A magyar kormányfőnek a Tusványoson július végén elmondott beszéde azóta is hatalmas munkát ad a globálisan fontos témákban a nyár ellenére messze nem szűkölködő nyugati sajtónak. Orbán Viktornak különösen az a mondata indított el kirohanásokat, külföldi beavatkozást követelő és még ennél is rosszabbakat kilátásba helyező megtorlást a szuverén Magyarország belpolitikája ellen, amelyben kijelentette, hogy „az az új állam, amit Magyarországon építünk, illiberális állam, nem liberális állam. Nem tagadja a liberalizmus alapvető értékeit, mint a szabadság, és hozhatnék még néhányat, de nem teszi ezt az ideológiát az államszerveződés központi elemévé, hanem egy attól eltérő sajátos, nemzeti megközelítést tartalmaz.”
A balliberális Galamus nevű portál tegnap fedezte fel a témában a svájci Cosmopolis című német, angol és francia nyelven megjelenő internetes magazin augusztus 28-án e témában megjelent dörgedelmét, és ezzel a címmel ismertette: „Svájci portál: A liberális államok teremtettek jólétet a polgáraiknak”. A cikket azután a Klubrádió nevű rétegadó tegnap reggeli nemzetközi sajtószemléjében az ilyen írásoknak járó kéjjel ismertette.
A Galamus működési területe (Magyarország) iránt mutatott érzelmeit jól kifejezi a németül megjelent cikk egyik mondatának fordítása, amely így hangzik „Orbán Viktor mindenen túltett egy 2014. július 26-án, a romániai Baile Tusnadon, a nyári egyetemen magyar nyelven mondott beszédével. Szingapúrt, Kínát, Indiát, Oroszországot és Törökországot a nemzetközi elemzések mai »sztárjainak« nevezte.” Hát igen: a romániai Baile Tusnadon. Ha egy angol lap egy német cikkből idézve Köln városát Kölnnek és nem az angolul megszokott Cologne-nak fordítaná, a szerkesztő nem értené a szándékot, holott Nagy-Britanniának Kölnhöz semmi köze sincs.
A Cosmopolis-cikk szerint „Orbán a liberális állam elleni haragjában elfelejti, hogy éppen ezek az államok sokkal nagyobb jólétet (egy főre jutó GDP-t) hoztak a polgáraiknak, mint az illiberális államok”.
Az már közhelyszámba megy, hogy hazánkról a legdurvább hazugságoktól, rosszindulattól, csúsztatásoktól átitatott írásokat a hazai baloldali média a legcsekélyebb kritika nélkül ünnepli, merthogy azok „tükröt tartanak” elénk. Hogy a valótlanságok halmaza rontaná vagy akár lerombolná az ezeket megjelentető médium vagy szerzőjének presztízsét? Ellenkezőleg: a bírálóké vagy a helyreigazítást kérőké az ódium, gúny, megvetés.
Ami a Cosmopolis/Galamus kiemelt tételét illeti, az egészen egyszerűen nem igaz. Természetesen dinamikus értelemben, vagyis a gazdasági fejlődést tekintve.
Vessünk egy pillantást az egyszerűség kedvéért két számsorra! Arra, hogy 2004-ben, azaz hazánk uniós csatlakozásakor mekkora volt az egy főre jutó bruttó hazai termékünk (GDP) és mekkora volt az említett országoké. (Mellőzve a demokráciának tekintett Indiát, noha annak „liberalizmusáról” az ott lemészárolt muzulmánok rokonai, az érinthetetlennek tekintett dalitok vagy halott férjükkel együtt élve a máglyára lépő özvegyek talán tudnának egy-két szót mesélni az illiberalizmustól esetünkben halált megvető bátorsággal rettegő nyugati zsurnalisztáknak.) A 2004-es adatokat pedig hasonlítsuk össze a legfrissebbekkel. Az a Cosmopolis-cikk javára legyen írva, hogy a magyar kormányfő által említett országok sorrendjét az elhangzottaknak megfelelően adta vissza, szemben a tusványosi beszédet támadó más nyugati írásokkal, amelyek legtöbbje valahogyan éppen az elsőként, kiemelt helyen említett Szingapúrt felejti ki a sorrendből.
Az említett adatok forrásaként vegyük igénybe a „Baile Tusnad”-féle hazai kritikusok által Istenként tisztelt washingtoni Világbankot. Az adatokat az ott talált táblázat szerint jelenlegi USA-dollár-értékben rögzítették.
Szingapúr köztársaság illiberális parlamenti képviseleti demokrácia. 2004-ben a tekintélyelvű országban az egy főre jutó GDP 27 405 dollár volt. 2013-ban ez 55 182 dollár lett, vagyis kilenc év alatt megkétszereződött.
