David Cameron brit miniszterelnök bizonyos szempontból hasonló cipőben jár, mint magyar kollégája, Orbán Viktor. Mindketten hosszú baloldali kormányzást követően kerültek hatalomra, mindketten második ciklusukat töltik egyhuzamban a hatalomban, és mindketten kívül állnak az európai fősodorbeli bólogató politikusok körén. Persze vannak köztük fontos különbségek is, ám Cameron budapesti látogatását inkább a közös érdekek motiválták.
A közös érdek pedig a britek régi vesszőparipája, a „kisebb” Európai Unió. Már-már közhely, de azért megemlítem, hogy a szigetország a kontinenstől eltérő politikai fejlődésen ment keresztül, kiterjedt gyarmatbirodalommal is rendelkezett, így bizonyos kérdéseket teljesen másként közelít meg, mint a La Manche csatorna túloldalán fekvő európai országok. Az EU-tól ők leginkább azt várják, hogy minél több szabadságot biztosítson nekik, miközben élvezhetik a vámunió és más – főleg gazdasági – intézmények előnyeit.
Cameron régi, főleg a belpolitikára ható témája is az, hogy ha az Európai Unió nem tesz engedményeket országa számára, az Egyesült Királyság kilép onnan. Persze a brexitről mindenki tudja, hogy rövid és középtávon egyik félnek sem lenne előnyös, de a politikai kommunikációban jól hangzik a fenyegetőzés, főleg ha népszavazást is csap mellé az ember, ahogyan Cameron teszi. 2017 vége előtt tartana referendumot a brit miniszterelnök, és a közvélemény-kutatások szerint egyelőre egyáltalán nem biztos, hogy a kilépés mellett állók győznének – nagyjából fej-fej mellett állnak a kilépést ellenzők és támogatók.
A brit miniszterelnök azt mindenképp szeretné elérni a februári EU-csúcson, hogy a külföldi, ám uniós munkavállalóknak kevesebb juttatást lehessen kifizetni, mint a hazaiaknak – ezzel pedig csökkenteni akarja az Egyesült Királyság felé irányuló gazdasági migrációt. Az uniós jog értelmében nincs lehetősége egy tagállamnak az EU polgárai között különbséget tenni, ezért akar reformot átverni Brüsszelen a brit kormányfő.
Ebben a kérdésben egyébként muszáj érvényesítenie akaratát a brit miniszterelnöknek, ugyanis szigetországi elemzők szerint ezen múlik, hogy a kormány támogatja-e a többi reformjavaslatot illetően. Cameron további célkitűzése, hogy az eurózóna szabályai ne okozzanak hátrányt azoknak, akik nem használják a közös valutát – egyelőre csak az Egyesült Királyságnak és Dániának nem kötelező átállni az euróra, minden más tagállamnak igen. Emellett szeretné elérni, hogy tagállami parlamentek csoportjai megvétózhassanak uniós jogszabályokat, és az unió teljesítse ki a közös piacot az energia, a szolgáltatások és a digitális világ terén.
David Cameron nem aratott osztatlan sikert a reformjavaslataival, annak ellenére sem, hogy bizonyos ötleteket szívesen támogatna néhány, szintén „kisebb” uniót szorgalmazó tagállam. A december 18-i uniós csúcson az első, szabad mozgást korlátozni szándékozó Cameron-javaslatot lesöpörték az asztalról – végső soron a briteken kívül minden uniós állam ott dolgozó polgárai rosszul járnának ezzel. Ám Orbán Viktor a csúcsot követően már azt taglalta, hogy Cameronnal lehet értelmesen beszélni, a lengyel kormánypárt pedig a brit Konzervatív Párt vezette EP-frakcióban foglal helyet, így Cameron számára volt és van kihez fordulni. Persze nincs könnyű dolga, lengyelek például 790 ezren dolgoznak az Egyesült Királyságban (ehhez képest a magyarok 55 ezren vannak), így sok pénz folyik el miattuk az államkasszából. A lengyel kormánypárt nem bólintana rá komoly ellentételezés nélkül a reformra: a britek támogatását kéri ahhoz, hogy NATO-bázisokat telepítsenek Lengyelországba. Ezt maga a lengyel külügyminiszter, Witold Waszczykowski mondta egy interjúban, hozzátéve, hogy enélkül másodrangú NATO-tagnak érzi magát az országa.
