Jogegység első olvasatban

A bankok örülnek, a hiteladósok érdekvédelmi szervezetei ugyanakkor keserű hangon nyilatkoznak a Kúria döntéséről.

A tárgyalótermek légkörét egy kicsit is ismerő állampolgár azt mondhatja erre: nem történt semmi különös, az egyik fél nyert, a másik pedig veszített. Ez mindig is így volt, a bíróság hol az alperes, hol a felperes érveit fogadja el, vesztesnek és nyertesnek tehát minden eljárásban lennie kell.

Ez az egyszerű igazság, gyakorlati tapasztalat a devizaügyekben csak fenntartásokkal fogadható el. Hétfőn ugyanis nem egy adott, konkrét peres ügy zárult le az igazságszolgáltatás legfelső fórumán, s nem is a szokásos háromtagú tanács ítélkezett. Több ezer korábban megindult eljárás ellentmondásait, olykor eltérő ítéleteit is figyelembe véve a Kúria polgári kollégiumának harminchárom bírája ült össze, a tanácskozásra meghívták az öt ítélőtábla kollégiumvezetőit is. A grémium három hétig tartó előkészítő munka után a devizaügyeket érintő hét elvi kérdésről kívánt jogegységi határozatot hozni. Véleményt kértek a Magyar Nemzeti Bank elnökétől, Vékás Lajos jogászprofesszortól, a legfőbb ügyész pedig hivatalból közölte álláspontját.

A hét átfogó kérdés közül végül csak hatra adtak feleletet a bírák, egy pont elemzését elnapolták. Mielőtt döntésüket alaposabban szemügyre vennénk, meg kell említenünk, hogy a jogegységi határozat nem egyéb, mint a joggyakorlat egységének megteremtését szolgáló eszköz. Olyan jogértelmezés, amely valójában a jogszabályokkal azonos értékű, hiszen a bíróságok a konkrét ügyek eldöntésekor kötelesek figyelembe venni. A Kúria hétfői jogegységi határozata a Magyar Közlönyben még nem jelent meg, részletes indoklása ennélfogva nem ismerhető. Már most biztosak lehetünk azonban abban, hogy a még folyamatban lévő több mint kétezer devizaper tárgyalásain a hétfőn megfogalmazott elveket a bírói tanácsok szerte az országban érvényesíteni fogják.

Az elvi jellegű döntés természetesen nemcsak a pereskedő adósokat érinti, hanem azokat a családokat is, amelyek főként a korábbi években hitelt vettek fel, de utóbb nem indítottak bírósági eljárást. Hatással lehet a határozat a forintban eladósodó magánszemélyekre, sőt azokra is, akik nem kértek kölcsönt a bankoktól. A pénzt ugyanis kamatostul vissza kell adni, s egyelőre nyitott kérdés, összességében ki viselje a hajdani devizahitelek súlyos pénzügyi, társadalmi, szociális következményeit. A Kúria határozata nemcsak hogy nem járult hozzá ennek tisztázásához, de még növelte is a bizonytalanságot. Ezt akkor láthatjuk igazán, ha áttekintjük, mit is mondott a legfőbb ítélkező fórum a hét elején meghozott határozatában.

A megválaszolt hat pont három kérdéskörre osztható. Az első: milyen típusú szerződést kötöttek a bankok az ügyfelekkel? Forinthitel- vagy devizahitel-szerződést? Az ügyletben ugyanis konkrétan csak forint szerepelt, a kölcsönt az érintettek hazai fizetőeszközben vették fel, és így fizetik vissza. Az elszámolás ugyanakkor bizonyos áttételekkel devizában történik. A korábban nem alkalmazott konstrukcióról többen azt állították: valójában bankkölcsönnel kombinált befektetésről van szó. Olyan kockázatos vállalkozásról, amelynek következményeit az ügyfelek nem láthatták előre, ha nem kaptak róla részletes tájékoztatást. A tartozás kiszámításakor mindezek miatt csupán a forintösszeg vehető alapul, az adósság nem növekedhet a végtelenségig.

