Váratlan ajándékot kapott a sorstól a magyar labdarúgó-válogatott. Egy hónapja nem született interjú játékossal vagy szövetségi kapitánnyal úgy, hogy ne jutott volna egy passzus a kesergésnek, mert zárt kapuk mögött kell játszanunk a Feröer-szigetek ellen, nem lesz ott a tizenkettedik játékos, a szurkolók serege. A hét elején azonban kiderült, mégis ott lesz. Az UEFA még nem bírálta el az MLSZ fellebbezését, nem végzett a beadott anyagok vizsgálatával, ezért a büntetés végrehajtását elhalasztotta a másodfokú döntés megszületéséig.
A kesergés persze érthető volt, hiszen a csapat nagy lehetőség előtt áll. Harminc éve nem vett részt rangos nemzetközi tornán, és ha ma nyer, akkor legrosszabb esetben is pótselejtezőt játszhat az Európa-bajnoki részvételért, ami a futballunk állapotát tekintve jelentős sportsiker lenne. Fontos meccsen fontos a szurkolók támogatása, ezért is érezte mindenki mélyütésnek az UEFA szigorúságát, amikor a románok elleni meccsen történtek miatt első fokon kitiltotta a nézőket a következő tétmérkőzésről.
A harag a FARE nevű európai rasszizmusellenes szervezetre zúdult, és nem is alaptalanul. A FARE arra hivatott, hogy figyelje a mérkőzéseket, és ahol felbukkanni látja a rasszizmust vagy a homofóbiát, azt leleplezze. Az UEFA ellenőre nem tapasztalt ilyesmit, a civil szervezet álruhás munkatársai azonban produkáltak három nyúlfarknyi felvételt, amelyeken valóban láthatók, hallhatók olyan szurkolók, akik cigányoznak és a románokat sértegetik. Jelentésük azonban a nézők számottevő részét említi, több ezer magyar szurkolót vádol, holott néhány tucatnyi ember primitív megnyilvánulásait rögzítették, amelyek csupán néhány másodpercig tartottak. A FARE úgy tett, mintha volna olyan jelentős meccs a világon, ahol ne akadna néhány eszement, aki vállalhatatlanul viselkedik és gusztustalan baromságokat kiabál. Okkal érezhettük tehát aránytalannak az UEFA-tól kapott büntetést.
A gond az, hogy a nézők egy része valóban magas labdát adott a minket visszaesőként kezelő ítészeknek. Bár az MLSZ éppen hogy csak nem könyörgött mindenkinek térden állva, hogy viselkedjen normális ember módjára a stadionban, másként komoly retorziókra számíthatunk, voltak, akik fittyet hánytak a figyelmeztetésre, cigányoztak és kórusban sértegették a románokat. Csányi Sándor MLSZ-elnök szerint egyesek szándékosan akarnak ártani, mások az IQ terén küzdenek kihívásokkal, azt pedig már én teszem hozzá, hogy áldhatjuk a sorsot, amiért regisztráció híján nem voltak bent a stadionban azok, akik magukat ultráknak nevezik, és a mérkőzés előtti estén románokra vadászva feldúlták a belvárost, majd másnap csatatérré változtatták a Népliget környékét, és ha már arra jártak, szétverték a Planetáriumot is. A kilátásba helyezett súlyos büntetés ráadásul a jelek szerint nem hatott katartikus élményként a szurkolók problémásabb részére, amit jól bizonyít a szeptember végi magyar–román futsalmérkőzés is, ahol Debrecenben a lelátóról kórusban gyalázták az ellenfelet, kilátásba helyezve minden román gyerek ledarálását.
Ennek fényében különösen érdekes, hogy az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága a napirendjére tűzte az úgynevezett szurkolóellenes intézkedések vizsgálatát, és az érdekeltek meghallgatása után ezek korrekciójára szeretne javaslatot tenni, szándékai szerint még az őszi parlamenti időszakban. A bizottság motivációja elsősorban az, hogy miközben a kormány milliárdokat pumpál a sportágba, amelynek így látványosan javul az infrastruktúrája, a mérkőzések látogatottsága legalább ugyanilyen látványosan csökken, és ennek a miértjére választ, illetve megoldást kell találni.
