Tették mindezt az uniós elnökségünk legelső napjára időzítve. Akkor azt sérelmezték, hogy egyes, extraprofitot termelő ágazatokra válságadót vetett ki a kormány, a hazai szereplőket állítólagos előnyhöz juttatva (ez nem volt igaz). A feljelentésben szankciókat kértek Magyarország ellen az Európai Bizottságtól, valamint azt, hogy „győzze meg a magyar kormányt a befektetőket érintő törvényes keretek stabilitásának jelentőségéről, és bírja rá Budapestet a jogtalan terhek visszavonására”. Akkor még sokakban élt a remény, hogy az Európai Bizottságot nem azzal a céllal hozták létre, hogy egyes üzleti körök kiszolgálója legyen. Ám az elmúlt három év tapasztalatai sajnos ennek az ellenkezőjét bizonyították.
A brüsszeli érdekkijárási rendszer azóta egyértelműen megmutatta, miként működik, és ennek fényében kell most értelmezni a rezsicsökkentés elleni brüsszeli fellépést. Az Európai Bizottság azt állítja, hogy ellenzi az árszabályozást, mert a szabadpiaci verseny híve. Igen, ezt értjük, és kétségtelenül jól hangzó érvelés. Csakhogy! A szent tehénként kezelt „szabadpiac” a magyar lakosságnak nem a szolgáltatók valós versenyét hozta, hanem sokkal inkább a kartellszerű áremeléseket. A piaci szereplők nem egymást túllicitálva próbáltak egyre kedvezőbb feltételekkel konkurálni a valós szabadpiaci verseny szellemében, hanem kényelmesen hátradőltek és a biztos, törvényben garantált profitjukat évről évre zsebre tették, majd jó részét külföldre vitték. Megtehették? Igen, minden további nélkül. A szocialista kormányok biztosították számukra az extraprofitot (ez lenne a szabad verseny?), és a kartellszerű működés ellen az égadta világon senki nem lépett fel. Egyébiránt ez lett volna a Gazdasági Versenyhivatal dolga, de a szocialista haverok irányították az energiahivatalt is, így innen sem számíthattak ellenállásra, amikor tucatszor emelték a tarifákat. Ezt a felettébb baráti üzleti környezetet és a szabad verseny helyetti összekacsintás lehetőségét sírják most vissza azok a multik, akik Brüsszeltől várnak támogatást.