlyozandó, immáron az anyaországon belüli (!) társadalmi és politikai csoportokat igyekszik egymással összeugrasztani, csak és kizárólag azért, hogy az ő „világmegváltó” elképzelései megvalósulhassanak. Szép kis előremenetelés ez egy nem túlságosan szimpatikus úton, meg kell adni. De talán fel kellene végre ismernünk ezen út járhatatlanságát. Nem hiszem ugyanis, hogy Magyarországnak kötelező önmagát tönkretennie. Van más út is, higgyük végre el!
S ezen a ponton kell egyértelművé tenni: a gyurcsányi logikának a demokrácia és az ország érdekében nem szabad engedni, nem szabad egy percig sem elhinni és elfogadni azt. Ebben nem szabad egy szemernyi engedményt sem tenni. Igaz, az őszödi beszéd óta eltelt idestova egy év, és még mindig ő a miniszterelnök, ám az idő múlása nem elég indok ahhoz, hogy az ellenzék elgyengüljön, s beletörődjön abba, ami van. Nem, nem és nem.
Azért, mert tényszerűen Gyurcsány őszödi beszédének nem volt és a mai napig – hangsúlyozom: a mai napig – nem lett következménye, még nem elég indok ahhoz, hogy a Fidesz kezdjen beletörődni abba: Gyurcsány már megint legyőzte őket. Szerény megítélésem szerint a Fidesz egyetlen vezetőjének sem kellett volna semmiféle gyurcsányi felszólításra ugrani és nyilatkozni a nem létező veszélyről, hiszen épp ez a lényeg: Gyurcsány egy virtuális világba csalja őket, ahol ő az irányító, ő szabja meg a játékszabályokat, s ha a Fidesz oda belép, akkor vége van. Ott csak Gyurcsány győzhet. Ehelyett a legkeményebben és a legkíméletlenebbül ki kell lépni ebből a játéktérből, s meg kellene mutatni a nyilvánosság számára a kormányfő és kormánya őrületes manipulációit, fel kéne tárni annak logikáját, s be kellene bizonyítani – nem nehéz –, hogy nem egy kis nemzeti radikális párt és mozgalma, hanem a kormányfő és kormánya az igazi veszély az ország jövőjére nézve. Méghozzá világos és közvetlen veszély.
Az ellenzék nélkül tehát nem megy semmi. Az ellenzék nem adhatja fel az őszödi beszédből egyértelműen következő politikai célokat, az előre hozott választások kikényszerítését. Ebben nincs és nem is lehet alku. Ha van, az baj. Méghozzá nagy baj.
Egyet biztosan állíthatok: lesz miről beszélnie Sólyom László köztársasági elnöknek a hétfői parlamenti nyitónapon, ahol – s ez nagyon fontos – beszédet mond. Lehet, hogy ő a megoldás kulcsa. Lehet, hogy radikális lépésre szólíthatná fel a parlamentet.

A szerző politológus