Hosszú idő után végre pozitív változás állt be a gyermekvédelmi rendszer egyik legfontosabb területén: jelentősen emelkedett az örökbefogadások száma. 2015-ben 829, vér szerinti szülei nélkül nevelkedő gyermek talált új családra, ami hatalmas előrelépést – két év alatt 15 százalékos emelkedést – jelent. Hogy ez mekkora eredmény, jelzi, utoljára 13 éve volt ilyen magas ez a szám.
Fontos látni azt is, hogy nem a nyílt, hanem a titkos örökbefogadások száma növekedett jelentősen, vagyis azok közül a kisgyermekek közül kerültek többen szerető családba, akik hosszabb-rövidebb ideig gyermekotthonban vagy hivatásos nevelőszülőknél éltek. Tehát ezúttal nem a civil szféra erőfeszítései javítottak a helyzeten, hanem az állami rendszer vált hatékonyabbá, és ez olyan pozitívum, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Bárcsak minél több ilyen előrelépésről számolhatnánk be.
A siralmas örökbefogadási mutatók nem azért kezdtek el javulni, mert hirtelen megnőtt a gyermekre vágyó, örökbe fogadni szándékozó emberek száma. Korábban is ezrek álltak sorba a kicsikért, ám a bürokrácia olyannyira átszőtte a gyermekvédelmi rendszert, hogy évekig kellett várnia egy-egy szülőnek, mire végre hazavihetett egy gyermeket az otthonból. A gyermekvédelmi rendszerben dolgozó szakemberek egészen fájdalmas esetekről is meséltek, amelyeket a nehézkes, tohonya működés idézett elő. Egyikük például arról beszélt, nem egy olyan esettel találkozott, amikor egy kisgyermeket több család is szívesen örökbe fogadott volna, ám az életidegen szabályok miatt még nem volt örökbe adható. Évek teltek el, mire végre annak nyilvánították, ám a közben iskoláskorúvá vált gyermek már nem kellett senkinek. Így fordulhatott elő, hogy a gyermek szülő nélkül, a szülő pedig gyermek nélkül maradt, miközben mindketten ugyanarra vágytak: igazi családra.
A helyzet most javul, de még mindig messze van az ideálistól. Bár a gyermekotthonokban és a nevelőszülőknél örökbefogadásra váró gyermekek száma, ha lassan is, de csökken, az örökbe fogadni szándékozók várólistája évről évre egyre hosszabb. Első látásra képtelenségnek tűnik, hogy miközben 2000 gyermeknek keresnek szülőt, a szülők várólistáján 2200-an vannak. A furcsa helyzet mögött álló okok összetettek és szomorúan kegyetlenek: az örökbe fogadni szándékozók többsége ugyanis nem szeretne idősebb, fogyatékkal élő vagy roma gyermeket magához venni, márpedig a családra váró gyermekek döntő többségére a három kizáró tényezőből legalább egy jellemző. Legtöbben leginkább újszülöttet, de mindenképpen három év alatti kisgyermeket akarnak, tény ugyanis, hogy az első három évnek döntő jelentősége van mind a szülő és a gyermek közötti kötődés, mind a kicsi szocializációja szempontjából. A 2015-ben örökbefogadásra váró 1893 gyermek kétharmada azonban tíz év feletti volt, közel egyharmaduk (501 fő) pedig fogyatékkal élő. Ugyanebben az évben mindössze kilenc esetben került szerető családhoz fogyatékkal élő gyermek. A számok önmagukért beszélnek.
Ma alig több mint harmadannyi kisiskolást fogadnak örökbe, mint három év alatti kisgyermeket, ráadásul a kisdiákoknak csupán a negyede került magyar családba, a többiek külföldre kerülnek. A szakemberek szerint ugyanis az olaszok szívesen látják családjukban az idősebb és a roma gyermekeket is.
Ugyanakkor a hatékonyságot tovább lehetne javítani, ma ugyanis a gyermekvédelmi rendszer egyes szereplőinek egymással ellentétes az érdekük. A hivatásos nevelőszülőnek – aki fizetésért cserébe gondoskodik a gyermekről annak 18 éves koráig, miközben a gyermek ellátását és iskoláztatását az állam finanszírozza – az áll érdekében, hogy a gyermek nála maradjon, kiváltképp, ha egészséges és problémamentes. Gyermekvédelmi szakemberek szerint még ma is előfordul, hogy a nevelőszülő megkeresi a gyermek vér szerinti anyját, és ráveszi, hogy ne mondjon le róla. Márpedig az a gyermek, akiről papíron nem mondtak le, nem adható örökbe. Hiába lenne, aki gyermekévé fogadná, maradnia kell a nevelőszülőnél.
Nem szabad szó nélkül hagyni azt sem, hogy a gyermekvédelmi jelzőrendszer továbbra is súlyos hiányosságokkal küzd. 2011–2015 között több mint 35 százalékkal csökkent a veszélyeztetett gyermekek száma, ami azt jelenti, hogy 66 ezer nehéz körülmények között élő gyermek esett ki a rendszer látóköréből. Azt, hogy az elmúlt években nem lett kevesebb a veszélyben lévő kicsi, tragédiák sora jelzi: elég csak az agárdi vagy a gyöngyösi kisgyermek éhhalálát, a fejére ejtett recski baba tragédiáját vagy a januári hidegben saját házukban megfagyott székesfehérvári kisfiú esetét említeni. A gyermekvédelmi jelzőrendszer azonnali megerősítésére van szükség, ma ugyanis sok kicsi azért nem kerülhet örökbefogadó szülőkhöz, mert meg sem éri, hogy bántalmazó vér szerinti családjából kiemeljék.