Más szakértők korábbi megfogalmazása: a devizaalapú forinthitelezés hibás termék, pénzügyi zsonglőrmutatvány, nem tekinthető érvényesnek. A Kúria mindezzel szemben most azt mondta, a devizaalapúkölcsön-megállapodás élő, érvényes szerződéstípus. Olyan kontraktus, amelynek segítségével az ügyfél – a forintkölcsönnél kedvezőbb kamatfizetés mellett – devizában adósodott el, az árfolyamváltozás hatásait ezért neki kell viselnie. A bírák azt is hozzátették: pusztán az árfolyamkockázat miatt az ilyen szerződés nem ütközik jogszabályba, nem sérti a jó erkölcsöt, nem uzsorás jellegű, és színlelt megállapodásnak sem tekinthető. Más kérdés, hogy a hitelfelvevőt a kockázatokról mindenkor tájékoztatni kell.

Első olvasásra úgy látszik: a Kúria azt a közkeletű nézetet fogadta el, amely szerint az ügyfelek bizonyos haszon, előny reményében vették fel a kockázatos devizaalapú kölcsönöket, hiszen a forinthitelért jóval magasabb kamatot kellett volna fizetniük. Ezt úgy fordíthatnánk le: aki ilyen körülmények közt is aláírta a szerződést, magára vessen. Nem éppen az ügyfelek mellett szól az a további megállapítás sem, amely szerint a bíróságnak arra kell törekednie, hogy a szerződés érvényben maradjon. Ez annyit tesz, hogy – ha netán pereskedésre kerülne sor – a kisebb hibát törölhetnék a megállapodásból, a lényeg azonban változatlan maradna: a tartozást meg kellene fizetni. Példaként említhető az az eset, amelyet pár hónapja bírált el a Kúria, és úgy rendelkezett, hogy az árfolyamréssel eltérései utólag korrigálhatók. Tegyük hozzá: az árfolyamrés és az egyoldalú kamatemelés problematikája egyelőre nem került terítékre, mert a legfőbb ítélkező fórum ebben a tárgykörben az Európai Bíróság ítéletére vár. A Kúria az úgynevezett Kásler-perben még az év elején előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezett: Luxembourgtól várja a választ arra, mikor nevezhető átláthatónak és tisztességesnek az egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő kikötés.

Kevés figyelmet kapott, de talán az egyik legérdekesebb része a határozatnak, hogy vajon módosíthatja-e a bíróság a devizaalapú hitelszerződést. Az eddig nyilvánosságra hozott szövegből úgy látszik, szinte sohasem. A törvény szerint a módosítás akkor lenne lehetséges, ha a körülmények utóbb annyira megváltoznak, hogy ezzel sérül egy-egy ügyfél lényeges jogos érdeke. Ilyenkor a joggyakorlat általában az egyedi, személyes szempontokat mérlegeli. A Kúria most úgy látta: az elmúlt évek társadalmi, gazdasági változásai nem egy-egy esetben, hanem tömegesen okoztak hátrányt a bankok ügyfeleinek, ez pedig már egy másik kategória.

Emiatt a nem kívánt hatások kiküszöbölése nem bírói, hanem törvényhozói szerződésmódosítással történhet meg. A feladat visszakerült a jogalkotókhoz. Egy korábbi alkotmánybírósági határozat egyébként már rögzítette ezt a verziót. Az Alkotmánybíróság közvetlenül a rendszerváltozás után lehetővé tette, hogy az Országgyűlés három százalékról tizenkét százalékra emelje fel a régebben felvett lakásépítési kölcsönök kamatát. Az indok akkor az volt, hogy a társadalmi, gazdasági átalakulás miatt a költségvetés nem tudja tovább vállalni a szerződésben megjelölt kamattámogatást.

Az adósok érdekvédelmi szervezetei most jogorvoslatot kérnének az Alkotmánybíróságtól, a pénzvilág viszont érthetően külföldön és idehaza is megelégedéssel nyugtázta a Kúria döntését. A megnyilatkozások közül sokaknak valószínűleg hosszú időre különösen emlékezetes marad, hogy a bankszövetség főtitkára a határozat közlése után azt mondta: a bankok mindig is jogkövető magatartást tanúsítottak. Hozzátette azt is, jól látják, hogy jelenleg sok családnak segítő kézre lenne szüksége, s a pénzintézetek részt vállalnak a gondok megoldásából. Mindeközben a legnagyobb ellenzéki párt, az MSZP a kormányt hibáztatva komplex gazdasági és társadalompolitikai lépéssorozatot sürgetett. Most már csak az a kérdés: 2002 és 2010 között családok százezrei vajon miként kerülhettek reménytelen helyzetbe, adósságcsapdába?