Migránsok és renegátok

Miért ne érthetne egyet egy zsidó közszereplő a kormány menekültpolitikájával?

A migránsválságot kísérő gyűlöletkampány meglepő jelenséggel gazdagította a magyar közéletet. Mielőtt e talányos mondat értelmét bővebben kifejtenénk, nem árt leszögezni, hogy nem a kormány illegális bevándorlással szembeni propagandatevékenységét tartom gyűlöletkampánynak. Éppen ellenkezőleg: gyűlöletkampányt a baloldali ellenzék és a különböző jogvédő szervezetek folytattak és folytatnak a kormány ellen. Ugyanis ha a kormány arról beszél, hogy az ország csak politikai menekülteket fogad be, gazdasági menekülteket viszont nem tud befogadni, az semmiféle gyűlöletkeltő tartalommal nem bír. Ellenben ha a kabinetet, az ország vezetőit rendszeresen lefasisztázzák, legazemberezik, aljasnak és embertelennek nevezik, az a gyűlöletkeltés maga.

A jogvédők (ugyan miféle jogokat védenek?) hiába próbálják dokumentálni a hivatalos szervek gyalázatos tetteit, a bizonyítékok mindig arról szólnak, hogy hisztérikusan és agresszívan követelődző tömeget igyekeznek megnyugtatni, ellátni, emberi megnyilvánulásokra bírni a hatóság emberei, többnyire sikerrel. Jóllehet a tömegben a minimális együttműködési készség sem található meg, valamilyen rejtélyes módon valamennyien tisztában vannak azzal, hogy Európában a hazudozás, a tagadás, a hatóságokkal szembeni ellenszegülés a célravezető magatartás, mert a hivatalos személyek nem szeretik ugyan, de úgyis jönnek majd a jogvédők, és azok minden ostoba, életszerűtlen, jogtalan igényük kielégítését elintézik. Csak az a baj, hogy a menekülésnek és a befogadásnak nem csupán módszertana van, hanem illemtana is, és a magyar hatóságok voltak oly szőrösszívűek, hogy ezt is számon kérték. Ha valaki azt szeretné, hogy befogadják, az nem rúgja be az ajtót, és nem kezd diktálni a vendéglátóknak, hanem kopog, köszön és kér. A hazánkat „megtisztelő” migránsok jelentős része azonban azt a – nyilván nem mindegyikükre jellemző – képet erősítette, hogy csak kihasználni akarják a kontinens nyújtotta gazdasági és jogi lehetőségeket, Európa kultúráját, törvényeit nem tisztelik, a legkevésbé sem akarnak beilleszkedni, az európai lakosok kötelességeiről hallani sem akarnak. A sokat emlegetett integráció jó részük esetében csupán naiv álom, amit jól illusztrálnak azok a már Nyugat-Európában élő százezrek, akik az első muszlim betelepülők második, harmadik generációs leszármazottjaiként sem voltak képesek – vagy talán nem is akartak – integrálódni. E tények és összefüggések hangoztatása azonban a magyarországi baloldaliak és jogvédők szerint színtiszta idegengyűlölet.

Ezen a ponton kanyarodunk vissza kezdőmondatunkhoz: ahhoz a meglepő jelenséghez, amely gazdagítja a hazai közéletet. Vannak ugyanis olyan elkötelezett baloldali, liberális szellemiségű személyek, akik kiállnak a kormány menekültügyi politikája mellett, egyetértenek Orbán Viktorral és híveivel abban, hogy nem akarnak harmadik világbeli gazdasági bevándorlókat befogadni, nem akarják, hogy megváltozzék hazánk és Európa etnikai, kulturális, vallási térképe, összetétele. Kizárólag egyetlen témában ugyan, de igazat adnak az ellenoldal politikusainak, és hangot is adnak ennek – ismeretlen eljárás ez a mai magyar politikai kultúrában. Nem mintha az emberek ne látnák be olykor, hogy az ellenfélnek van igaza, de nyilvánosan bevallani nem szokták. Az összes félre jellemző lövészárok-mentalitás szinte lehetetlenné teszi ezt. Például Gyurcsány Ferenc országlása alatt a jobboldal soha nem ismerte el, hogy Fletó valamit is jól csinált volna, hogy valami értelmeset is mondott volna, nem csak tömény hülyeséget. Pedig biztosan voltak tisztességes tettei, épkézláb gondolatai is, ám ha ezt a jobboldalon elismerte volna valaki, arra azonnal záporoztak volna a „hazaáruló”, „komcsibérenc”, „bértollnok” és hasonló minősítések. És pontosan így volt ez a baloldalon is Orbán Viktor tetteivel és gondolataival.

