Az irodalom arculcsapása

Ennél a döntésnél még az is jobb lett volna, ha idén nem osztják ki a Nobel-díjat.

Ennél a döntésnél még az is jobb lett volna, ha az akadémia nem oszt díjat. Ha írásba adják: sajnáljuk, nem találtunk méltó jelöltet. Akkor legalább elgondolkodhattunk volna, hogy a bizottság kényes ízlése vajon valóban nem akadt irodalmi Nobelre alkalmas íróra vagy költőre, vagy nem értek rá olvasni. Ráadásul, ha tekintetbe vesszük, hogy mekkora szakértői apparátus dolgozik a döntnökök keze alá (600-700 személyt, illetve szervezetet kérnek fel javaslattételre), hogy esztéták, korábbi díjazottak és más ítészek derékhada segíti az irodalmi Nobel-díj értékelvű és tárgyilagos kiosztását, akkor különösképpen nem tudunk mit kezdeni ezzel a valószínűtlen, viccszintű döntéssel, ami körülbelül olyasmi az irodalomban, mintha holnaptól a Magyar Kétfarkú Kutya Párt venné át a kormányzást.

De ha a legközelebbi Grammy-díj kiosztásánál meglátom kibaktatni a rivaldafénybe Philip Rothot vagy Joyce Carol Oatest, netán Nádas Pétert, akkor megadóan felteszem a kezem: ez a kor mindent összekever, fogalmuk sincs, ki és mi hová tartozik, miként értékelendő. A döntés háttere cinikus, célja egyértelmű: megingatni a valódi írókat abban, hogy a tevékenységüknek értelme van. Igaza van a The New York Times újságírónőjének, Anna North-nak, aki elképedésében azt találta írni, hogy idén Bob Dylan igen, de az irodalom, amelynek pedig szüksége lett volna rá, nem kapott Nobel-díjat.

Ennek az egész esztétikai jelmezbe öltöztetett vircsaftnak még az az értelme sincs, hogy Bob Dylan legalább örül. Ha tisztességes zenész, és nincs okunk feltételezni az ellenkezőjét, akkor nem örül. Friss hírek szerint egy szót sem ejt sehol sem a díjáról, még a svéd akadémia sem tudja elérni. Elképzelhető, hogy ha a tojásfejűek nem is, ő pontosan tudja, ki ő és miben alkotott jelentőset. S hogy most egy író miatta ki lett szorítva. Az ismertebb alkotók főhetnek saját keserű levükben, akit pedig csak szűkebb pátriájában olvasnak, most azzal vigasztalódhat, hogy íme, a bizonyíték, a Nobel-díj kiosztói nem értenek az irodalomhoz. (Talán ezeket az írókat jobb kedvre derítheti, hogy annak idején Lev Tolsztoj, Rainer Maria Rilke, James Joyce, Varlam Salamov és Weöres Sándor sem kaptak Nobel-díjat.)

A díj odaítélése mögött álló bizottság sajnálatos módon önmagáról is kiállította a bizonyítványt: bizony, mi ehhez a dologhoz nem értünk, nézzétek el nekünk. A svéd akadémia felelőssége óriási, bohócot csinált magából egy komoly grémium, és ez hatással lesz a következő évben kiosztandó díj értékére. Nem lehet ugyanis büszke az az író, aki Bob Dylan popzenész után kapja meg a mai döntés miatt erősen inflálódott díjat.

Kivéve persze, ha a nagy tekintélyű bizottság jövőre Lady Gagát jutalmazza elévülhetetlen irodalmi munkássága miatt.