Bevándorlás és munkaerőpiac

Miért érkezik kevés magasan képzett munkavállaló az európai társadalmakba a harmadik világ országaiból?

A társadalomba beilleszkedni kezdő, alacsony képzettségű migránsok jelentős része tehát munkaerő-piaci szempontból előbb-utóbb légüres térbe kerül. A „harmadik világbeli”, részben a feketegazdaságban folytatott munkát már nem tudják és nem is akarják vállalni, az alsó középosztályba való integrációra viszont csak egy részüknek van esélye. A helyzet paradoxona az, hogy a beérkező új munkavállalók nélkül az európai gazdaság sok ágazata egyszerűen rövid távon összeomlana, hosszú távon viszont a migráció és a jelenlegi európai társadalmi rendszer egyre inkább instabillá válik, ami egy növekvő létszámú, a gettókultúra általános jegyeit viselő – hagyományaiban és bőrszín tekintetében is elkülönülő –, erősen frusztrált, leszakadó réteget keletkeztet, miközben a lemorzsolódó, pozícióit veszélyben érző hagyományos középosztály is egyre inkább bezárkózik.

Bár a közbeszédben és a sajtóban elsősorban ez a kérdés kerül elő különböző nézőpontokból, az európai gazdaság és társadalom számára legalább ilyen fontos kérdés a magasan képzett, speciális tudású bevándorlók kérdése, pontosabban az ilyen migránsok alacsony száma. Az már szinte közhelyszámba megy, hogy az európai társadalmakban számos szakmában hiány mutatkozik a jól képzett munkaerőből, az azonban már kevésbé köztudott, hogy Európa mennyire kevéssé vonzó a harmadik világbeli képzett munkaerő számára Észak-Amerikával vagy a Távol-Kelettel való összevetésben. Ennek kirívó példája a közel-keleti migráció európai és amerikai megjelenésében mutatkozó különbség. Európában a közel-keleti migrációval kapcsolatban elsődlegesen a különböző etnikai gettók jutnak eszünkbe, és még a legjobb esetben is úgy vetődik fel a kérdés, hogyan lehet ezeket az embereket felzárkóztatni. Ezzel szemben az Egyesült Államokba az elmúlt három évtizedben több mint ötmillió közel-keleti és közép-ázsiai bevándorló érkezett, akik jobban képzettek és többet keresnek, mint az amerikai átlag. A migráció ugyanis részben leírható az emberi szükségletekkel és a célországok által kínált lehetőségekkel jellemezhető piacként is. Az alacsonyan képzett bevándorlónak nincs túl sok választási lehetősége, számára az alapvető szociális biztonság megléte a legfontosabb cél. Az európai rendszer jelenleg pont ezt nyújtja számára. Munka- és karrierlehetőség csak korlátozottan akad, de ez nem is feltétlenül jelentkezik elvárásként, a szociális rendszer biztosítja az alapvető megélhetést. A magasan képzett migránsnak ezzel szemben egészen más igényei vannak. Jobb munkaerő-piaci esélyei révén őt már nem fogja annyira érdekelni a szociális ellátórendszer helyzete, az viszont igen, hogy esélyt kapjon tervei megvalósítására, és lehetőséget identitásának, önazonosságának kifejezésére; arra, hogy ne páriaként kezeljék, hogy egyénileg és közösségileg is értékes polgárnak fogadják el.

Konkrét példára lefordítva a kérdést: egy marseille-i gettóba érkező képzetlen mozlim lehet, hogy visszásnak tartja a gazdaság stagnálását és a vállalkozásokat terhelő magas adókat. Lehet, hogy felzaklatja, ha a gyerek iskolai viseletével kapcsolatban újabb és újabb ötletekkel állnak elő a laicitás felkent lovagjai, a helyi önkormányzat pedig nem teszi lehetővé imahely létesítését. Az is lehet, hogy nem tetszik neki, ha egy politikus kifejti, hogy a „magafajta” jobban tenné, ha eltakarodna, vagy ha az értelmiség azon csámcsog, hogy a hozzá hasonló, az ország népességének öt százalékát kitevő kisebbség tíz éven belül átveszi a hatalmat. De mivel más esélye nincs a megélhetésre, a szociális ellátórendszer és a viszonylagos biztonság miatt mégis elfogadja ezt a helyzetet, és marad. Egy magasabb végzettségű viszont – bízva saját munkaerő-piaci helyzetében – nem tartja olyan fontosnak a szociális ellátórendszert. Viszont pontosan az előbb felsorolt helyzetek azok, amelyek arra billenthetik a mérleg nyelvét, hogy ne itt, hanem 5000-6000 kilométerrel nyugatabbra vagy éppen keletebbre próbálkozzon a boldogulással.

Végső soron tehát a társadalmak jórészt olyan bevándorlókat kapnak, amilyenekre számítanak. Ha a politikai és a gazdasági rendszer alacsony képzettségű, a szociális rendszert megterhelő idegenekre készül fel, akkor oda valóban alacsony képzettségű, a szociális rendszert megterhelő rétegek érkeznek, amelynek tagjai szinte biztosan nem tudnak beilleszkedni a társadalomba. Ahol a menekültellátó rendszerben akár évekig össze van zárva a többdiplomás mérnök és orvos az írástudatlan kecskepásztorral, a maffiózóval, a drogfüggő és nemi beteg emberi roncsokkal, az a társadalom szinte biztosan nem fog profitálni a migrációból. Azokba a társadalmakba viszont, amelyekben magas fokú a migránsokkal szembeni elvárás, és hajlandók értékként tekinteni rájuk, azok fognak érkezni, akik nemcsak túlélni akarnak egyik napról a másikra, hanem akik hajlandók és képesek is értéket teremteni.

A szerző szociológus