Igazán tiszteletre méltó bátorságra vall tehát, ha baloldaliak támogatásukról biztosítják a kormány menekültügyi politikáját. Két név kívánkozik az élre: Kertész Imréé és Konrád Györgyé. Kertész már 2014-ben megjelent kötetében felhívta a figyelmet az európai liberális bevándorláspolitika csődjére és a muszlim betelepülés veszélyeire. „Hirtelen ráébredtek, hogy olyan állatfajta, amelyet multikulturális társadalomnak hívnak, nem létezik” – írja a Nobel-díjas író, aki megengedheti magának, hogy ne törődjék a politikai korrektség előírásaival. Konrád György az olasz La Repubblica című lapban állt ki Orbán Viktor és kormánya migránsokkal szembeni intézkedései mellett. Kifejtette, hogy Orbán ugyan politikai ellenfele, aki szerinte nacionalista, demagóg és populista, de ez nem jelenti azt, hogy olykor ne lehetne neki is igaza. – A menekültek áradatát hogyan másként állíthatnánk meg, ha nem falakkal? – tette fel Konrád a kérdést. Bár nem kell attól tartani, hogy 2018-ban Kertész Imre és Konrád György a Fidesz szavazótáborát fogja erősíteni, a migránspártiak a két nagy tekintélyű írót sem kímélték, megvádolva őket azzal, hogy Orbán kegyeit keresik. Ugyanakkor felharsant egy szokatlan hang is, amely a migránsokhoz való viszonyt új, mondhatni faji alapokra helyezi.

Vári György, a Népszabadság publicistája a lap október 15-i számában megjelent Kormányzsidók című eszmefuttatásában azokat a zsidó honfitársainkat kárhoztatja, akik egyetértenek a kormány menekültpolitikájával. „Mostanában nagyon kifizetődően lehet például migránsozni és muszlimozni, hatalmas a fogadókészség.” A hatalom alig várja, hogy szigorú menekültpolitikát követelő „zsidó vezetők” szólaljanak meg a kormánypárti sajtóban, megerősítve, hogy „a törpe kisebbségben lévő Soros-bérenc liberálisok cserbenhagyják a zsidajaikat”. Persze a nyilatkozók nem is igazi zsidó vezetők, valójában nem is képviselnek senkit, csak a saját érdekeiket. A szerző elsőként Szabó Györgyöt említi, akit egyetlen zsidó közösség sem választott meg semmilyen tisztségre, viszont egykor a Fidesz önkormányzati képviselője volt a XIII. kerületben, tehát Vári szerint eleve diszkvalifikálva van. (Szabó jelenleg a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány elnöke, míg Vári az LMP képviselőjelöltje volt 2010-ben, ami mintha szintén nem lenne teljesen kóser e logika alapján.) Szabó György után Feldmájer Péter is megkapja Váritól a magáét. A korábbi Mazsihisz-elnök szintén a Magyar Időknek adott interjút, s kifejtette többek közt, hogy „a jelenlegi ütemben zajló tömeges muszlim bevándorlás veszélyt jelent az európai zsidóságra”. Vári megjegyzi, hogy reméli, Zoltai Gusztávhoz hasonlóan a nemzeti együttműködés rendszere Feldmájernak is a hóna alá nyúl, felkarolja, s nem hagyja az árok szélén. A szerző biztatja a zsidókat, „akikben csak mocorog némi ambíció: szabad a pálya, Magyarország a lehetőségek hazája számukra. Kis egyetértés, kis félelemkeltés rögtön a legnagyobb reményekre jogosít”.

Ha jól értjük Vári mondandóját, akkor jóravaló, tisztességes zsidó nem érthet egyet a jelenlegi kormány semmilyen kijelentésével, tervével, intézkedésével. Azokat, akik mégis ezt teszik, rögtön pellengérre lehet állítani. Ebben az esetben viszont a zsidó identitás szempontjából közömbös kérdésekben is kell lennie egy adekvát zsidó álláspontnak, amiből meg az következnék, hogy a zsidók mégiscsak különböznek minden más nációtól. Vagy megint csak arról van szó, hogy ebben a nagy egyenlősdiben vannak, akik egyenlőbbnek képzelik magukat.