A hagyományosan vallásos és kifejezetten erős szakszervezetekkel megáldott Olaszországban 2012-ben engedélyezték a vasárnapi nyitva tartást a Mentsük meg Itáliát! nevű gazdaságélénkítő program keretében. A cél a munkahelyteremtés volt, és az első két év eredményei igazolták a döntés helyességét. A franciák nemrég lazítottak a vasárnapi zárva tartás 1906-ban (!) elrendelt tilalmán, az unió 16 tagállamában pedig szabad a vásár vasárnap. Nálunk eközben egy gazdaságilag irracionális törvényt fogadott el a parlament, amely az üdülőhelyekre és a világörökségi területekre is kiterjesztette a nyaralási szezonban is érvényes kötelező vasárnapi zárva tartást. Ezt a tilalmat négy évvel ezelőtt még a Fidesz is ellenezte, arra hivatkozva, hogy amíg nem lehet megélni öt munkanapból, addig nem aktuális a kérdés. A kereszténydemokraták akkor elfogadták az érvelést, és levették az ügyet a napirendről.
A kötelező vasárnapi zárva tartásról szóló, december óta módosítgatott törvény sorsa immár követhetetlen: most épp azok a hazai kisvállalkozók tiltakoznak ellene, akiknek érdekeire a polgári pártok hivatkoznak. A Balaton-parti települések, Hajdúszoboszló, Velence és több más érintett önkormányzat józan érveket felsorakoztatva kérték a zárva tartás alóli mentességet – mindhiába. Pedig a kormány most tekintélyveszteség nélkül kihátrálhatott volna a törvény ésszerűtlen paragrafusai mögül – nem tudni, miért nem élt a lehetőséggel. Az amúgy is számos sebből vérző, társadalmi egyeztetés és előzetes hatástanulmányok nélkül elrendelt tilalmat inkább ráerőltették az üdülőövezetekre és a világörökségi területekre is, és egyelőre nem látni, kik lennének a döntés nyertesei.
A szigorítás elleni jogos érvek figyelembevétele megerősíthette volna, hogy a társadalmi párbeszéd valóban fontos a kormánypártoknak. Talán nem olyan kényszerű, utólagos álkonzultációkkal kellene foglalkozni, mint az internetadó kérdése, akármilyen lelkesen is végzi feladatát az ügy miniszterelnöki biztosává ütött Deutsch Tamás. Az adónem átalakításának előkészítésével megbízott, nyolc- tagú titkársággal (!) működő hivatalban öt hónap alatt addig jutottak, hogy elkészült az a kérdéssor, amelyre lehet majd válaszolni A közel nyolc és fél millió 14 éven felüli magyar állampolgárhoz intézett felhívásra mindössze 4618-an reagáltak, amit „sikeresnek és eredményesnek” minősített a miniszterelnöki biztos, de arra azért ne vegyünk mérget, hogy ezt mindenki így látja. A megszólítottak 0,013 százaléka javasolt – az eredeti célnak megfelelően – konkrét kérdést, ami a korábbi konzultációkhoz képest meglehetősen apatikus közhangulatot jelez.
Ezzel párhuzamosan zajlik egy másik társadalmi párbeszéd a bevándorlásról és a terrorizmus veszélyéről, amelynek jó szándéka megkérdőjelezhetetlen, ugyanakkor tény, hogy a menedékkérők zöme nem Magyarországon szándékozik letelepedni, a menekültügyre fordított kiadások oroszlánrészét pedig az unió állja. Nem lebecsülve a probléma súlyosságát, a legutóbbi statisztikai adatok szerint jelenleg hazánk „lakónépességének 1,4 százaléka külföldi állampolgár, háromnegyedük pedig az unióból érkezett”.
Felmerül a kérdés, miért nem került sor hasonló konzultációra a lakosság hétköznapi életét közvetlenül érintő kereskedelmi szabályok megváltoztatása előtt? Miért nem kérték ki a leginkább érintettek véleményét? Legalább a szakmai szervezetekét. Mert ők bizony tiltakoznak, és nem is alaptalanul. Az 530 ezer vállalkozást képviselő kereskedelmi és iparkamara szerint a kötelező vasárnapi zárva tartás politikai (vagyis nem gazdasági) döntés, az üdülőhelyekre kiterjesztett tilalommal nem értenek egyet, és korrekciót kértek. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) is ellenzi az új rendet, olyan érveket felsorakoztatva, amelyekkel nehéz vitába szállni. Szerintük megtévesztő néhány külföldi példára hivatkozni, mert az uniós tagállamok többségében engedélyezett a vasárnapi nyitva tartás, ahol pedig korlátozás van még érvényben, ott is mentességet kaptak a turizmus miatt kiemelt övezetek.