Az elsődleges ok szerintem az, hogy az egész magyar mezőnyben lámpással sem találni egyetlen igazi futballista egyéniséget sem, aki tömegeket vonzana a lelátókra, a meccsek színvonala pedig az európai futottak még kategóriájába tartozik. Ám ennek orvoslásában az Országgyűlés egyik bizottsága sem segíthet, így kizárólag saját hatáskörében nézhet teendők után. Tennivaló pedig valóban lenne, hiszen a jegyvásárlás vagy a stadionba való bejutás gyakran túlszabályozott, nehézkes, és ugyanolyan nézőriasztó, mint a pályán zajló játék minősége.
Sajnos nem tűnt kevésbé lehangolónak a bizottság múlt heti ülése sem. Elgondolkodtató ugyanis, ha egy képviselőről kiderül, hogy teljesen felkészületlen, még csak felszínesen sem foglalkozott a témával, és így fogalmaz meg véleményt. Azt követelni például, hogy a szurkolói kártya ne legyen kötelező, fájdalmas tájékozatlanságra vall, hiszen már hónapok óta nem az, és annak az álláspontját is nehéz komolyan venni, aki azzal kezdi a hozzászólását, hogy még sohasem volt futballmeccsen, tervei szerint nem is lesz, de
A jelenlévő szurkolók pedig azzal nyitottak, hogy ők azokat az ezreket képviselik, akiket manapság nem engednek be a stadionokba, ami jó esetben egyszerű ostobaság, rossz esetben pedig a tények tudatos elferdítése. Később ők maguk álltak elő azzal, hogy a rendőrség szerint Magyarországon mindössze tizenhat ember van kitiltva a mérkőzésekről, és ez igaz is – az említett ezrek önként, a regisztráció ellen tiltakozva maradnak távol. Illetve sokan nem is önként: a színfalak mögött többen elárulják, hogy ők bizony szívük szerint regisztrálnának, és mennének a meccsekre, de nem mernek, mert a hangadók megfenyegették őket, és félnek a megtorlástól.
Tetszetős az az érv, hogy becslések szerint mindössze egy-kétszáz olyan ember akad, akitől félni kell, aki mindenáron balhézni akar, és most miattuk ellenőriznek ezreket, ám muszáj belátni, hogy az élet sajnos így működik. A repülés történetében alig néhány tucat elvetemült akadt, aki megpróbált eltéríteni vagy felrobbantani egy gépet, manapság mégis naponta milliók tűrik el, hogy átvizsgálják, átvilágítják, esetenként megmotozzák őket, mert így érzik magukat biztonságban.
A bizottság törekvése egyébként helyes és hasznos, hiszen rengeteg a jogos és józan ésszel orvosolható panasz. Ezek mind el is hangzottak, hamarosan meg is születnek a jogászok tollából az idevágó törvények és egyéb rendelkezések módosítását célzó javaslatok – ám nagy kérdés, mi lesz a regisztrációval, az egész ügy sarokpontjával, amelyhez az egyik fél a jelek szerint ragaszkodik, a másik viszont mereven elutasítja, márpedig így aligha törhet ki a béke.
Ráadásul mindez csupán tüneti kezelés. A jól bevált, mélyreható külföldi megoldások nálunk azért nem működnének egy az egyben, mert azok meglévő, egyedi szurkolói és futballkultúrákba ágyazódtak be, nálunk viszont ilyen már jó ideje nincsen. Az angol vagy a német példa alkalmazásához az angol és a német társadalom sajátosságaira is szükség volt – mi ezektől merőben különbözünk, ami önmagában nem baj, sőt természetes, ám nem lehet figyelmen kívül hagyni. Saját megoldásokra is szükség van, mint ahogy egy olyan környezetre is, amely minden eszközzel üldözi az erőszakot, s amelyben a rasszizmus és a gyűlölet nem jópofa poén. De ez kicsit álomszerű, és nem alakul ki egyik napról a másikra.
Addig is szoríthatunk mérkőzésről mérkőzésre, hogy ne történjen semmi a lelátókon, ami miatt megbélyegezhetnek és megbüntethetnek minket. A mai estét illetően reménykedhetünk, hiszen a Feröer-szigetek és Magyarország között az utóbbi ezer évben az volt a legnagyobb konfliktusforrás, hogy a két válogatott tavalyi mérkőzésén Fródi Benjaminsen feröeri csapatkapitány – civilben börtönőr – buktatta a magyar térfélen Szalai Ádámot. Így a ma estét talán megússzuk.