Orbán Viktor számára is fontos volt David Cameron látogatása – itt négy fontos tényezőt is ki lehet emelni. „Orbán miniszterelnöki működésének megítélésében kulcsév 2015, mert ekkor lépett ki igazán az európai porondra. [ ] [Orbán] a hazai politika teljes átalakítása után az egész európai politikát szeretné megreformálni” – ezt Csizmadia Ervin mondta az MNO-nak az év első napján. Az ő gondolatait támaszthatja alá Cameron látogatása is, mivel úgy tűnik, hogy Orbán valóban tényező lett Európában. Nemhiába írta még a látogatást megelőzően a brit konzervatív The Daily Telegraph online kiadásában Fischer Tibor, hogy Cameron egyetlen esélye a reformok átviteléhez Orbán Viktor – akinek, hangsúlyozta, semmi köze a fasizmushoz.
Pedig Cameronnak kézenfekvőbb lett volna a lengyelekhez fordulnia. Gondoljunk bele: tizennégyszer annyi lengyel dolgozik a brit statisztikák szerint a szigetországban, a V4-ek közül is Lengyelországnak van a legnagyobb súlya, ráadásul ott a közös pártcsalád is. Cameron mégsem hozzájuk ment támogatásért, hanem Orbán Viktorhoz. Igaz, az új lengyel kormánypárt történetesen Európa legkevésbé kedvelt politikai alakulata, akikkel viszont a régóta kormányzó magyar miniszterelnök jóban van. A magyar kormányfő a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) tisztséget nem viselő de facto vezetőjével, Jaroslaw Kaczynskivel éppen a Cameron-találkozó előtt egy nappal tárgyalt a szlovák–lengyel határon. Igaz, Orbán azt állította, ezen a találkozón nem esett szó arról, mi legyen a közös álláspont Cameron javaslatairól. Mivel Cameronnak belpolitikai szempontból égetően fontos a reformcsomag első pontja, Orbán Viktor a lengyelekhez hasonlóan lényegében bármit kérhet a támogatásért cserébe. Ez a későbbiekben még komoly fegyvertény lehet Orbán kezében, aki egyébként így duplán nyerhet, mivel Cameron javaslatai kapóra jönnek neki. A miniszterelnök szerint az unió reformjában még tovább is mennének, ám a helyzet erre nem ad lehetőséget. A magyar miniszterelnöknek jól jön, hogy ilyen komoly hatalom karolja fel azokat a javaslatokat, amelyekben ő is hisz. Annak az országnak a vezetője, amellyel egykor a Magyar Királyság is jó viszonyt ápolt.
Jeszenszky Géza, az Antall-kormány egykori külügyminisztere több tanulmányában foglalkozott azzal, hogyan veszítette el presztízsét Magyarország a britek szemében. Az 1904–1906-os belpolitikai válság során a britek kiábrándultak országunkból, az első világháborúban pedig ellenkező oldalon harcoltak. Jeszenszky szerint ez a presztízsvesztés vezetett végül oda, hogy Trianonban olyan súlyos következményekkel járó békediktátumot kényszerítettek az országra, amelynek tartalmát és következményeit ismerjük. „Nekem ez örök tanulság. Minél több barátot kellene szereznünk” – ezt már októberben, a Magyar Nemzet Magazinnak adott interjújában mondta a volt külügyminiszter.
Talán a mostani találkozó lehet az első komolyabb lépés a barátság helyreállítása felé – és ez az a pont, amiről el lehet elmondani, hogy biztosan minden magyarnak kedvező. A sajtótájékoztatón mindenesetre keresztnevükön szólították egymást a felek, és viccelődtek is. Ami jó jel.
