A dohányt égető nikotintermékek törvényesen garantált piaci előnyt élveznek a nikotinfogyasztás kevésbé káros lehetőségeivel és a leszoktatókészítményekkel szemben. A dohányipar üzleti érdekeiért egészségromlással és halállal fizetünk. Az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) adatai szerint hazánkban a férfiak harmada, a nők majd negyede dohányzik. A legfeljebb nyolc osztályt végzett és a rossz anyagi körülmények között élő hazai lakosság fele, a 13–15 éves gyermekek 18 százaléka (!) rendszeres dohányos. A dohányzás 15 diagnóziscsoportban okoz betegségeket. 2010-ben kórházainkban dohányzás okozta betegséggel félmillió beteget láttak el, ami közvetve azt jelenti, hogy a dohányipar a magyar egészségügy egyik legnagyobb foglalkoztatója. Ugyanabban az évben 20 470 polgártársunk halt meg a dohányzással kapcsolatba hozható betegségekben, harmaduk tüdőrákban, negyedük pedig szívbetegségben. A dohányzással kapcsolatos társadalmi kiadások meghaladták a 440 milliárd forintot – cserébe a dohányipar által befizetett 360 milliárdnyi adóbevételért.
Az Annals of Oncology szerint (OECD-közlemények alapján) Magyarország sem ma, sem régebben nem vezette a dohányzási statisztikákat. Elöl vagyunk ugyan, de vannak országok, ahol a múltban és jelenleg is nagyobb mind a dohányosok aránya, mind pedig az egy főre eső cigarettafogyasztás mértéke. Miért okoz Magyarországon 2008-ban a dohányzás arányaiban kétszer annyi tüdőrákos esetet, mint Csehországban vagy Görögországban? És miért okoz négyszer annyit, mint Svédországban? Válaszunk előtt egy kis kitérő: a dohányzás visszaszorítása érdekében igen jelentős erőfeszítések történnek szerte a világon. Hatalmas mennyiségű közpénzt fordítanak erre a sziszifuszi munkára, amelynek eredményei csak rendkívül lassú ütemben jelennek meg a dohányfogyasztásban, és természetesen sokkal később az egészségügyi károk csökkenésében. A dohányzás visszaszorítását célzó politika egyik axiómája, hogy legyen kevesebb a dohányosok száma, ami egyet jelent a nikotinfüggőség csökkentésével. Pontosan ez a gondolkodás okozza a küzdelem hatástalanságát. A nikotinfüggőséget megszüntető terápiák hatékonysága rendkívül alacsony, a nem dohányzók védelmében hozott intézkedések pedig nem eredményeznek leszokást. Amikor tehát a politika magában a nikotinban látja a veszélyforrást, és a nikotinfogyasztás általános megszorításával próbálja a dohányzók számát csökkenteni, megszületnek a „halálos szabályozások”. A nikotin gyógyhatású anyag is lehet, hasonlóan az alkoholhoz vagy a koffeinhez, és még sok ezer más anyaghoz. Méreg, de növekvő adagjaihoz hozzá lehet szokni. Ugyanakkor boldogságnövelő hatást gyakorol az agyban, és ezzel a kör bezárul. Jutalmazó függőség alakul ki. A nikotin azonban nem öl. Halálos dózisa olyan magas, irritáló hatása olyan erős, és íze olyan borzalmas, hogy azt még az öngyilkosok sem részesítik előnyben. Szögezzük le: a halált, a betegséget nem önmagában és nem elsősorban a nikotin okozza, hanem az elégetett dohány füstje, ez a rendkívül összetett anyag, amely 4000 különböző kémiai komponenst tartalmaz, köztük mintegy 400 mérgező és 40 kifejezetten rákkeltő anyagot. Logikus, hogy a dohányzás káros hatásait már azzal is csökkenteni lehet, ha a nikotin mellett fogyasztott anyagok számát csökkentjük. Például azzal, ha eleve kizárjuk a füstöt, azaz nem égetjük el a dohányt. Még radikálisabban pedig azzal, ha olyan terméket készítünk a dohányosok számára, amely csak olyan anyagot tartalmaz a nikotin mellett, amely nem veszélyes.