Törökországban (egy másik illiberális, demokratikus berendezkedésű köztársaság) 2004-ben az egy főre jutó GDP 5867 dollár volt. 2013-ra 10 946 dollár lett, vagyis majdnem megkétszereződött. Oroszországban – amely kevésbé hibás demokráciatermék, mint amilyen hibás banki termék a magyarok százezreit a hazai balliberálisok tapsa közepette vagyonukból és nemegyszer életükből kiforgató idegen bankok devizahitel-terméke – 2004-ben az egy főre jutó GDP 4109 dollár volt. 2013-ra 14 612 dollár lett, vagyis több mint megháromszorozódott. (Talán ennek is van némi szerepe abban, hogy Putyin elnök népszerűsége és támogatottsága akkora, amelyet távcsővel nézve irigyel Obama amerikai vagy Hollande francia elnök.)
Kína egy főre jutó GDP-je uniós csatlakozásunk évében 1490 dollár volt. 2013-ra, szintén a Világbank adatai szerint, 6807 dollár. Ami több mint négyszeres ugrás.
Magyarország egy főre jutó GDP-je uniós csatlakozásunkkor 10 085 dollár volt. 2013-ra a Világbanknak még nincs ránk vonatkozó adata, de 2012-re ez az érték 12 560 dollár volt. Mivel tavaly bruttó hazai termékünk 1,1 százalékkal bővült, a Világbank által megadott szám csak picit nőtt.
Ha kilenc év alatt gazdaságunk olyan ütemben növekedett volna, mint Szingapúré vagy Törökországé, jelenleg az egy főre jutó GDP-adatunk mintegy 20 ezer dollár lenne. Ha úgy, mint Oroszországé, akkor a 30 ezer, ha olyan ütemben, mint Kínáé, akkor a 40 ezer dollárt érne el az egy főre jutó bruttó hazai jövedelmünk.
A svájci lap állítja, és nem mi, hogy egyenes kapcsolat van egy állami berendezkedés liberális vagy illiberális volta és az elért gazdasági teljesítmény között. Ha ez igaz, holnap be kellene vezetni azt az illiberalizmust, amelyet nálunk eddig elfelejtettek meghonosítani. Azt tekintsük csupán érdekes véletlennek, hogy Orbán Viktor tusványosi beszéde szinte napra 18 évvel azután hangzott el, hogy a szocialisták által megszüntetett Pesti Hírlap azt javasolta, Magyarország ne a Nyugatot, hanem a szingapúri modellt utánozza, hangsúlyozva, hogy az olyan eklektikus modell, amelyben a világon bárhol hosszabb időn át sikeresnek mutatkozó elemeket vegyítenek.
Az Eurostat, az EU statisztikai hivatalának adatai szerint 2004-ben Magyarország egy főre jutó GDP-je az uniós átlag 63 százaléka volt. 2013-ra elérte a 67 százalékot. Nagyon liberális eredmény.
Az unióban a kilátásaink eddig sem voltak jók, annak ellenére hogy a legutóbbi adatok szerint a magyar gazdaság fejlődött a 28 tagország közül a leggyorsabban. Most azonban, Amerika Moszkva-ellenes háborús politikája és az ez irányú washingtoni nyomásnak ellenállás nélkül engedő EU szankciós lépései nyomán az unió gazdasági kilátásai nagymértékben romlottak.
A The Financial Times augusztus 21-ei számában idézi Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdászt, aki Németországban azt mondta: „Ami ma egyes európai országokban történik, azt csak gazdasági reménytelenségként lehet jellemezni.” Ezt Stiglitz a legfrissebb, nagyon gyenge gazdasági adatokra és a válság utáni igen halvány felépülésre alapozta, „lehangoló kudarc”-nak nevezve. A németországi Lindauban összegyűlt többi Nobel-díjas közgazdásznak ugyanilyen, ha nem rosszabb véleménye volt arról, ami az EU-ban történik és arról, hogy milyenek a kilátások. „Riasztóan destruktív” – jelentette ki Christopher Sims, az amerikai Princetoni Egyetem Nobel-díjas közgazdásza arról, hogy az unió mit ért el költségvetési szigorításaival a 2008-as világválságot követően. Peter Diamond, az amerikai MIT egyetem Nobel-díjas közgazdásza szerint az Európai Központi Bank tevékenységének eredménye „rettenetes, és meglepő, hogy milyen kevés felháborodás követte e döbbenetesen romboló politikát”.
Ők Amerikából jött közgazdászok. Mint tudják, kedves olvasók, a liberális Amerikából. Ahol a rabok száma arányában véve is messze a legmagasabb a világon, és abszolút számban (2 239 751) messze megelőzi az 1,3 milliárdos kommunista diktatúra, Kína börtönnépességét (1 640 000). Miközben az amerikai rabok közül a színes bőrűek aránya 39,4 százalék.
Arról az Amerikáról van szó, ahol a média 90 százaléka hat óriásvállalat (Time Warner, Disney, News Corporation, Viacom, Comcast és CBS) tulajdonában van. És arról a médiáról, amely Magyarország demokratikusan megválasztott kormányát törvénytelen, azaz bármely módon való megdöntésére sürgeti. Akár belülről, akár kívülről. Szép új világ, csettintene minderre Aldous Huxley. Fegyverbe, fegyverbe! – üvöltenék az egykori kommunistáink, ha az ő liberális diktatúrájukat érnék ilyen fenyegetések lator államok politikusaitól és sajtójukból.