Az eddig megjelent felmérések szerint a lakosság többsége is ellenzi a tilalmat: a hétköznapi embereknek nem tetszik, hogy beleszólnak az életükbe, a hétvégi időbeosztásukba. Ami pedig a kisvállalkozókat illeti: azt sérelmezik, hogy az érdekükben (?) elrendelt változtatás „arra kényszeríti őket, hogy alkalmazottak helyett minden vasárnap családtagjaik segítségével bonyolítsák le a forgalmat”. A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének tiltakozása értelemszerű, de mit kezdjünk azzal, ha a bolti alkalmazottak is háborognak? Kifogásolják, hogy hétfőtől szombatig korábban kell kezdeniük, és este csak egy órával később indulhatnak haza. Hiányzik a családi kasszából a hétvégi pótlék, ami a szemérmetlenül alacsony fizetésük mellett nekik nagyon is számít. A 74 települést képviselő Balatoni Szövetség is kéri a tilalom feloldását, mondván, „nem a multik, hanem elsősorban a kis üzletek üzemeltetői kifogásolják a szabályozást”.
Valóban nem a nagy kereskedelmi láncok járnak pórul az üdülőövezetekre kiterjesztett szigorítással, hanem a kicsik, akiknek létkérdés a májustól szeptemberig tartó szezon árbevétele. Az évente 700 milliárd forintos forgalmat lebonyolító Tescónak meg sem kottyan a változtatás: 220 üzletéből mindössze négy található a Balaton partján. A Sparnak sem életbevágó a balatoni zárva tartás: 400 boltjukból csupán hat működik a tó közelében. A Penny Marketnél és a Lidlnél is hasonlók az arányok, a Metro és az Auchan nem is érintett. Az üdülőövezetek kisvállalkozói eközben okkal panaszolják, hogy számukra „gyakorlatilag megoldhatatlan”, hogy csak a családtagok dolgozzanak minden hétvégén. A balatoni települések azzal is érvelnek, hogy a jelenlegi kis üzletek nem képesek a szükséges ellátást biztosítani.
A törvényt elfogadó honatyák ugyan engedélyezték, hogy már reggel fél ötkor kinyithassanak a boltok, ám mennyire életszerű, hogy a pihenni vágyók kapva kapnának ezen a lehetőségen? Nem elvitatva, hogy a korai nyitás a vidéki településeken dolgozók számára előnyt jelenthet, érdemes figyelembe venni a nyaralók életritmusát. Az új előírás egyébként is olyan, mintha például az önkormányzati tulajdonú állatkertek csak akkor üzemelhetnének vasárnap, ha a település polgármestere (mint a kötelezően jelen lévő tulajdonos) szedné a belépőjegyet. Érthetetlen, kiket képviseltek (vagy nem képviseltek) az üdülőtérségek parlamenti képviselői, amikor megnyomták az igen gombot. Legalább nyolc-tíz tiltakozó vagy legalább tartózkodó szavazatnak lennie kellett volna a kormányoldalon! A bolti alkalmazottak hétvégi pluszbérét féltő honatyák aggodalma pedig akkor lenne igazán hiteles, ha korábban már rendezték volna az orvosoknak és ápolóknak járó hétvégi túlórapénz-tartozásokat.
A tilalom bevezetésének kommunikációja azért is sántít, mert megpróbálja áthárítani a teljes felelősséget a kereszténydemokratákra, holott nem tűnik életszerűnek, hogy a párt 16 képviselője rákényszeríthette volna akaratát a 131 fős képviselőcsoportra. A külföldi példák pedig azért nem meggyőzők, mert számos nyugat-európai állam épp a munkahelyteremtés miatt engedélyezte a vasárnapi nyitva tartást, vagy – ahol fennmaradt a tilalom – lazított a szigoron.
Most csak annak a reménye maradt, hogy az előttünk álló üdülési szezon tanulságait levonva, az érintettek szempontjait figyelembe véve, a gazdasági adatok alapján ősszel módosítanak a törvényen. Sosincs késő az önkorrekcióhoz. Eddig mindig megérte.
